Isten nem engedte meg Dávid királynak azt, hogy ő építse fel a Templomot, amint azt szerette volna. A király ehelyett 50 ezüst sékelt fizetett a Mórija hegyen található cséplőszérűért, majd pedig 600 arany sékelért az egész hegyet megvásárolta (lásd 1Krónika 21:25), hogy ott épüljön majd fel a Templom. Dávid oltárt állított a cséplőszérűn, és a későbbi Templom is ezen a helyen, a ma Mórija-hegyként ismert magaslaton állt.
A cséplőmezők általában kör alakú és viszonylag sík területek. Kutatásokból ismerjük azt, hogy ezek a szérűk általában 12-14 méter átmérőjűek voltak. Többnyire nem a hegy legtetején álltak, hanem kissé lejjebb, hogy a szél csak a pelyvát fújja el, a nehezebb gabonaszemek visszahulljanak. Ez arra utal, hogy a Templomot a hegy csúcsa közelében építették, de nem pontosan a legtetején. De az is elképzelhető, hogy több kisebb kiemelkedés állt a hegyen, a cséplőmező azonban a legmagasabb csúcstól – vagyis attól a ponttól, ahol ma a Szikladóm áll – délebbre és egy kissé lejjebb helyezkedett el.
Ezt támasztja alá a zsidó hagyomány is. RaMBaM (Maimonidész) azt állítja, hogy az oltár pontos helye eredetileg a cséplőmezőre esett, ami pontosabb helyszín, mint az a feltételezés, hogy a Teremtés köve (a Templom-hegy legmagasabb pontja, ahol a hagyomány szerint Isten Ádámot teremtette – a szerk.) mindig a Szentek Szentjébe esett (lásd A Kiválasztott Ház törvényei 2:1). E szöveg szerint az oltár „mechuvan b’yoter”, vagyis „pontosan elhelyezett” volt. Nyilvánvaló tény, hogy mind a három Templom épülete különbözött egymástól méretében, beleértve azt a termet is, ahol a Frigyládát tartották. Az oltár helye azonban, a méretétől függetlenül, mindig mozdíthatatlan volt. Nem véletlenül: a Templom elsődleges funkciója ugyanis koroktól függetlenül az áldozati adományok bemutatása volt.
2015. 01. 09. (XIX/2)
