hetilap

Bobby McFerrin egy New York-i operaénekes házaspár gyermekeként látta meg a
napvilágot 1950. március 11-én. Édesapja, Robert McFerrin volt az első
afroamerikai szólóénekes a Metropolitan Operában. Az idősebb McFerrin egy
nyolcgyermekes baptista család gyermekeként hosszú ideig kizárólag gospelt
énekelhetett édesapja szigorú nevelése miatt, így amint önálló életet kezdett,
az opera világába vetette magát, nem kevés sikerrel.

Ellenben Bobby a zene sokszínűségében nőtt fel, s hatévesen már megkezdte zenei
tanulmányait. Virtuóz énektudásával csak viszonylag későn, a hetvenes évek végén
lépett a közönség elé, először mint jazz-zongoristát ismerhette meg a világ, bár
a zongora mellett klarinétozni, csellózni és fuvolázni is megtanult. Legnagyobb
sikerét azonban hangjával aratta: négy oktáv hangterjedelmű, csupa mosoly
előadásmódja magával ragadta a közönséget, szívükbe zárták Amerikától Európán át
Ausztráliáig. Legsikeresebb zenei műfajai a jazz, a coral és nem utolsó sorban a
klasszikus zene, melyek mindegyikében improvizatív és spontán. Lemezein olyan
hírességekkel zenélt együtt, mint a nagynevű zongorista, Chick Corea, akihez
szoros baráti kapcsolat is fűzi, vagy a híres csellista, Yo-Yo Ma.

A virtuóz énekes-zenész tündöklése akkor indult el, amikor az innováció útjára
lépett, és a zenei megújulást elősegítendő a rögtönzött előadások felé fordult.
Az improvizatív koncertekre ugyanis nem készült konkrét dalokkal, egyszerűen
csak énekelt, ami épp eszébe jutott. Nemsokára olyan sikere lett, hogy a zenei
kíséretet is ő adta elő, ezzel létrehozta a zenetörténet első, száz százalékban
vokális szólójazz-műfaját. Első ilyen koncertjére Európában, Németországban
került sor, kisebb sokkot okozott a hallgatóságban, amikor hanyag eleganciával
besétált a színpadra, és minden kíséret és készülés nélkül szórakoztatni kezdte
az egybegyűlteket. A kezdeti zavar hamar elült, és McFerrin óriási sikert
aratott, a németek ezentúl csak Csodahangként emlegették. A zene iránti
szeretete mellett fő erősségének a humora és interaktív, közvetlen előadásmódja
bizonyult, melyet továbbfejlesztett a nyolcvanas években, rendszeresen
megénekeltetve a közönséget is, hogy minden jelenlevő részévé váljon a zenének.
Magas zenei képzettsége és játékos előadásmódja természetesnek és pillekönnyűnek
tünteti fel a zenét mindenki számára. Az éneklési technikák széles skálája és
virtuóz alkalmazása mellett is tovább képezte magát: elképesztő hangokat tanult
meg utánozni, sőt a lélegzetvétel közben is hangot kiadni, hogy ne kelljen
megszakítania az éneklést ilyen apróságok miatt. Ehhez időnként dobol a
mellkasán, vagy különféle stílusban énekel egy kis örömöt kicsikarva.

A jókedvet alapvető üzenetnek tartja, ezért több ízben neves komikusokkal is
fellépett, mint Robin Williams vagy Billy Crystal. A zenei élet nagy
felfedezőjének és megújítójának tartott énekes legismertebb dala is ezt az
életérzést tükrözi, a Don’t Worry, be Happy egy humoros kis nótának indult, majd
világsiker lett.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek