A természetes teológia képviselői – olyan filozófusok, mint: Canterburyi Anzelm, Aquinói Tamás, René Descartes, G. W. Leibniz – javarészt úgy gondolták, hogy a racionális érvelés ugyan senkit sem vezet hitre, Isten létezése érveléssel mégis bizonyítható. Ezzel szemben más teológusok – például Karl Barth (1886–1968) – úgy vélték, hogy mivel az emberi értelem megromlott, pusztán kinyilatkoztatás által tudunk Istenről megfelelő ismeretet szerezni. „Isten mint Atyánk, mint Teremtőnk ismeretlen számunkra, amennyiben nem Jézus tanítására hagyatkozunk” – írja Barth. A „filozófusok istenéről” – az első okról, a legfőbb jóról stb. – pedig megjegyzi, hogy „akár felruházzuk az Atya névvel, akár nem, semmi köze sincs Jézus tanításához az Atyáról”. De hogyan is fogadhatunk el valamit csak úgy, észérvek nélkül?
A megismerés eszköze
A Biblia az Istenhez való fordulásra, azaz megtérésre a görög metanoia szót használja, ami annyit tesz: a szív értelmének (görögül nusz) megváltozása. Vagyis aki elfogadja Isten létét, aki hinni kezd Istenben, annak először egész egyszerűen a szívében történik egy radikálás váltás, változás, nem pedig az értelmében. A Biblia több helyütt kinyilvánítja, hogy az ember hitre alkalmas szerve a szíve, mely az ember lényének középpontja, egyfajta intuíció által működő szellemi szerv, amivel képes dolgokat, lényeket – akár embertársa személyiségének lényegét – s Istent is megragadni.
2015. 02. 20. (XIX/8)
