Hazánkban a harmincas évek végén több kis pártocska szerveződése révén megerősödtek a nemzetiszocialista pártok, közöttük Szálasi Ferenc Nyilaskeresztes Pártja. Ezek a pártok az 1939-es választások alkalmával – miközben a párt vezére, Szálasi éppen a szegedi Csillagbörtönben ült, Rákosival egy fedél alatt – 49 képviselőt tudtak küldeni a 260 fős képviselőházba. Ezt követően azonban folyamatosan csökkent a szimpatizánsaik száma, a Nyilaskeresztes Párt is fokozatosan veszített tömegbefolyásából.
A pártot Horthy sem fogadta el partnernek, nem állt szóba Szálasival, sőt, a Sztójay-kormány be is tiltotta a szervezetet.
1943-tól a németek – érzékelve, hogy Magyarország vezetői előtt veszítettek tekintélyükből – igyekeztek új bázist kiépíteni, azaz velük szimpatizáló – nekik engedelmeskedő – pártot patronálni, akik hatalomra jutva majd kiszolgálják őket. Horthy Miklós sokféleképpen értékelt 1944. október 15-ei, több oknál fogva balul sikerült kiugrási kísérlete után jött el Szálasiék ideje. Miután puccsal átvették a hatalmat, beköszöntött a magyar történelem egyik legsötétebb időszaka. A Nyilaskeresztes Párthoz csatlakozott lumpen elemek uralma minden eddigi gaztettet felülmúlt: az utcákon és a lakásokba betörve minden ok nélkül – többnyire fosztogatási céllal – emberek ezreit gyilkolták meg. Talán leghírhedtebb vezetőjük Kun András, alias Kun páter, a minorita rendből 1943-ban kilépett szerzetes volt.
2016. 04. 01. (XX/13)
