hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa elvesztése

2013. 01. 10.
A kutatások szerint ahhoz, hogy egy kultúra 25 évnél tovább fennmaradjon, a termékenységi rátának meg kell haladnia családonként a 2,11 gyermekes szintet. Ha ennél alacsonyabb ez az érték, az adott kultúra hanyatlásnak indul. Történelmi tapasztalatok szerint egyetlen társadalom sem tudott helyreállni, ha a termékenységi szint 1,9 alá csökkent. Az 1,3-es értékről pedig már lehetetlen visszafordulni, mert a korrekcióhoz 80-100 évre lenne szükség. Nincs olyan gazdasági modell, amely mellett egy társadalom ilyen hosszú hanyatlási időszakot át tudna vészelni.

Ahogy csökken a népesség, úgy hanyatlik a kultúra is. 2007-ben a termékenységi ráta Franciaországban 1,8 volt; Angliában 1,6; Görögországban 1,3; Németországban szintén 1,3; Olaszországban 1,2; Spanyolországban pedig csupán 1,1.

Az Európai Unióban az átlagos termékenységi ráta mindössze 1,38.

Erről a szintről gyakorlatilag lehetetlen visszafordulni. Csupán évek kérdése, és a ma ismert Európa megszűnik létezni. Európa lakossága azonban a bevándorlás miatt mégsem csökken. Az 1990 utáni teljes európai népességnövekedés 90 százalékát az iszlám bevándorlás tette ki.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!