Az életrajzot az a Bernard Violet francia újságíró publikálta, aki többek
között Delon és Depardieu életét is megírta – és már ők sem hálálkodtak az író
lázas kutatómunkájáért
Sőt, az életrajzíró számos tekintélyromboló művével
olyan rettegett nevet szerzett, hogy Delon annak idején már akkor beperelte a
szerzőt, mielőtt az egy sort is leírt volna tervezett könyvéből.
Catherine Deneuve anyja, Renée Deneuve, valamint apja, Maurice Dorléac a
legendás Comédie Française társulatának tagjai voltak. Négy lányuk közül a
hírneves harmadik a németek által megszállt Párizsban született 1943
októberében. Az újságíró a párizsi nemzeti levéltárakban fedezte fel a Dorléac
papa kollaboráns tevékenységéről tanúskodó iratokat. Az angolellenes és
antiszemita Radio-Paris műsoraiban való láthatatlan, de jól hallható
szerepléséért Dorléac legalább tízezer fontnyi összeget kapott. A háborút
követően Dorléacot bíróság elé állították, mivel „segítette Németországot, és
aláásta a francia nemzet egységét”. Büntetése mindössze „nyilvános
megszégyenítés” volt: eltiltották egy időre a színházi szerepléstől. A családfő
a háború után külföldi filmek szinkronizálásával kereste a kenyerét. Érdekes
módon Az utolsó metró című filmben Deneuve olyan nőt alakított, aki zsidó
színháztulajdonos férjét hősiesen rejtegeti a pincéjükben a háború alatt.
A titkolózás és a leleményes manipuláció szemlátomást a nő találó vonása lett a
valóságban is – éppen csak ellentétes előjellel.
Köztudottan Françoise Dorléac, Deneuve nővére volt családjuk szikrázóan
tehetséges színésze – amíg élt. Françoise éppen a Catherine-nel töltött
szabadságról indult vissza, amikor autóbalesetet szenvedett, és meghalt. A hír
letaglózta húgát, ugyanakkor a későbbiekben kapóra is jött a tragédia, amelynek
hatása állandó magyarázatul szolgált tartózkodó magatartásának – a tapintatos
riporterek pedig évtizedekre szólóan partnerei voltak a közjátékban. Catherine
maga is úgy érezte annak idején, hogy ő csak gyenge másolata lehet az alig
másfél évvel idősebb nővérének, akit őszintén csodált és imádott. Apja
bátorítására tizenhárom évesen vállalt először filmszerepet, majd elhatározta,
hogy felveszi anyja leánykori nevét, amivel saját kilátásait is javította.
Mellesleg sikerét éppen nővérének köszönhette, aki elvitte őt Jacques Démyhez
1964-ben, amikor forgatni kezdték A cherbourgi esernyők című, szívszaggató
filmmusicalt, s a rendező neki adta a főszerepet. A nővérek a balesetet
megelőzően még együtt szerepeltek Démynek A rochefort-i kisasszonyok című
filmjében. Éppen a tragikus 1967-es év hozta meg Catherine elsöprő sikerét A nap
szépe szürrealista film címszerepében. Innen rendületlen diadalmenet vezetett a
bonyolult nőalakok megformálásában. Az Indokína a tengerentúli elismerést is
meghozta. Az életrajzi könyv is elismeri, hogy Deneuve „a jeges külső mögötti
tűz” megjelenítője, a gőgös, de törékeny, előkelően vonzó francia szépség
szimbóluma.
2007. 11. 30. (XI/48)
