hetilap

„Mukimisztérium”, „Csendfülőrség”, „Szösztüszőgyulladás”, „Frottirma” és ehhez hasonló, mesébe illő szavak. Honnan jöttek ezek a szókreációk, honnan jött az ötlet?
– Az ötlet felismerésszerűen jött, hirtelen és váratlanul. Abból a kitartó gondolatból született, hogy nem mindig az a valós, amit látunk. Nem elég az a logikus magyarázat, hogy a fél pár zoknik a mosógép belsejében tűnnek el. Az élet ennél sokkal leleményesebb. Mint ahogy a nyelv is. Jól szórakoztam a mukiszavak megalkotása közben. Vezérfonalam az volt, hogy az apró lények legfőbb értéke a zokni, így hát neveiknek is – mindegyik egy-egy textília származéka – ehhez az értékrendhez kellett igazodniuk. Így lett Filc a főszereplő, apja Frottír Benefánt, anyja Frottirma mama, kishúgai Selyemma és Zsenília, öccse Vatta, a gonosz nagybácsi Vargusz Flanel, és még sorolhatnám.
Mi késztet egy huszonhét éves jogászt ar­ra, hogy mesekönyvet írjon?
– Szüleim rengeteg mesét olvastak nekem, önállóan azonban csak akkor kaptam rá az olvasásra, miután kezembe került Bálint Ágnes egyik mesekönyve, amely teljesen lebilincselt. Azóta is úgy érzem, hogy olvasás közben megélhetek olyan különleges élményeket, amelyek nincsenek jelen a hétköznapokban. Kamaszkoromban kezdtem el írni regényeket, novellákat, amelyek közül néhány a jogi egyetem diákújságjában, a Jurátusban jelent meg. Nem akartam bölcsészkarra jelentkezni, attól tartottam, hogy irodalmárként sokkal tudatosabbá válnék olyan dolgokban, amelyek jobb, ha ösztönösek maradnak.
Tudta, hogy mik az esélyei egy ismeretlen, első kötetes írónak?
– Persze: majdnem semmi. Többen óva is intettek ettől az egésztől, nehogy csalódás érjen. Sokszor hallottam már az életemben, hogy: „Vigyázz!” „Mi lesz, ha…” „Aztán nehogy csalódás érjen…” Hála Istennek nem a szüleimtől, mert arra még oda is figyeltem volna. De hát mit veszíthetek? Legfeljebb azt, hogy nem adják ki a könyvem, legalábbis egyelőre. Sokan az önbecsülésüket féltik a kudarctól, de szerintem az az igazi kudarc, ha meg se próbálom. Kedvenc íróm, a Nobel-díjas William Golding első regényét húsz kiadó utasította vissza, míg a huszonegyedik bevállalta. Mi lett volna, ha a tizenkilencedik után feladja? Ezután is csak kis példányszámban jelentették meg a könyvét, később vált bestsellerré.
Miből gondolta, hogy írásai közül pont ezt fogják kiadni?
– Más volt, mint a korábbi novellák, gördülékenyebben ment, mintha rátaláltam volna a hangomra. Jogászként fontosnak láttam, hogy bevigyem a kéziratot a Magyar Szabadalmi Hivatalba, ahol önkéntes műnyilvántartásba vették. Majd utánanéztem azoknak a patinásabb kiadóknak, amelyek jelentettek már meg meséket. A bemutatkozó e-mailemre nem sokan válaszoltak. Sebaj – gondoltam –, legfeljebb odamegyek személyesen. Végül megszólalt a telefon, és az Athenaeum kiadó főszerkesztője adott lehetőséget egy személyes találkozóra. A kiadók rengeteg levelet, kéziratot kapnak, és sokszor egy év is eltelik addig, amíg valamelyiket elolvassák. A kiadók malmai általában lassan őrölnek, nálam azonban nem így történt: az augusztus 4-ei első megbeszélés után pontosan kilenc hónappal megszületett a könyv.
Miről szól a történet?
– Szobáink falaiban apró lények, a zoknimukik élnek, ők csenik el az eltűntnek hitt zoknijainkat és kacatjainkat. Az előbbiekben alszanak, az utóbbiakat pedig megeszik. Semmi sem veszik el, csak a mukik gyomrába vándorol. A mukiság megalkotása során nagyon figyeltem a részletekre, amik igazán szemléletessé tehetik ezt a mikrovilágot. A történet egy kisfiú és egy zöldfülű zoknimuki találkozásáról szól, izgalmas kalandról, távoli birodalomról és rólunk, emberekről.
Lesz-e folytatás?
– A kiadó már felkért a folytatás megírására, valamint az egyik neves színház a regény színpadra állításában gondolkodik.
Mit tanácsolna azoknak, akik önhöz hasonló cipőben járnak?
– Tedd azt, amiben jó vagy, és tedd ezt örömmel. És ha ezt könnyedén, görcs nélkül teszed, az érezhető lesz a végtermékben. A jó szív mindig megmutatkozik, és előbb-utóbb sikert hoz. Sokoldalú nevelést kaptam, szüleim arra tanítottak, hogy ha valamire képes vagyok, ne elégedjek meg a kevesebbel, és soha ne adjam fel. Ez részben önismereti kérdés: tudnunk kell, hogy miben vagyunk jók, és hogy mit kell tennünk. Nekem még porszívózás közben is sokszor bevillant, hogy irodalommal kell foglalkoznom. Írás közben azt érzem, hogy a helyemen vagyok.

Friss, kedves, eredeti

Megkérdeztük Tracikievicz Zsófiát, az Athenaeum kiadó szerkesztőjét, hogy miért ezt a könyvet választották. „Zita kísérő levele nagyon intelligensen volt megfogalmazva, és egy kész, jól átgondolt alkotást kaptunk. Az is szimpatikus volt, hogy egy fiatal testvérpár munkájáról van szó, hiszen Zita nővére készítette az illusztrációt. A mesekönyv friss, kedves és eredeti, ami egy üde színfolt a hazai könyvpiacon. Bár a kiadó elsősorban nem mesékkel foglalkozik, mégis úgy éreztük, hogy lehetőséget kell adni ennek a tehetséges, fiatal magyar szerzőpárosnak” – válaszolta.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek