Jézus fizikai és lelki szenvedése halálának előestéjén, a Gat-Semané („Olajprés”) nevű kertben kezdődött. Az Evangéliumok beszámolnak arról, hogy az utolsó vacsora utáni éjjelen Jézus elkezdett „rettegni és gyötrődni” (Márk 14,33), „és haláltusában lévén buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak” (Lukács 22,44).
A képzettségére nézve orvos Lukács leírása a szakmájabeliek által ma is ismert jelenségre utal. A vérizzadás (haematohydrosis) csak különlegesen erőteljes stresszhelyzet, szorongás esetén lép fel. A verejtékmirigyek körül ugyanis összetett véredények hálózata található. „Nagy stressz esetén ezek a véredények erőteljesen összehúzódnak” – magyarázza dr. Frederick Zugibe főorvos, a halál előtti folyamatokkal foglalkozó kutató a Trinity Pictures által készített Crucifixion című ismeretterjesztő filmben. Majd amikor a fokozott szorongást felváltja a beletörődés, ezek a hajszálerek az elpattanásig tágulnak, a vér bejut a verejtékmirigyekbe, ezek pedig megrepednek, és igen nagy mennyiségű verejtéket termelnek, amely a vérrel együtt jelenik meg a bőr felszínén. A heves izzadás nagyfokú folyadékveszteséget és némi vérveszteséget is okoz: Lukács szerint Jézus véres verítéke nagy cseppekben hullott a földre.
A jelenség meglehetősen ritkán fordul elő. Ennek az az oka, hogy ennyire erőteljes szorongás, stresszhelyzet csak kevésszer éri az embereket. Az idegfeszültség mértékéről némi fogalmat alkothatunk, ha viszszaemlékezünk arra, hogy stresszes állapotban tenyerünk izzadni kezdett, még erőteljesebb lelki igénybevételnél esetleg egész testünket kiverte a víz. Tulajdonképpen ugyanennek sokszorosan erőteljesebb megnyilvánulása a haematohydrosis, melynek során patakokban folyik a véres izzadság a testen – a sokszorosan hevesebb, hétköznapi életben elképzelhetetlenül nagy szorongás, szélsőséges rettegés, halálfélelem esetén. A vér- és nagyfokú folyadékveszteség, az átvirrasztott éjszaka okozta kialvatlanság, majd a hajnali hat óra körül megtartott pert lezáró halálos ítélet okozta további lelki stressz miatt dr. Zugibe szerint Jézus fizikai állapota már ekkor szükségképpen romlani kezdett. Ezt csak tovább fokozta, amikor az ítéletet követően fogvatartói megverték és leköpdösték.