hetilap

A Biblia figyelmeztet arra, hogy a természetfeletti világnak két oldala van. Nem tisztán pozitív minden, ami ebben a szférában működik. A természetfeletti erőt is igénybe vevő kézrátételes és más alternatív gyógymódokkal kapcsolatban a biztos eligazítást a keresztény hit szerint a Szentírásban lehet megtalálni, ellenkező esetben ingoványos, bizonytalan területre tévedhet az ember. A reiki nem a zsidó–keresztény kinyilatkoztatáson alapul. Bár maga a metódus külsőleg valóban hasonló a bibliai kézrátáteles gyógyításhoz, a forma, a metódus önmagában nem garantálja, hogy az ember hosszú távon esetleg nem fog elszenvedni valami kárt az ilyen természetfeletti jelleg? tevékenység eredményeképpen. A formai hasonlóság ellenére a tartalmi különbség jelentős. A bibliai kézrátételes gyógyítás hatékonyságát ugyanis a kinyilatkoztatás alapján a Jézus Krisztus megváltásába vetett hit biztosítja. Eszerint Jézus Krisztus halálával és feltámadásával nemcsak a bűnöktől, hanem azok következményeitől, így a betegségektől is megváltotta az embereket. Amikor a kézrátétel során Jézus személye, megváltása, valamint a Szentlélek működése a hit tárgya, olyankor a Szentírás garantálja, hogy maga Isten gyógyít, és ebből csak pozitív dolog származik mindenki számára, ez védelmet ad a természetfeletti sötét oldalával szemben. 

Kérdésem a szervátültetésről szóló írásukkal kapcsolatos. Agyhalál esetén, ha már csak biológiai értelemben él az ember, épp a lélek egyik legfontosabb tulajdonsága, a gondolkodás szűnik meg! Vajon a gondolkodás mint fontos lelki tevékenység megszűnése nem azt jelenti-e, hogy az ember lelke már elhagyta a testét, és az ember teljes mértékben halottnak nyilvánítható? 



Bármilyen meglepően hangzik, a Biblia szerint a gondolkodás tevékenysége nem függ materiális dolgoktól, nem az agyhoz kötődik, hanem az ember immateriális része, a szelleme és a lelke hordozza azt. Az ókori felfogás szerint ráadásul ez a szellemi-lelki tevékenység az emberi testben alapvetően nem is a fejbe, hanem a hasi tájékra, a rekeszizom környékére lokalizálható. 

A bibliai világnézet szerint egyértelmű, hogy az ember gondolkodási képessége nem szűnik meg az agytevékenység leállásával, hanem valahol továbbra is folytatódik, mint ahogy a gazdag ember, a szegény Lázár és a többi már elköltözött lélek esetében látható, akik Jézus elbeszélése szerint (Lukács evangéliuma 16:19–31) a túlvilágon továbbra is azok voltak, akik itt a földön, identitástudatuk megmaradt, felismerték egymást, visszaemlékeztek földi életükre, értelmezték helyzetüket stb., azaz gondolkoztak – fizikai agy nélkül. 

A kérdező azt sugallja, hogy agyhalál esetén az ember immateriális része valószínűleg azonnal elhagyja testét, és örökkévaló rendeltetési helyére kerül. Azonban egyáltalán nem lehet kizárni, hogy agyhalál esetén az ember szelleme és lelke nem távozik azonnal a testéből, hanem csupán elveszíti azt a képességét, hogy kommunikáljon az anyagi világban lévő emberekkel. Ez utóbbi az oka annak, hogy úgy tűnik, megszűnt az ilyen embernél az értelmi tevékenység, holott nem szűnt meg, csak materiális szinten még a legérzékenyebb műszerekkel sem érzékelhető. Pontosan emiatt alakult ki a bibliai világnézettel átitatott zsidóságban az a korai hagyomány, miszerint minimum három napnak kell eltelnie ahhoz, hogy egy halottról egyértelműen ki lehessen jelenteni: a szelleme és a lelke kiköltözött a testéből. Valószínűleg Jézus is éppen emiatt késlekedett négy napig Lázár feltámasztásával, látszólag minden komolyabb ok nélkül, mivel ezúttal olyan drámai csodát akart tenni, amely során megkérdőjelezhetetlen, hogy a feltámasztott Lázár előzőleg "teljesen" halott volt. 

De a modern orvostudomány is sok különös esetet jegyez fel ezzel kapcsolatban. Beszámolnak olyan esetekről, hogy kómában lévő emberek felgyógyulásuk után pontosan visszaemlékeztek mindarra, amit róluk vagy nekik mondtak, amikor azt ők úgymond nem érthették volna meg, mivel az agytevékenységük leállt. Papp Lajos szívsebész így emlékszik vissza az egyik ilyen élményére: "…A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére minden nap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat: »Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia.« A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe. Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a hölgy: »Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert még nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni.« Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta: »Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről.« A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről nem tudunk. Persze azért, mert valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt…"
(Nem fogadom el a halált. Hetek, 1999. március 13.)

Ez a történet is – sok hasonlóval együtt – azt erősíti meg, hogy az ember szelleme és lelke nem feltétlenül hagyja el a testét agyhalál esetén, még ha el is veszíti azt a képességét, hogy kommunikáljon az anyagi világban lévő emberekkel. Tehát a gondolkodás látszólagos hiánya nem jelenti azt minden esetben és kizárólagos módon, hogy a szellem és a lélek már elhagyta volna a testet, és ily módon már biztosan halottnak nyilvánítható lenne az ember. Például egy újszövetségi esetben egy fiatal fiú kiesett a harmadik emeleti ablakból Pál igehirdetése közben, "és halva véteték föl. Pál pedig alámenvén reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok, mert a lelke benne van. Azután felméne… Felhozák pedig az ifjat elevenen…" (Apostolok cselekedetei 20:9–12) Ebben az esetben a Biblia világosan közli, hogy a gyermek meghalt, ám a lelke még benne volt.

Ha pedig még működik a vérkeringés, mint az agyhalál esetében, akkor azt is figyelembe kell venni, hogy a Szentírás a lelket a vérrel is azonosítja. Amíg tehát a vérkeringés fennáll, okkal feltételezhető, hogy a lélek nem hagyta el a testet. 

A Biblia egyébként az értelem több típusát különbözteti meg egymástól. A görög nusz szóval jelölt értelem kifejezetten az ember szellemi részének (ruach, pneuma, spiritus) a felfogóképességét, gondolkodási képességét jelenti. Ez a legmélyebb, legspirituálisabb szintje a gondolkodásnak, amelynek a természetfeletti igazságok felismerésében és a megtérésben van döntő szerepe. Amikor a Szentírás a megtéréssel kapcsolatban a gondolkodás megújításáról beszél, az eredeti szövegben kifejezetten a nuszról, vagyis a szellem értelméről van szó. A nusz működése semmiképpen sem függ az agy tevékenységétől. Éppen ezért nem zárható ki, sőt nagyon is valószínű, hogy a szellem értelme akkor is reagál az evangéliumra, és befolyásolhatja egy ember örökkévaló sorsát, ha az agytevékenység már leállt, illetve ha az illető esetleg később sem térne már vissza a földi életbe. 

Kérdésem a következő: menynyire erősíti meg, vagy fogja változtatásra késztetni a Bibliában található tényeket a Holt-tenger környékén talált tekercsek tartalma? Van-e a tekercseknek jelentősége az Önök szemében?



A Holt-tenger északnyugati csücskében fekvő Qumrán romtelepülés mellett 1947-ben bukkantak először ókori kéziratokra. Az azóta eltelt több mint fél évszázad alatt a környék tucatnyi barlangjában összesen kb. 800 tekercs töredékeit sikerült a kutatóknak megtalálniuk és azonosítaniuk. Mára konszenzussá vált tudományos körökben, hogy Qumránt és környékét az esszénusok lakták. Ez a zsidó vallásfelekezet az i. e. 2. század közepén jött létre és i. sz. 71-ig állt fenn. Többek között rendkívül szigorú tisztasági szabályairól, tagjainak kötelező cölibátusáról és elkülönülő életmódjáról, a jeruzsálemi Szentély és az ottani papság elutasításáról, vagyonközösségéről vált híressé. Mindezt azért hangsúlyozzuk, mert a Qumrán környéki barlangokban talált tekercsek egy része ennek a közösségnek iratait tartalmazza, illetve valószínűleg a tagok könyvmásolói tevékenysége következtében jött létre. 

Köztudott, hogy a Holt-tengeri tekercsek között a héber Biblia több száz kézirata is fennmaradt, amelyek jelen pillanatban a Szentírás legrégibb példányai. Ma már valamennyi kanonikus könyvből került elő egy-egy töredék (legutoljára Eszter könyvének darabjai), a legkorábbiak az i. e. 2. század első felében kerültek lemásolásra. Ennek konkrét jelentősége a bibliatudomány szempontjából az, hogy kiderült például: Dániel könyve semmiképpen sem keletkezhetett a Makkabeus-korban, ahogyan azt a Szentírás kritikusai régóta állították, hiszen ekkor már széles körben ismert volt annak szövege. A Holt-tengeri tekercsek a bibliai szöveghagyományozás szempontjából is óriási jelentőséggel bírnak. A Júdeai-sivatagból előkerült szövegek napnál világosabban bizonyították, hogy a héber Biblia szövege évszázadokon át betűről betűre, szóról szóra pontosan hagyományozódott! Egészen jelentéktelen filológiai eltéréseket találhatunk ugyan az egyes szövegekben, ezek azonban semmiképpen nem érintik a Szentírás lényegi üzenetét. Jelentősebb differencia csak néhány könyv (pl. Zsoltárok) esetében mutatkozott, itt azonban kiderült, hogy az esszénusok tendenciózus változtatásaival van dolgunk. Ezt a közösséget ugyanis elkülönülő életmódja mellett a végidőkre vonatkozó erőteljes várakozás is jellemezte. A Jók és Gonoszok végső háborújában, az Armageddonban, az Utolsó Ítéletben természetesen saját közösségük tagjainak biztosítottak kiemelt szerepet; s annak érdekében, hogy a bibliai kijelentéseket maradéktalanul magukra vonatkoztathassák, helyenként még a Biblia szövegébe is belenyúltak. Egyebek mellett éppen ezért tarthatjuk a qumráni esszénusokat klasszikus értelemben vett "szektának". 

A tekercsek és a telep feltárására az ötveneses években a jeruzsálemi École Biblique munkatársai tették rá kezüket. A Roland de Vaux dominikánus szerzetes vezette szűkkör? munkacsoportba csak a Vatikán előzetes jóváhagyásával kerülhetett be valaki, amit egy jeles magyar ókortörténész – teljes joggal – "az évszázad par excellence tudományos botrányának" nevezett. A nemzetközi tudósvilágot csaknem harminc évig hermetikusan elzárták a tekercsektől, amelyek állaga is vészesen romlott. Hosszas huzavona után végül a nyolcvanas évek végén kerültek Izrael Állam tulajdonába a qumráni tekercsek, s kaptak méltó elhelyezést az Israel Museum külön erre a célra kialakított épületegyüttesében, amelyet a Könyv Szentélyének (Shrine of the Book) neveznek. A neves bibliatudós, Emmanuel Tov vezette izraeli kutatócsoport elsődleges feladatának tekintette, hogy valamennyi tekercset a lehető leghamarabb a nemzetközi tudósvilág elé tárja: így született meg a Discoveries in Judaean Desert sorozat, amelyben mára valamennyi töredék fényképét és rövid leírását megjelentették. (Azóta már a tekercsek magyar fordításban is hozzáférhetők.)

E hosszú kitérőt azért tartottuk szükségesnek, mert szinte minden évben jelennek meg a "qumráni rejtéllyel", vagy a "Vatikán titkos bűneivel" kapcsolatos írások, amelyek közös alaptémára épülnek. Eszerint a qumráni tekercsek között létezett egy vagy több olyan irat, amely Jézus személyére vonatkozott, s a Megváltóra vonatkozó "igazságot" tartalmazta, de azt vatikáni közreműködéssel a hallgatás évei alatt ügyesen eltüntették; most pedig leleményes újságírók, vagy frusztrált tudósok (köztük ígéretes tehetségek, mint Barbara Thiering) erednek az "igazság" nyomába. Azok a tudósok azonban, akik egész életművüket a qumráni közösség és a tekercsek kutatásának szentelték, ma már egyértelműen leszögezik: sem az állítólagosan elveszett (eltüntetett) Jézus-tekercs nem létezett soha, sem a kereszténységre (pl. Pál apostol személyére) vonatkozó utalást nem találtak a több tízezer töredék között.

Ez azért is fontos, mivel mind a mai napig akadnak védelmezői annak a teóriának, mely szerint a telepen élők valójában nem esszénusok, hanem őskeresztények voltak. Milyen alapon állítják ezt? Néhány példa: a qumráni közösség tagjai Ézsaiás egy igéje alapján vonultak ki a pusztába: "A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!" (40:3); önmagukat – Jeremiás 31:31 alapján – az "új szövetség népének" nevezték; a tagok felvételüket alámerítés (keresztelés) útján nyerték. Csakhogy e hasonlóságoknál jóval több a különbözőségek száma. Mindenekelőtt a döntő különbség: a názáreti Jézus neve sehol sem fordul elő az iratokban, márpedig enélkül nem beszélhetünk kereszténységről. Érdekes viszont az a felvetés, hogy Keresztelő Jánosnak lehetett-e valami köze a qumráni közösséghez. Az evangéliumokból tudjuk, hogy a Bemerítő szintén a Júdeai sivatagban élt, mielőtt megkezdte volna szolgálatát, Ézsaiás fentebb idézett kijelentése alapján; egész Izraelre kiterjedő mozgalmának célja az emberek bűnök bocsánatára szóló bemerítése, ezáltal a Messiás munkájának előkészítése volt.

E hosszas, de szükséges bevezető után tehát az a válaszunk a kedves néző kérdésére, hogy a Holt-tengeri tekercsek tartalma a "Bibliában található tényeket" eddig nem kérdőjelezte meg, s hihetőleg ezután sem fogja. A tekercseknek alapvetően tudományos jelentőségük van, amit a bibliai szövegtörténet szempontjából a filológusoknak, a Jézus-korabeli eseményeket illetően pedig a történészeknek kell feltárniuk.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek