Az Antikrisztusról szóló vallási irodalom egyik kiindulási pontja az a feltételezés, hogy ismeri az igazi Krisztust (Messiást), vagy legalábbis a személyiségjegyeit, akihez vagy amihez hasonlítva megállapítja egy messiási tekintéllyel fellépő személyről azt, hogy ál-, hamis vagy antikrisztus. A hamis és az antikrisztus fogalma nem feltétlenül azonos jelentésűek. A hamis messiások rossz alternatívát, elégtelen megoldást kínálnak az embereknek az igazi mellett vagy a hiteles Messiás ellenében. Ezzel szemben az eszkatológikus irodalomban az Antikrisztus egy olyan hamis messiásként szerepel, aki akár valós messiási programmal is felléphet, hogy megszerezze az emberiség bizalmát, imádatát személye iránt, így kiszorítsa az igazi Messiást, és elfoglalja annak pozícióját, privilégiumait.
A történelem során eddig feltűnt hamis messiásokból senki nem tudott az Antikrisztussá válni. Az apokaliptikus előrejelzések szerint ezt egyetlen személynek sikerül elérnie a jelenlegi történelmi korszak utolsó éveiben.
A "Ki az Antikrisztus?" kérdés megválaszolásánál elsődlegesebb a messiási eszmének, kijelentéseknek a vizsgálata. A messianizmus minden vallásnak központi eleme, melynek értékét, hitelességét a modern szekularizált szemlélet a társadalmi hasznossága és a globális konformja alapján ítéli meg. Népszerűek azok a vallásról írt könyvek, amelyek szerint alapjában véve minden vallás ugyanaz, csak különböző utakat képviselnek, de azonos istent tisztelnek. A zsidó–keresztény kinyilatkoztatás által befolyásolt kultúrákban, így az európaiban, amerikaiban is, ez a nézet széles társadalmi tömegek számára nem elfogadható. Ebben a közegben a vallási, világi messianizmust többnyire a bibliai mértékkel illetve eszmékkel mérik, és ennek alapján minősítik azokat igaznak vagy hamisnak.
A messianizmus alapgondolata szerint az emberiséget valaki (vagy valakik) meg fogja (fogják) szabadítani a rossztól, a szenvedéstől és ezután a Földre aranykor jön el. Vallási formája főleg a vallásalapítók és tanításaiknak követése által, politikai-gazdasági változata, mint például a kommunizmus, nácizmus, az első számú vezérnek és rendszerének feltétel nélküli szolgálata által vélte e cél elérését.
A messiási eszme, ígéretek egyidősek az emberiséggel. A materialista szakemberek az emberi történelem igazságtalanságaiból, ellentmondásaiból származó ideológiai terméknek tekintik a messianizmust, amelyben jogos pozitív célkitűzések, vágyak is megfogalmazódtak, melyeket az emberi haladás, a társadalmi, gazdasági, technikai fejlődés, növekedés a jövőben meg fog valósítani. A judaizmus, a kereszténység és az iszlám szerint az első messiási eszmét az emberiség Istentől kapta, közvetlenül Ádám bűnbeesése után, amikor az Úr az Évát bűnre csábító kígyónak, vagyis a bűn szerzőjének azt mondta: "És ellenségeskedést szerzek közötted, és az asszony között, a te magod között és az ő magva között, az néked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1 Mózes 3,15). A három monoteista világvallás értelmezése szerint ez a messiási őseszme a kudarcba fulladt bábeli toronyépítés után terjedt el az egész világon, amikor is a népvándorlás kezdetét vette. A Bábelt elhagyó családok, törzsek, etnikumok történelmi emlékezete azonban megváltoztatta, eltorzította az eredeti logoszt, és ennek bizonyos részei összekeveredhettek okkult, babonás hiedelmekkel, valós élettapasztalatokkal is. Azonban mitikus változatai is emlékeztetnek bizonyos mértékben a Mózes első könyvének második és harmadik fejezetében leírtakra. Például: az elveszett aranykorban az ember együtt lakott az istenekkel, a héroszokkal, akiknek eltávozása után a magára maradt emberi életnek, sorsnak részévé lett a nyomorúság, a veszedelem. A mitikus képzelet szerint az istenek, héroszok visszatérnek a Földre, ezután a halottak feltámadnak, és aranykor köszönt a Föld lakosaira. Az eredeti messiási őseszmét, amelyet némely keresztény szerző "ősevangéliumnak" is nevez, a sémi népek, ezen belül is a héberek őrizték meg, s ezt írott formában Mózes óta (kb. 3500 éve) a Biblia tartalmazza. A Közel-Keletről származó három világvallásnak azonban jelentős mértékben el is tér a messiási eszmerendszere. Pontosan az ezen a területen létrejött lényeges különbségek sőt ellentétek eredményezték egymástól való elszakadásukat, elkülönülésüket és nem egyszer egymással szembeni harcukat is.
Messiási stigmák
Az ószövetségi zsidó írások szerint a Messiás többek között asszony magja lesz, aki szűztől fog születni, és egyben Isten egyszülött Fia is. Ábrahám leszármazottja, Júda törzséhez fog tartozni, Izáj családjától származik, és Dávid sarja lesz; akinek Betlehemben kell megszületnie, gyermekként Egyiptomban is kell élnie, Názáretinek is fogják nevezni, előhírnöknek kell előtte fellépnie a pusztában. A Messiáson Isten hét Szellemének meg kell nyugodnia, és ezután Naftali, Zebulon törzsének a lakhelyén, vagyis Galileában kell a szolgálatát elkezdenie. Csodákat kell cselekednie, a betegeket meg kell gyógyítania, Izraelnek Isten tökéletes akaratát ki kell jelentenie. Az Isten Felkentjét, szolgálatát a vallási és világi vezetők elutasítják, sőt a Messiást egy bizalmi emberének, barátjának, miután a kenyerét megette, el kell árulnia, ezután a Messiásnak szenvednie kell, sőt keresztre fogják feszíteni, mérget, majd ecetet itatnak vele az emberek, csontját nem fogják eltörni, bár gonosztevőként feszítik keresztre a pogányok, ennek ellenére gazdag ember sírjába fogják a holttestét elhelyezni. Majd a Messiásnak a harmadik napon a halálból fel kell támadnia.
E messiási stigmákról sokan úgy vélekednek, mintha a keresztény egyház találta volna ki ezeket Jézus halála után. E gyanúsításoknak azonban ellentmondanak az ószövetségi próféciák és a tények is. Az idézett messiási ismérvek, személyiségi jegyek mind zsidó származású emberektől (Dávid, Ézsaiás, Jeremiás, Zakariás stb.) származnak, akik jóval a kereszténység megszületése előtt éltek. A Holt-tengeri tekercsek megtalálása után minden valóságos alapját elveszítette az a vád, amely szerint az egyház meghamisította volna az ószövetségi Írásokat. A Messiás működésének az időpontját is meghatározta Dániel próféta. Eszerint a Jeruzsálem újjáépítését engedélyező határozat keltétől 69 évhétnek, "sávuá"-nak, azaz 483 holdévnek kell eltelnie, és ekkor jön el a Messiás. Ezt az okiratot Krisztus előtt 445-ben adta ki Artaxerxész perzsa király. Még ha számításba vesszük is az időszámításban előforduló pontatlanság lehetőségét, akkor is a Dánieli 69 évhét az Artaxerxésztől Tiberius római császárig tartó időszakba pontosan beilleszthető.
Az Újszövetség semmiféle új messiási eszmét nem tartalmaz az ószövetségihez képest, így nem az egyház találta ki Jézusról azt, hogy ő a Messiás. Már az egyház születése előtt zsidó emberek állították Jézusról, hogy ő a Messiás, akinek eljöveteléről Mózes, a próféták, a zsoltárok előre szóltak. Állításuk személyes tapasztalataikra, ismereteikre épült, miután meggyőződtek arról, hogy a Názáreti magán hordozza a messiási személyiség stigmáit, valamint teljesítette a Messiással szemben támasztott isteni alapkövetelményeket. A pünkösdi élmény és események ennek a bizonyságnak a megerősítését célozták, melynek következményeként született meg az egyház.
1998. 12. 12. (II/50)
