Az oszmán hódítás következtében Magyarország területe 1541-re három részre szakadt; az ezt követő évtizedekben Szigetvár (Eger mellett) a királyi Magyarország legfontosabb végvári erőssége lett. Szulejmán szultán Bécs ellen indított (mint később kiderült: utolsó) hadjárata során támadta meg Szigetvárat annak érdekében, hogy biztosítani tudja uralmát a Balaton, a Dráva és a Duna háromszögében. Mintegy 100 ezer fős oszmán hadsereg vette körbe a jól megerősített várat, amelyet mindössze 2300 magyar és horvát harcos védett Zrínyi Miklós vezetésével. Több mint egy hétbe telt, míg a vár körüli mocsaras ártéri területet átjárhatóvá tették az ostromlók több tízezer kivágott fa, gyapjúlepedő, trágyászsák és fagally segítségével, majd megkezdődött az ostrom, amelynek során a kitartó, de egyre fogyatkozó várvédők több mint egy hónapig tartották a várat. Az ostromlók gyakran „Allah, Allah” kiáltással indultak rohamra, a várból „Jézus, Jézus” kiáltás felelt rá. Zrínyit és társait végül a várban kiütött tűzvész hozta reménytelen helyzetbe, ekkor döntött úgy a vár kapitánya, hogy egy utolsó rohammal rátámad az ellenségre. Ebbe a hősies kitörésbe halt bele Zrínyi és megmaradt társainak nagy része.
A kitörés elhatározásakor Zrínyi és társai nem tudhatták, hogy az oszmánok hódító uralkodója két nappal korábban meghalt. De a török katonák sem tudták, csak a nagyvezír és egy-két közeli szolga, ezért az ostrom után minden úgy zajlott, mintha az uralkodó még élne. Minden ceremóniát levezényeltek, Zrínyi fejét levágva a szultán sátora előtt állították ki, ahol a következő napokban a katonák jó része megtekintette. Azok a harcosok, akik a csata utáni napokban a szultán vagy a vezír sátrához elvitték egy-egy szigetvári várvédő levágott fejét, tíz arany dukátot kaptak jutalmul.
Szulejmán szigetvári dzsámija
2015. 05. 22. (XIX/21)
