A fizikai fény és sötétség egymáshoz való viszonyának változásai az ókori világnézetben olyan külső jelenségek voltak csupán, amelyek mögött az életnek és a halálnak, valamint a jó és a gonosz erőinek egymással szembeni kozmikus küzdelme állt. A világosság időtartamának növekedését pozitív jelnek értékelték a természeti vallások is, s erre épült az életbe vetett optimizmusuk, amely szerint az életet a halál, a világosságot a sötétség nem képes legyőzni.
A bibliai világnézetben a világosság és a sötétség szintén nemcsak fizikai, hanem szellemi, erkölcsi realitásként is szerepel, sőt az utóbbit valóságosabbnak minősíti, mert állítása szerint ebből származik a látható világosság és a sötétség. A modern természetfilozófiai elképzelésekkel szemben a Szentírás a világot egy személy értelmes művének tulajdonítja, amely nem önmagától lett, jellemzői, törvényszerűségei alá vannak vetve a Teremtő terveinek, képességeinek, aki mint abszolút törvényadó személy bármikor képes lenne a természet folyamatait más módon is levezényelni, és ezáltal a régit megszüntetni, helyére pedig új természeti törvényszerűségeket alkotni. A Biblia a világosságot az élethez hasonlóan örök, időtálló realitásként, a sötétséget – halált – pedig a világ időleges adottságaként, állapotaként nyilatkoztatja ki. A sötétség nem bír a világossággal egyenlő hatalommal. A teológia nem fogadja el a sötétség preegzisztenciáját, a teremtett világ vagy a világosság előtti létezését. A jelenlegi világ és az ember teremtése előtt azonban már létezett a sötétség az univerzum e régiójában.
A sötétség eredete tisztázatlan kérdés, mindenesetre több, mint figyelemreméltó: a Teremtés történetében nem fogalmazódott meg az az állítás, hogy a sötétséget Isten teremtette, hanem Mózes első könyvének első fejezete arról tudósít, hogy Isten a világosság teremtésével korlátot szabott az addig tohu-bohu Földet uraló sötétségnek. Az utóbbi időkben a teológusokat újra élénken foglalkoztatja a kérdés: a Föld miért lett puszta és kietlen, valamint miért zuhant bolygónk a sötétség egyeduralma alá a preádámi korban? A rejtély megoldását számosan Lucifer bukásában, a gonosz keletkezésében vélik megtalálni. A helyreállítási elméletet valló teológusoknak az egyik kiindulási pontja szerint a Föld régebbi, mint az Ádámtól származó emberiség története. Az ember előtti korszakban a Föld Lucifer uralmi térségéhez tartozó terület volt. Az angyali fejedelem és az őt követő angyalok lázadásának az egyik súlyos következménye uralmi térségüknek, vagyis Földünknek (de lehet, hogy más bolygóknak is) a katasztrófája. Elképzelhető, hogy a preádámi kornak Földjét nem a Nap, a Hold, hanem szellemi lények, angyalok világították meg, akik, miután elveszítették bukásuk után a fényüket, világosságukat (sötét angyalokká váltak), a Föld nemcsak a halál, pusztulás prédája lett, hanem a sötétségé is. A Teremtő a mostani világ teremtésekor a sötétséget átalakította éjszakává, de kivételes esetekben a sötétséget használja az ítéletre is a rosszal szemben. Mindenesetre azon túl, hogy Isten kezében a sötétség nevelési funkciót is betölt, egy olyan szükséges rossz adottsága a mai világnak, ami a természetet sorvasztó "rothandóság igájának" egy lényeges alkotóeleme. A sötétség mint negatív gyűjtőfogalom a Bibliában a bűnt, a halált, a kárhozatot, az ítéletet, a lázadó emberiséget, a szatanikus erőket is magában foglalja.
Kövesd a betlehemi csillagot!
Jézus megszületését azért is tartják fényünnepnek, mert személyében a világba jött a sötétség ellentéte, az igazi világosság. Az evangélium tanúsága szerint a világosság Krisztus, akinek megdicsőített személye fizikai fény forrásául is szolgál majd az új világban. Az emberben nincs világosság, ebből csak akkor tud részesülni, ha kapcsolatba kerül a Messiással. János apostol szerint "Isten világosság, és nincsen őbenne semmi sötétség" (1Ján 1,5b). Így Isten Fiának a megszületése a sötétség térhódításának a megállítását jelentette a Földön. A keresztény meggyőződés szerint a Názáreti megszületésével kezdetét vette a sötétség visszaszorítása.
A karácsonyi üzenet egyik sarkalatos pontja így szól: "a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik" (1Ján 2,8b). A karácsony nem a megvilágosodás ünnepe, ugyanis ezt a világosságot az ember nem a saját lelkéből és erőfeszítése által szabadítja fel, hanem kívülről kapta Isten ajándékaként a Názáreti Jézus személyében. A sötétség felszámolását a földön a Názáreti megszületése mellett kereszthalála, feltámadása teszi lehetővé, ami azt bizonyítja, hogy a sötétség hatalmával való küzdelem a világosság diadalával végződött. A napkeleti királyokat a betlehemi csillag (fény) váratlan megjelenése azért is töltötte be örömmel, mert felismerték azt, hogy Jézus személyének megszületésével kezdetét vette a világosság korszakának megalapozása a Földön. A napkeleti bölcsek magatartása Ézsaiás próféta előrejelzését erősítette meg, amely szerint "sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik" (Ézs 60,2). A keleti bölcsek utazásukkal a júdeai Betlehembe, Jézus előtti leborulásukkal és megajándékozásával a prófétának azt a jövendölését is betöltötték, amely szerint "a tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik" (Ézs 60,6). Heródes király reakciója, a betlehemi kisgyermekek lemészárlása azonban előrevetítette, hogy a világosság és a sötétség közötti történelmi küzdelem még korántsem ért véget Jézus megszületésével. A próféták előrejelzése szerint az emberiség földi története a világosság teljes győzelmében teljesedik be, addig is az ember legfontosabb földi feladata az, hogy a napkeleti bölcsekhez hasonlóan kövesse a "betlehemi csillagot". Az újszövetségi reménység szerint a sötétség felszámolásának jövőbeni mérföldköve a feltámadás, a messiási korszak, valamint az új ég és új föld teremtése lesz, amelyben sem szellemi-erkölcsi, sem fizikai sötétség nem lesz.
1998. 12. 19. (II/51)
