hetilap

Friedensreich Regentag Dunkelbunt Hundertwasser 1928-ban született Bécsben
Friedrich Stowasser néven. (Művészneve magyarul „Béketeli Esősnap Sötéttarka
Százvíz”.) Szülővárosához, Bécshez ellentmondásos vonzalom fűzte. Művészete
egyértelműen Kampmann, Schiele, Klimt gyökeréből táplálkozik, ugyanakkor a
nemzetiszocializmus réme viszszássá tette az amúgy szeretett városhoz való
viszonyulását. Ennek ellenére még későbbi lakhelyéről, Új-Zélandról is
vissza-visszatért szülővárosába, egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig.

Festőművészként kicsit mindig építész is volt: képeinek visszatérő motívuma a
ház, vagy még inkább az ablak. Saját bevallása szerint az ember festőként bármit
megfesthet, az építészetben viszont (legalábbis egyelőre) sokkal több a korlát.
Korán kialakult az építészethez való tudatos hozzáállása, kritikai hangja
festményein is megjelenik („Vérző házak”). Legfőbb ihletője a természet volt, az
ember és a természet harmonikus viszonyát kereste: „Az ember nem létezhet
természeti környezete nélkül. Az ember Isten földi mása. Isten pedig kreatív,
hiszen megteremtette a világot, a sok madarat, pillangót. Nem csodálatos
teremtmény egy tarka lepke? Az embernek is alkotó módon kell gondolkodnia és
élnie. Ha az ember és a természet kreativitása egymásra talál, akkor minden
probléma megoldható, ami a világunkat nyomasztja. Az építészetet is alá kell
rendelni a természetnek. Az ember ugyanis a legnagyobb kártevő a természetben,
pedig csak vendégségben, átutazóként vagyunk a földön. Ehhez mérten kellene
viselkednünk” – fejtette ki egy ízben.

Hundertwasser szenvedélyes módon üzent hadat a modern irányzatoknak, a
kockaházak személytelen világának: „az egyenes vonal istentelen; se isteni, se
emberi szellem nem lakozik benne” – hirdette. Ennek megfelelően az általa
tervezett épületeken jellemzően csak organikus, girbegurba vonalakat használt.
Az építészek inkább festőművésznek tartották őt, mivel homlokzatai rendkívül
dekoratívak, festményszerűek, színesek. Korábban a katalán Gaudí alkotott
hasonlóan mozgalmas, meseszerű épületkülsőket.

Valóban, Hundertwasser festő is, sőt több; kísérletező kedvű képzőművész, aki
mindig a gyakorlatban sajátította el azt, ami éppen igazán érdekelte. Például az
Olaszországban látott japán fametszetek után Tokióba utazott, és amellett, hogy
kitanulta és alkalmazta a fametszés technikáját – európai művészként először –,
új színt is vitt a 18. században virágzó, de ekkorra már hanyatló japán
művészeti ágazatba. Más keleti eredetű nyomdai technikákkal is sikerrel
próbálkozott, vagy fogadásból saját kezűleg szőtt szőnyeget – minden előzetes
terv nélkül. Ugandából hozott termeszhangyavár darabkából keverte egyik
különleges barna színét, de a fűszerpaprikát is a festékei között tárolta…

A holokauszt során elvesztett hatvankilenc családtagja miatti fájdalom, valamint
két rövid és sikertelen házassága méltán tehette volna boldogtalanná – alkotásai
azonban derűt, életigenlést sugároznak, játékos képzeletvilága mindmáig
lenyűgözi a nagyérdeműt. Hundertwasser felépített magának egy külön álomvilágot,
számára a művészet jelentette a valóságtól való menedéket. Erről különösen
érzékletesen vallott filmjében, melyet saját építésű hajóján, a Regentagon
1972-ben forgatott. Elmondta, hogy menynyire szereti az esős napokat – ezt jelzi
a Regentag név, mellyel a hajóját nevezte el, és amelyet saját nevében is
szerepeltetett. A borús napokon festett legszívesebben, mivel ilyenkor kénytelen
volt az „álmokba menekülni”. Szeretett hajón lakni, elvonulni a világtól oda,
ahol „a horizont az egyetlen biztos dolog”. Amikor festett, elmondása szerint
mindig álmodott, sőt azt tartotta, hogy a festőnek magának is meg kell lepődnie
a saját képein. A festészet volt a vallása: „A kép nem is tőlem van, csupán én
lettem a kiválasztott, hogy hozzásegítsem létrejöttéhez. Persze, ha egy művész
dolgozik, az önkielégülés-terápia is egyben. És ha egy alkotással csak egyetlen
lépéssel közelebb férkőzhetünk Istenhez, miért is ne tennénk azt?!”

Ugyanakkor nem ragadt bele az álomvilágba, művészeti tevékenységét egy élhetőbb
világ megteremtésére összpontosította, azaz kiterjesztette a hétköznapi
valóságra is – ez jelentette az átmenetet a festészetből az építészet felé.
Tervezett többek között bélyeget, templomot, papírsárkányt, repülőgépet, dunai
hajót, egymásba rakható dobozokat, telefonkártyát, nyilvános vécét, citadellát,
vasútállomást, hulladékégetőt, lakóházat, óvodát, kórházat. Kiállításai bejárták
a világot, számos díj, elismerés birtokosa lett. Népszerűségét és befolyását
többek között arra is felhasználta, hogy a környezetvédelmet népszerűsítse vagy
éppen a közel-keleti békét előmozdítsa. 1978-ban például békezászlót tervezett
zöld arab félholddal és kék Dávid-csillaggal, és ugyanebben az évben publikálta
Béke-manifesztumát is.

Tény, hogy Hundertwasser korát megelőzően ráérzett valamire. A maga botránykeltő
módján a kollektív felelősségvállalás, az ökomozgalmak, a környezetvédelem
előhírnöke volt. A mindenfajta klisétől és „trendi” irányzattól zsigerileg
idegenkedő művész naturista ideológiája a 20. század végére rendkívül divatos,
már-már elcsépelt művészi és társadalmi hitvallássá nőtte ki magát. Ő maga
2000-ben, szívrohamban hunyt el, hetvenkét éves korában.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek