hetilap

B ár a Dire Straits mint formáció már a múlté, a jövőre hatvanéves Knopfler
továbbra is megmaradt zenei ikonnak. Az évek során védjegyévé vált a jól
felismerhető, penge gitárjáték, a hanyagul elegáns énekhang és a történeteket
megéneklő dalszövegek. Magyarországon először 1985-ben lépett fel, ekkor
nyugtázta a kerengő híreket magyar felmenőiről – semmi több –, de a történtek
ismeretében ez érthető is. Édesapja, az építész Knöpfler Ervin 1939-ben, a
magyarországi zsidótörvények hatására emigrált Nagy-Britanniába, és egy skót
lányt vett feleségül. Mark zene iránti érdeklődését anyai nagybátyjának
harmonika- és zongorajátéka keltette fel, tizenévesen pedig már Jimi Hendrix és
Django Reinhardt gitárjátékában gyönyörködött. Nagy kincsként emlékszik első
elektromos gitárjára, erősítőre viszont már nem tellett a családi kasszából. A
gyakorlással azonban nem állt le: akusztikus gitárra ültette át a húrokat, és
pengető nélkül, ujjbeggyel játszott; idővel sajátos „fingerpicking” stílusát
csiszolta mesteri szintre. A gitárt nem tekintette leendő kenyér­kereső
eszköznek, tizennyolc évesen újságírónak tanult, azután elvégezte az angoltanári
szakot, tanított is egy ideig. Londonba költözve neves zenészek játéka
inspirálta továbblépésre; öccsével, Daviddel pedig felújították az éjt nappallá
tevő közös zenélést. A Dire Straits majdani basszusgitárosa egy efféle kis éji
zene után ismerte meg Markot: talpig farmerbe öltözötten és padlóra csúszott
testhelyzetben. Az idősebb Knopfler fiú állítólag igen figyelemre méltó jelenség
volt: miközben mélyen aludt, még ha félrebillentve is, de biztos kézzel tartotta
derekán a gitárt. Azóta még inkább „álomba játssza magát”, mint valaha: ujjai ma
már alvás közben játszanak. Később elérkezett az ideje, hogy hangjukat szélesebb
körben és szín­padon is hallassák: immár dobossal ki­­egészülve felállt a
kvartett. Ekkoriban koncertjeik semmit nem hoztak a konyhára, mégis
kockáztattak: otthagyták munkájukat, és csak a zenének szentelték idejüket.
Knopfler vezénylésével éppen harminc éve a Dire Straits már első, mozgalmas
rockzenét nyújtó albumával bevonult a nemzetközi zenei köztudatba, s a
nyolcvanas évek legismertebb – bár nem mindenhol körberajongott – együttese
lett; Dél-Afrikában például a zenekart betiltották apartheidellenes üzenete
miatt. A banda Brothers in Arms című albuma az akkoriban az egyik legnagyobb (11
millió!) példányszámban eladott lemez lett – és az egész nyolcvanas évek
harmadik legnépszerűbb albuma. Egyre szaporodtak a frontember
filmzene-szólólemezei, miközben haladt a Dire Straits szekere is előre, mígnem
elérték az évi 248 élő előadást összesen 4 milliós tömeg előtt, majd ’91-re
Knopfler nem bírta tovább a fellépésekkel járó állandó nyomást és a megterhelő
stúdiómunkákat. Idegei annyira tönkrementek, hogy sem a csapatot, sem a gitárját
nem bírta látni egy-két hónapig. 1993-ban nemcsak elhunyt édesapjától, hanem a
Dire Straitstől is elbúcsúzott. Mivel úgy érezte, kinőtte a zenekar kereteit,
szólókarrierbe fogott három év múltán. Az írói hajlamait a dalszövegekben kiélő
művész elbeszélve vagy párbeszédes formában adja elő számait, mindezt szabadon –
kelta, skót és más folk motívumokkal díszített játékstílusban.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek