hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Luther, a német szellem harcosa
A reformátor és a zsidók (5. rész)

2013. 07. 11.
„Évtizedek óta együttműködöm keresztény vezetőkkel. Az a tapasztalatom, hogy a pünkösdi-karizmatikus pásztorok őszintén nyitottak a zsidósággal való párbeszédre. Egyre több katolikus lelkész és teológus is elfogadja, hogy a közös gyökereink összekötnek bennünket, függetlenül attól, hogy Jézust a zsidóság egyik legkiválóbb rabbijának tartjuk, vagy messiásnak. A legnehezebb azonban kapcsolatot találnom az evangélikus vezetőkkel. Úgy gondolom, hogy ez azért van, mert Luther Márton megrögzött és nyílt antiszemita volt, akinek az öröksége a mai napig mérgezi a zsidóság és a kereszténység viszonyát” - mondta a Hetek tudósítójának Slomo Riskin rabbi (képünkön), a jeruzsálemi székhelyű Zsidó-Keresztény Megértés és Együttműködés Központjának alapítója.

A rabbi, akivel néhány hete egy szombat esti vacsorán beszélgettünk a júdeai dombok közt fekvő Efrat városában, a vallásközi párbeszéd egyik legismertebb személyisége Izraelben. Amikor Riskin rabbi Lutherrel kapcsolatos fenti véleményét kifejtette, nem tudta, hogy a közelmúltban lapunk is cikksorozatban foglalkozott a reformátor zsidósággal és más vallási kisebbségekkel kapcsolatos írásaival és nézeteivel. Ezek az írások arra a nemzetközi vitára kívánták felhívni a figyelmet, amely a reformáció közelgő 500. évfordulója előtt tisztázni kívánja Luther Márton szerepét és felelősségét a modern kori antiszemitizmus kialakulásában. Ez a kérdés a második világháború és a holokauszt után is kibeszéletlen maradt. Miközben az elmúlt években világszerte több evangélikus közösség és vezető fordult bocsánatkéréssel – elsősorban az Egyesült Államokban – a zsidóság felé, egyelőre nem került sor olyan súlyú nyilatkozatok kiadására, mint például a II. vatikáni zsinat Nostra Aetate kezdetű nyilatkozata vagy II. János Pál 1998-ban kiadott dokumentuma a holokausztról.

Pogromot szító könyvek

A hiányt egyelőre történészek igyekeznek pótolni. Cikksorozatunk korábbi részeiben utaltunk Eric W. Gritsch amerikai lutheránus történész tavaly megjelent Luther Márton antiszemitizmusa (Martin Luther’s Antisemitism. Wm. B. Eerdmans Publishing Company, 2012) című könyvére, amelyben a szerző megállapítja, hogy „Luther antiszemitizmusa életének és munkásságának szerves része, amit irodalmi öröksége világosan bizonyít.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!