Harcolnak & hamisítanak - Incze Béci és a haverok

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Kis híján részt vett az alkotmány elkészítésében az a neonáci férfi, aki a gyanú szerint a napokban egy emlékműre felfestve ígérte meg, hogy a zsidókat a Dunába lövik. Szervezete, a Jobbik-közeli HVIM is erőszakos eszközökkel igyekszik megvalósítani céljait, miközben hamis adatokkal téveszti meg a hatóságokat.

Ágyából húzták ki szombat hajnalban a rendőrök a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökségi tagját, mert a gyanú szerint ő és társa festett gyalázkodó feliratokat a Duna-parti mártíremlékműre, a Pozsonyi úti zsidóemlékműre és az V. kerületi, Szabadság téri szovjet emlékműre.

A Duna-parti emlékműre többek között azt írták fel: „Nem a ti országotok, mocskos zsidók!", „Oda lesztek belelőve". A közösség elleni izgatással gyanúsított Incze Bélát harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték. Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő vasárnapra és szerdára is tüntetést szervezett bajtársa mellett - Zagyva a HVIM tiszteletbeli elnöke -, a szintén jobbikos képviselő Gaudi Nagy Tamás pedig cellájában látogatta meg Inczét. A jobbikosok szerint a rendőrség emberrablást követett el, mivel Incze ellen semmilyen bizonyíték nincs. (Azt nem árulták el, miből gondolják ezt.)

Majdnem alkotmányt írt

Incze Béla nem ismeretlen lapunk olvasói előtt. 2010 nyarán ő kalauzolta a Hetek munkatársait a HVIM által szervezett Magyar Sziget nevű neonáci fesztiválon, ahol főnöke, Zagyva György Gyula karikás ostorral instruálta kollégáinkat. Incze akkor arról beszélt, hogy ő és mozgalma aszemita: nem zsidóellenes, hanem egy zsidóság nélküli világért küzd. Incze tavaly egy esztergomi utcai gyűlésen kijelentette: a náci Wehrwolf szervezetek mintájára népi ellenállási mozgalmat kell létrehozni, akik „reggel elmennek dolgozni, este pedig felrobbantanak valamit". Idén februárban a Normafánál rendezett neonáci gyűlésen pedig arról szónokolt, hogy fel kell készülni a támadásra a cionista világhatalommal szemben. Incze Béla mindezen túl azzal került be a hírekbe, hogy a Jobbik őt delegálta a parlament alkotmány-előkészítő bizottságába, ahonnan végül egy szerencsétlen véletlen folytán zárták ki, miután egy Szálasi-idézettel ellátott levélben kommunikált a bizottság elnökével.

A szervezet
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat 2001-ben alapította Toroczkai (Tóth) László, aki 2010 óta a Jobbik Csongrád megyei önkormányzati képviselője. A szervezet - mely a trianoni békeszerződés előtti Magyarország 64 vármegyéjéről kapta nevét - nyilvános adatai szerint fesztiválokat, táborokat, kulturális eseményeket szervez, időnként tüntetéseket tart „a magyarság érdekében". Célja „a Kárpát-medencében élő magyarság önrendelkezési jogainak érvényesítése a nemzetközi kisebbségi és emberi jogok alapján, valamint az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében előállt igazságtalanságok bemutatása".

A Jobbikhoz több szálon is kötődő, azzal stratégiai szövetségben álló szervezetnek azonban van egy kevésbé ismert arca is. Egy, a Hetek birtokába került hangfelvétel tanúsága szerint a HVIM nem hisz a demokratikus köztársaságnak nevezett rendszerben, ezért kész harcolni is ellene. „Nem ismerjük el a mai alkotmányt, tehát alkotmányellenes tevékenységet folytatunk, ami bűncselekmény" - jelentette ki egy zártkörű HVIM-rendezvényen a közelmúltban Toroczkai (Tóth) László. „Céljainkat erőszakos eszközökkel is meg akarjuk valósítani, időnként összecsapunk a karhatalommal" - tette hozzá a HVIM elnöke.

A felvétel szerint Toroczkaiék tudatosan megtévesztik a hatóságokat. Az egyesületi formában működő szervezetnek évente közgyűlést kell tartania, az erről készült jegyzőkönyvet pedig be kell nyújtania a Csongrád Megyei Törvényszékre (korábbi nevén: Csongrád Megyei Bíróság). Honlapja szerint a HVIM 2010-ben tartotta utolsó közgyűlését. Toroczkai ezzel kapcsolatban azt mondta: „Kettős könyvelése, kétfajta jegyzőkönyve van a közgyűlésnek. Az egyik, amit beadunk a megszálló hatóságoknak, és a másik, amit magunknak őrzünk meg." Toroczkai szerint azért kell hamis adatokat közölniük a bírósággal, mert a bíróságtól a titkosszolgálatokhoz kerülnek az információk. A birtokunkba jutott felvételből kiderül, hogy a HVIM valós taglétszáma nagyságrendekkel tér el a bíróságnak benyújtott jegyzőkönyvi adattól: a hivatalos „tagnyilvántartás szerint most tizenegy tagja van a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak, a valós tagnyilvántartás szerint közel ezer" - állította a zártkörű összejövetelen Toroczkai.

A Jobbik képviselője végül a HVIM-ben preferált harcmodorról is beszélt, és ennek kapcsán kifejtette: győzni akar, nem pedig mártírrá válni. Ennek érdekében pedig a fentebb már Incze Bélától idézett taktikához hasonló rendszert vázolt fel hallgatósága előtt: „Vissza akarom foglalni a hazánkat, az egész Kárpát-medencét, természetesen. Nem mártír akarok lenni, és ez a következőt jelenti: lecsapunk, elrejtőzünk, lecsapunk, elrejtőzünk." Toroczkai László hozzátette: sok mindent „megcsináltak" az elmúlt tíz évben, leginkább mégis arra büszke, hogy nincs börtönben.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit