hetilap

A szukkót természeti jelentése pedig az aratás, betakarítás befejeződésére mutat. Az aratás tavasszal, az első zsenge ünnepén vette kezdetét Izraelben, és az őszi ünnepek alatt fejeződött be: „És az aratás ünnepét, munkád zsengéjét, amelyet elvetettél a mezőn; és a takarodás [betakarítás] ünnepét az esztendő végén, mikor termésedet betakarítod a mezőről.” (2Móz 23:16) Mózes rendelete folyamatában határozta meg a betakarítás, aratás ünnepének értelmét. Ez a természeti folyamat a vetéssel kezdődött, és a betakarítással érte el tetőpontját, amikor is az emberek megismerhették munkájuk eredményeit, az éppen Istentől kapott anyagi természetű áldásokat, és ezekért hálával, örömmel, ujjongással mutatták be hét napon keresztül az ószövetségi papság által az élő Istennek az előírt áldozatokat.
Már a Jézus Krisztus előtti századokban e bibliai ünnephez kapcsolódott a vízáldozat és a Templom kivilágításának a ceremóniája. A sátrak ünnepének minden reggelén vízáldozatot mutattak be az Úrnak. A főpap Siloám tavából merített vizet, majd népes kísérettel felhozta a Templomba, hogy ott az Úr előtt kiöntse. A szertartást esőért való imaként is értelmezték, de jelképszerűen a Messiás eljövetelére is utalt, amikor is Isten népe „örömmel merít vizet a szabadító kútfejéből” (Ézs 12:3). A vízmerítés szimbóluma a Szentlélek kiöntetésére vonatkozott, amit a Messiás ad majd Izraelnek. A víz kiöntésének ceremóniájára reggelenként került sor; esténként pedig az ünnepléshez a Templomot látványosan kivilágították a Szentély udvarában elhelyezett négy, hatalmas méretű menóra által. A telihold világosságában és a Templom fényárjában Izrael fiai egész éjjel igazi örömmel ünnepeltek, a vének táncoltak, a léviták pedig zsoltárokat énekeltek.
A sátrak ünnepének hetedik napján került sor a Hosánná Rábbá („nagy segítségül hívás”) ceremóniára, amikor a papok hétszer járták körbe az oltárt, és elénekelték a 118-as zsoltárt, a Nagy Hozsannát. Ezen a napon tetőpontra jutott a jövő évi eső várása, és a messianisztikus várakozás is. A Nagy Hozsanna az utolsó időpont, amikor még az Isten által kimért ítéletet vissza lehet fordítani. Mózes az ünnepléssel kapcsolatban azt is előírta, hogy az Úr előtti, hét napon át zajló örvendezés bizonyos fák ágaival való integetéssel is történjen (etrog gyümölcsével, datolyapálma, mirtusz, fűzfa ágaival).
A középkorban fejlődött ki a Szimchát Tóra ünnepe, amelyre Izraelben a nyolcadik napon kerül sor, amikor is minden jelenlevő lehetőséget kap, hogy pulpitusról igét olvasson fel a Tórából; valamint ezen a napon a Tórát magasra emelve körbeviszik a zsinagógákban.
A sátrak ünnepének kimondatlanul is a Messiás a láthatatlan főszereplője. Az Ő személye kapcsolja egybe Izrael múltját, jelenét és jövőjét. Ez a szellemi egység a kinyilatkoztatás történetén alapul, és a Messiás látható epifániájával éri el a tetőpontját – de még ez sem jelenti az ünnep prófétai jelentéstartalmának teljes és végső beteljesedését, ezért is a sátrak ünnepének a messiási korszakban egyetemes érvényessége lesz: az egész világ egyetlen kötelező ünnepe lesz, amikor a nemzetek Jeruzsálemben a Messiás előtt kifejezik az élő Isten iránti tiszteletüket és hálájukat. János evangéliumának beszámolója szerint Jézus, akiről az apostolok már tudták, hogy Ő a próféták által megígért Messiás, titokban szukkótkor Jeruzsálembe ment. A főpapokat, farizeusokat azért nyugtalanította jelenléte a városban, mert a Názáretit sokan Messiásnak vagy igaz prófétának tartották – vagyis az ünnep főszereplőjének. Eredetileg szukkótkor adták ki Jézus ellen a letartóztatási parancsot, de az ezzel megbízott emberek ekkor még nem tudták ezt végrehajtani, elsősorban Jézus népszerűsége miatt. A János evangéliumának 7–9. fejezeteiben található részeket a sátrak ünnepének ceremóniájával és jelentéstartalmával hasznos egybevetni, mert így sokkal világosabb lesz az olvasó előtt, hogy Jézus miért beszélt például a világ világosságáról vagy az élő vizek folyamairól; illetve miért szerepel ezekben a fejezetekben a házasságtörésen ért asszonynak és a vakon született ember meggyógyításának a története. Jézust ellenségei nagyon kemény vádakkal támadták, hogy tekintélyét az ünneplő tömeg előtt lerombolják, a Názáreti azonban visszautasította a személyével, tevékenységével szembeni alaptalan vádakat, és leleplezte ellenségeinek valódi természetét, szándékait, az „embergyilkossal”, „a hazugság atyjával” való kapcsolatukat. Egyértelművé tette előttük, hogy a tartalmukból kiüresedett vallási ceremóniák nem képesek az embert felszabadítani a bűnből és a démonizáltságból, mert az igazság tesz szabaddá; s mivel az igazságot e világ gyűlölte, elutasította, ezért Jézus a szukkót Isten ítéletére való vonatkozását hangsúlyozta: „Ítélet végett jöttem én a világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, vakok legyenek.” (Jn 9:39)
Sajnos Jézus Krisztus földi szolgálatának éveiben többen voltak a „látók”, akiknek nem volt szükségük orvosra, mint a „vakok”, akik megmosakodtak Siloám tavában. Jézus szukkótkor és utána is egyre többször beszélt az embereknek, tanítványainak arról, hogy e világból elmegy az Atyához, és a személyét elutasítók számára nincs bűnbocsánat, hanem Isten ítélete marad életükön: „Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bűneitekben fogtok meghalni: ahová én megyek, ti nem mehettek oda.” (Jn 8:21) Ellenségei azonban cinikusan kigúnyolták emiatt és ehhez hasonló szukkóti kijelentései miatt, és azt mondták neki: „Te szamaritánus vagy, és démon van benned.” (Jn 8:48)
János apostol azért is írta le részletesen a Jézussal a sátrak ünnepén történt dolgokat, hogy hangsúlyozza: a Názáreti ugyan a Messiás, de első eljövetelekor nem valósulhatott meg a szukkót prófétai jelentéstartalma, mert Jézus még nem dicsőíttetett meg, ez pedig előfeltétele az ünnep beteljesedésének. Az apostolok tisztában voltak azzal, különösen pünkösd után, hogy Izrael helyreállítására csak a Nagy Szám­űzetés után, a nemzetek evangelizálására adott krisztusi küldetés teljesítése végén kerülhet sor.
Ez a zsidó-őskeresztény várakozás később Alexandriai Kelemen, Órigenész, majd Augustinus munkásságának következtében fokozatosan hamis, szektás eszkatológiává mi­nősült át a keresztény világban. A bibliai próféciák értelmezésében az allegorista magyarázat lett a domináns, amely összemosta Izraelt és az Egyházat: az Ekklésziát mint Izrael helyét véglegesen elfoglaló gyülekezetet állította a középpontba. Nem számolt Izrael nemzeti megtérésével, az Újszövetségbe való felvételével, és elvetette a Messiás földi birodalmába vetett hitet, a khiliazmust, amelyet pedig a 3. századig minden egyháztanító vallott, még az allegorizmus hívei is.
A katolikus teológusok a konstantini fordulat után létrejött államegyházról vélték, hogy azzal kezdetét vette a millenniumi korszak. Krisztus a római katolikus egyház által, főként a mindenkori pápa személyén keresztül gyakorolja az uralmát a földön – vagyis a helytelen bibliamagyarázat egy újabb alapvető tévedése az lett, hogy a jelenkort összekeverte a jövővel.
Az újszövetségi próféciák ilyen „szellemiesítése” szintén szemben áll az igemagyarázat bibliai szabályaival. A Biblia spiritualizálásának célja az volt, hogy a katolikus egyházat felruházzák mindazokkal az ígéretekkel, privilégiumokkal és küldetéssel, amit Isten Izraelnek adott – ez pedig a téves vallási ideológiák melegágyának bizonyult: hosszú évszázadokon át a mai napig is a vallási anticionizmus fő mozgatóerejeként hat, különösen Európában.
Ezen a területen a reformáció sem hozott lényeges változást. Luther és Kálvin ugyan a múltra vonatkozó próféciákat szó szerint értelmezték, mert belátták, hogy az allegorista bibliamagyarázat a Szentírás tekintélyét, történelmi hitelességét is alááshatja az által, hogy nagy hatalmú vagy tehetséges egyházi személyeknek akár tévtanai is egyenértékűvé válhatnak Isten Igéjével. Sőt a Bibliát értelmező tanítóhivatal tekintélye az idők során jóval nagyobb lett a Szentírásénál. A reformátorok helyesen ítélték meg, hogy az allegorista bibliamagyarázat jelentős szerepet játszott abban, hogy az ajtó kitárult a keresztény hit és az okkultizmus, a pogány kultuszok, fetisizmus, babonaságok szinkretizmusa előtt.
A jövőre vonatkozó próféciákat azonban Lutherék továbbra sem szó szerint értelmezték, hanem ezen a területen követték azt a történelmi tradíciót, amely egyre nagyobb falat húzott fel a keresztények és a Biblia közé. A jelen cikk keretei szűkek ahhoz, hogy az amillennizmussal szemben meg­győző igei érvekkel, bizonyítékokkal támasszuk alá: a premillennizmus eszkatológiai felfogása közelebb áll a Biblia jövőről adott képéhez, annak ellenére, hogy minden, a Véggel kapcsolatos kérdésre nem tud még megnyugtató választ adni. Amikor a próféciák szó szerinti értelmezése mellett kötelezzük el magunkat, ez nem azt jelenti, hogy minden bibliai képre, kijelentésre, prófétai látásra ez lenne a helyes magyarázási mód; sőt, számos helyen ez veszélyes, ezért a szöveg összefüggéséből, környezetéből lehet megállapítani, hogy mikor az allegorikus ma­gyarázat a helyes. A fenti kitérőt azért érzem szükségesnek, hogy világossá tegyem: az Úr ünnepei által jelzett prófétai események lényegi részét a zsidó-őskeresztény minta alapján közelítem meg, ahogy ezt Jézus és az apostolok, valamint a korai Egyház is tette. Mindannyian premillenniumi alapon várták a történelem teloszának elérkezését és az eszkhatonnal kapcsolatos prófétai forgatókönyvet is így értelmezték, amelyre szukkót ceremóniái is utalnak.
A premillennizmus a Messiás ezer­éves földi uralmát szó szerint értelmezi. Ezt a számot mint a birodalom fennállásának időtartamát János tényszerűen közli a Jelenések könyvében. Az Egyház korszakának Krisztus felhőkig való eljövetele vet véget, s ez elindítja a feltámadás első szakaszát, melyet később még több követ. Az Egyház korszaka után következik a Dániel által előre jelzett utolsó évhét, a nyomorúság hét éve, amelyben már Izrael kerül Isten üdvtervének középpontjába. Ezt az időszakot Jézus Krisztus dicsőségben, hatalomban való földi visszajövetele zárja le, amikor megalapítja ezeréves királyságát a földön. Ez pedig a „nagy fehér trón” előtti ítéletbe fog majd torkollni, amely után Isten új földet és új eget teremt.
A következőkben a sátrak ünnepének szimbólumai, ceremóniái alapján előre jelzett események sorát vesszük számba.
(Következő számunkban folytatjuk)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek