A gyárkapun, amelyen néhány évtizede tízezren jártak át, ma már csak kettesével szállingóznak Fotók: Somorjai L.
Az egykor legendás hír? gyár szeptemberben bezárja kapuit. A leépülés az utóbbi évtizedben folyamatos volt, ezért – egyes vélemények szerint – tudatos leépítésnek lehettünk tanúi. A kisebbségi tulajdonos Ikarus Rt. elnöke, Széles Gábor bejelentette ugyan, hogy megvenné a külföldi többségi tulajdonban lévő céget, a jövőt illetően azonban túl sok a bizonytalanság. Legalábbis az elbocsátás előtt álló 187 Ikarus-munkás egy része így érzi.
Többen már évtizedek óta dolgoznak itt, és kétséges, mi lesz velük. Bizalmatlanok, nem könny? szóra bírni őket. Egy sötét hajú, bajszos úr csak széttárja a karját a kérdések hallatán. "Sajnálom, de még nincs a zsebemben a végkielégítésem" – indokolja, miért nem akar beszélni a sajtónak. A gyárkapun, ahol néhány évtizede a tízezret közelítő munkáslétszám fordult meg, most kettesével, hármasával szállingóznak az emberek a műszak végén. Egy kis csoport a buszmegállóban gyülekezik, mások az ellenkező irányban, vagy gépkocsival távoznak.
Volt idő, amikor az Ikarusnál dolgozni átlag feletti jövedelmet jelentett. Így emlékszik Károly, aki huszonkét éve van a cégnél, nem is volt még más munkahelye. "A nyolcvanas években még nagy darabszámok voltak, akkor még a megyében az egyik legjobban fizető vállalat volt az Ikarus. Ehhez képest most négy év óta nem kaptunk semilyen fizetésemelést. Akkor legalább hét-nyolcezer ember dolgozott itt a telepen, most meg már kétszázan sem vagyunk. A kilencvenes évektől fokozatosan csökkent a termelés, és a vezetőség egy csomó olyan döntést hozott, ami ráfizetésnek bizonyult – a jó ég tudja, miért" – tájékoztat. Arra a felvetésre, mi van akkor, ha Széles Gábornak sikerül visszavásárolnia a többségi tulajdonjogot, így felel: "Ha sikerül, és ha egyáltalán lesz még buszgyártás. Sok a »ha« – mi pedig bizonytalanok vagyunk."
Széles Gábort 1996 őszén nevezték ki az akkor még állami többségi tulajdonban lévő cég élére, aki új fejlesztésekkel is próbálkozott, és volt, amikor 1000-1500 busz gyártását vezényelte. Széles az m1 műsorában úgy nyilatkozott: "1996-tól 98-ig bebizonyítottuk, hogy lehet ezt jól csinálni." 1999-ben mégis a válság szélére került a vállalat, amit részben az orosz piac elvesztésével indokolnak.
Ekkor döntöttek úgy, hogy az Ikarust eladják a Renault és az Iveco járm?gyártók által tulajdonolt Irisbusnak, amely cégcsoport ígéretet tett a buszgyártás stabilizálására. Ehelyett azonban a francia, majd – a Renault kivonulás után – az olasz Fiat tulajdonába került Irisbus teljesítménye évről évre csökkent. "Nem tudjuk, hogy ez korábban kialakított, megfontolt stratégia része – magyarul: a külföldi tulajdonosok csak a piacot akarták megvenni –, vagy pedig menet közben jöttek rá arra, hogy nem tudják a gyártást megfelelően működtetni" – mondta Széles Gábor a közszolgálati televízióban, ahol azt is kijelentette: "bármelyik pillanatban" kész visszavásárolni az Ikarust. Erről folytak tárgyalások, de számára is érthetetlen, hogy "amennyiben a Fiat el akarja adni, miért bocsátja el az embereket".
Az általunk megkérdezett munkásokat az Ikarus visszavásárlási szándékának híre nem lelkesítette fel. Úgy vélik, számukra ismeretlen, magasabb érdekek mentén zajlanak a dolgok, és abszolút nem róluk szól a történet. Az elmúlt években már annyi ígéretet és szépnek hangzó tervet hallottak, miközben a gyáróriás a szemük előtt vált törpe kis céggé, hogy szkeptikusak minden csodát ígérő állításra. Aki teheti, munkát keres. Majd az unokáiknak elmesélik, hogy egyszer a híres magyar buszgyárban, az Ikarusban dolgoztak.
2003. 08. 22. (VII/34)
