De kezdjük „bemelegítésként” egy találós kérdéssel! Melyik országról van szó? Lakosságának harmada idősebb, mint 65 év, az itt élők 30 százaléka fekete bőrű vagy ázsiai, 25 százalékuk muzulmán, a felnőttek közel harmada egyedülálló szülő, és a 16 év alatti lányok 15 százaléka már várandós. Lehet tippelni, de inkább eláruljuk: ez ma az Egyesült Királyság rövid demográfiai jellemzése – az Ipsos Mori szerint. És ezek még csak nem is a legmeglepőbb számadatok. Mit szólnak például ahhoz, hogy ma már a leggyakrabban beszélt idegen nyelv Angliában és Walesben a lengyel, vagy, hogy a 2011-es cenzus szerint már 579 ezer lengyel él életvitelszerűen a szigetországban, és eszük ágában sincs hazamenni (habár ez a szám 2003-ban még csak 75 ezer volt)?
A lengyel központi bank adatai szerint az Angliában dolgozók egyre kevesebb pénzt utalnak haza, és egyre többen döntenek úgy, hogy végleg kitelepülnek. A lengyel fiatalok 70 százaléka pedig már most azt tervezi, hogy elhagyja a szülőföldjét.
Nem csoda, hogy ezek a számok aggasztják a lengyel politikusokat. Most Artur Debski liberális párti képviselő vállalkozott arra, hogy elmegy Angliába és megnézi, „mit csinálnak ott jobban”. Persze erre rögtön kontrázhatnánk – mint ahogy sokan meg is teszik –, hogy a nagyobb GDP-t nehéz lesz importálni, de ez legyen az ő gondja! Debski – előzetes elképzelései szerint – egy konyhán dolgozna, és éjszakai szállón aludna napi 10 fontért. Emellett tervezi, hogy egy munkaközvetítőt is megkeres, mert ezekről is jókat hallott otthon. Néhány napja pedig – küldetéséhez illően – fapadossal és egyetlen bőrönddel meg is érkezett Londonba. „Már két napja vagyok itt, és még nincs munkám. Nem egyszerű!” – mondta a MailOnline-nak a politikus, aki még az angol nyelvet sem beszéli túl jól. „Célom, hogy találjak egy munkát, ami legalább 6,50-et fizet óránként, és akkor maradnék legalább 10 napig. De a lényeg, hogy itt vagyok.” Debski szerint a lengyel állásközvetítők nagyon drágán és eredménytelenül működnek, így örülne, ha ezen a téren valami jó példával a zsebében térhetne haza Angliából.
A lengyel emigránsok tulajdonképpen a második világháború után kezdték el komolyabban célba venni Angliát – identitásválságtól sújtva és önnön „európaiságuk” újrafogalmazását keresve. 2004 után pedig, amikor Lengyelország az Európai Unió tagja lett, a bevándorlási trend ismét megváltozott. Majd jött a 2008-as válság, és csak 2011-ben már 45 ezren települtek be.
Az elmúlt évtizedben a lengyel kultúra szinte „beleivódott” a brit társadalom hétköznapjaiba – írja a The Telegraph cikke.
A legnagyobb élelmiszerláncok már külön polcokat szentelnek a lengyel ételek és italok számára. Csak Londonban már 10 lengyel templom működik, miközben az ország több pontján kétnyelvű útjelző táblákkal találkozhatunk. Ezenkívül több száz – lengyelek által működtetett – klub és pub található az országban, továbbá rendszeresen jelennek meg lengyel színdaradok, művészeti kiállítások és újabban lengyel írók tollából származó krimik is – angol fordításban. A hivatalos statisztikák szerint 2011-ben több mint 20 ezer gyermek született az országban lengyel anyától, és ennek megfelelően a vegyesházasságok száma is megugrott az utóbbi időben. Manapság egyre több lengyel válik az Egyesült Királyságban lakástulajdonossá, üzlettulajdonossá és – ami még fontosabb – adófizetővé. De hogy történhetett ez ilyen gyorsan? – teszi fel a költői kérdést a Telegraph. A válasz a munka – mondja erre Robert Szaniawski, a londoni lengyel nagykövetség munkatársa. „Ez a legfontosabb tényező. Legtöbbjük kisvárosból származó fiatal, tele ambícióval és kalandvággyal, tehát idejönnek… Emellett rugalmasak, azt csinálják, amire igény van. És ez a hajlandóság segíti az integrációjukat” – magyarázza Szaniawski.
Adam Zamoyski brit történész így jellemzi a lengyel nemzeti karaktert: „Briliáns dolgozók, különösen fizikai munkákban. Amikor pedig külföldön vannak, még jobban odateszik magukat, és úgy viselkednek, mint a népük nagykövetei.” Angliával kapcsolatban pedig jó tapasztalataik vannak: míg a franciák és a németek többnyire cselédként kezelik őket, a britek kedvesek hozzájuk.
És ezt ők valóban meghálálják. Persze, a nagymértékű bevándorlással mindig együttjárnak a különféle feszültségek, az egyes bevándorlási hullámokkal jövők eltérő attitűdje okozta problémák. Ez a lengyel populációval sincs másként, habár a „lengyel mérleg” kiemelkedően pozitív. Alig van köztük munkanélküli, a tb-t jóval kisebb arányban veszik igénybe, mint a helyiek, és összességében 34 százalékkal több járulékot fizetnek, mint amennyi támogatást kapnak – emlékeztet a The Guardian. Ennek tükrében is érdekes az a fiaskó, ami év elején robbant ki lengyel és brit politikusok között. Idén januárban nagy vihart kavart David Cameron kijelentése, miszerint a lengyelek „kihasználják” a szigetország jóléti rendszerét. Donald Tusk lengyel miniszterelnök – egységfrontot képezve a helyi ellenzékkel – válaszul radikális lépésekre szánta el magát: közölték, hogy az uniós bevándorlási törvények minden változtatását megvétózzák a jövőben. Tusk felindultságában még azt is kijelentette, hogy jótékonysági árverésre bocsátja azt a Robin van Persie (Arsenal) mezt, amit Camerontól kapott. A két ország összefonódását viszont jól mutatja, hogy amikor egy lengyel képviselő „bosszúból” a Tesco bojkottálására szólít fel, nem mást tesz, mint gyakorlatilag egy lengyel zsidó emigráns családi üzletét rombolja, amely – többek között – 30 ezer lengyelnek ad munkát 1500 helyi beszállítóval, miközben évi 100 millió font adót fizet be az államkasszába – hívta fel erre a figyelmet a The Guardian cikke.
A kormányzat felfogása a „lengyel helyzetről” és a helyi tapasztalatok nagyon eltérőek. Ami a Downing Street 10 szám alatt riadalmat kelt, az helyi szinten munkaerőhiánnyal küzdő vállalkozások újraéledését és öregedő települések megfiatalodását jelenti. Ráadásul Nagy-Britannia jóval képzettebb lengyeleket kapott, mint például Németország vagy az Egyesült Államok – teszi hozzá a The Economist. Eleinte beérik alantasabb munkákkal, de amint rendesen megtanulják a nyelvet, és a szociális hálóba is jobban beilleszkednek, rögtön feljebb lépnek. Régi helyükre meg jöhetnek a románok és bolgárok – mint a szerencsepróbálók újabb hulláma. Persze az ő kedvező fogadtatásuk már nincs garantálva: felmérések szerint ma már a briteknek csupán 33 százaléka gondolja azt, hogy a szabad munkaerő-áramlás jó dolog.
2014. 04. 11. (XVIII/15)
