A királyfi , akitől Tormay elsőként ébresztő csókot kapott, az Enter kiadó
volt. 1998-ban itt jelent meg az agyonhallgatott, megrágalmazott,
osztályidegennek bélyegzett „Irredenta Nagyasszony” Bujdosó könyv című műve. A
kétkötetes regény 1922-ben látott először nyilvánosságot, és Horthy Miklós
kormányzó egyenesen rajongott érte. De minden valamirevaló, magát kereszténynek
és magyarnak valló hazafi, egyházi előkelőség és méltóságos úrasszony legalább
tíz sort fejből tudott idézni Tormay remekéből. A regény alcíme, Feljegyzések
1918–19-ből, magáért beszél. 1921 és 1922 között a „Nemzet Nagyasszonya” (Tormayt
a két világháború között csak így emlegeti a konzervatív irodalomtörténet) a
Tanácsköztársaság idején írt naplóját dolgozta át és publikálta könyv alakban. A
„bujdosó” jelző magába tömöríti mindazt a szenvedést, megaláztatást és
rettegést, amit a szerző a fent említett időszakban átélt, és amit mindössze
egyetlen nézőpontból láttat. Tormay a következőkkel indokolta műve
támadhatóságát: „Nem a forradalom történetét, nem is a politikai események
szemtanújának a naplóját akartam megírni. Szóljon az én könyvem arról, amiről
nem fognak tudni a jövő történetírói, mert azt át kellett élni. Szóljon arról,
amiről nem tudtak az idegenből behurcolt forradalmak felidézői és politikai
eseményeinek a szemtanúi, mert lelküktől távol állt minden, ami magyar.”
Tormay mint az egyedüli igazság birtokosa, lerántja a „vörös lepedőt mindazokról
a nemzetidegen és idegenlelkű elemekről”, arról a „tizenegy zsidóról és nyolc
bűnös magyarról”, akik bomlasztják a sokat szenvedett Magyar Hazát. Könyvéhez
képes melléklet is tartozott. A Tanácsköztársaság vörös terroristáinak névvel
ellátott fotóit tartalmazta, úgy mint: Juhász Béla, alias Goldstein; Ernst
Baumgarten; Otto Korvin, alias Klein stb. A szövegben hemzsegnek a „jellegzetes
sémi arcok, a pájeszes galíciai fiúk, akik vakondok módjára surrannak a
sötétben, a Dob utcai gettó lakói nemzeti színű kokárdával és fehér őszirózsával,
a szabadkőművesek, a feministák , a judeo-liberális bolsevikok és a kaftános
galíciai menekültek”. Ellensúlyozásként ott látjuk a bárónőt, halált megvető
bátorsággal, dacolva a veszéllyel, késő éjjel gyenge nőként a forrongó pesti
utcákon, mindent lát, tud, hall és jegyez. Napjaink legvagányabb tényfeltáró
riporterei is megirigyelhetik ezt a bátorságot, ezt a „magyar virtust”.
A Bujdosó könyv a két világháború között öt kiadást ért meg. 1939-ben jelent meg
utoljára a Singer és Wolfner kiadó emlékkiadványaként, Tormay halála után két
évvel. A kor legjelentősebb irodalomtörténészei azonban már 1936-ban Nobel-díjra
jelölték a szerzőt, akit 1930-ban Corvin-koszorúval is kitüntettek. Istóczy
Győző, Prohászka Ottokár, vitéz Kolozsváry-Borcsa Mihály, a magyar
antiszemitizmus vezéralakjai a bárónő számos gondolatát tartották irányadónak.
Klebelsberg Kunó miniszter az antiliberális újkonzervatív vonal frontemberéül
választotta a nagysikerű Bujdosó könyv íróját, így a bárónő 1923-ban a Nyugat
ellenlábasaként alakult irodalmi folyóirat, a Napkelet főszerkesztője lett. A
periodika a keresztény megújulás irodalmát volt hivatott szolgálni.
Tormay megpróbáltatásai nem értek véget a Tanácsköztársaság bukása után. Óriási
sikerét és népszerűségét állítólagos rágalomhadjárattal igyekeztek befeketíteni
természetesen „zsidó ellenségei”. Gróf Zichy Rafael felesége, Pallavicini
Eduárdina (Edina) grófnő mély és meghitt barátságot ápolt a bárónővel.
Mindketten a Magyar Haza és Nemzet ügyéért buzgólkodtak. Pallavicini Edina az
1920-as években magyarra fordította Mussolini több beszédét. Zichy Grófné
alapította 1918-ban a Magyar Katolikus Nőegyesületek Országos Szövetségét, amúgy
Tormay Bujdosó könyvének egyik „mélybarna szemű, olaszos szépségű” főszereplője.
1925-ben Gróf Zichy Rafael válókeresetet nyújtott be neje ellen, és az
indoklásban kifejti, hogy Pallavicini Edina és Tormay Cecil szeretők. A bárónő
és környezete szerint szervezett bosszúhadjárat áldozatai lettek, melynek
személyesen Horthy Miklós kormányzó vetett véget. Uzdóczy Páter Zadravecz István
ferences rendi szerzetes, akit 1907-ben X. Pius pápa szentelt pappá, és aki 1920
és 1927 között a Magyar Királyi Honvédség tábori püspöke volt, 1925 november
27-én titkos naplójában a következőképpen rögzítette mindazt, ami a Kormányzó
szájából elhangzott: „Na, a mai napot a legfőbb triumfom napjának tartom, mert
másfél évi börtönre ítélték el azt a gazember Zichy Rafaelt, felesége és Tormay
Cecil megrágalmazásáért. Ez az ítélet egyedül az én erős közbelépésemre történt.
Maga az igazságügy-miniszter is kételkedett, vajon egyáltalán hoznak legalább
elmarasztaló ítéletet? (
) De én megszorítottam a dolgot. Különben itt nem
kevesebbről van szó, mint a zsidó Vázsolyi bosszújától megmenteni Tormay Cecilt,
akire haragudott a gyönyörű Bujdosó könyv megírása miatt. Az a hitvány nő pedig,
akivel Zichy él, és akinek kedvéért eltaszította magától feleségét és
gyermekeit, régi metresse volt Vázsolyinak.”
Tormay tehát másodjára is győztesen került ki az „idegenlelkűek és bolsevikok”
gyűlöletének össztüzéből. Kádár Judit irodalomtörténész Az antiszemitizmus
jutalma című cikkében részletesen tárgyalja a Bujdosó könyv szövegét. Tormay
gyűlölete a férfiak ellen, főként az izraelita származásúak tekintetében
határtalan. Torznak, esetlennek, szörnyszülöttnek ábrázolja őket. Viszolygása az
ellenkező nemtől majdnem ugyanolyan mértékben ölt testet szövegében, mint a
bolsevizmustól való rettegése. Tormay sohasem volt férjnél, és állítása szerint
nem érzett szerelmet, legalábbis férfi iránt nem. 1937-ben, sikere csúcsán
Mátraházán hunyt el. Távol a világ zajától, egy apró villában hűséges barátnője,
Ambrózy-Migázzi Lajosné volt támasza. Saját neméhez való viszonyával kapcsolatos
titkát magával vitte a sírba, ahogyan a Napkelet másik kedvelt szerzője – Tormay
Cecil levelezőpartnere – egy Bereg megyei bárónő, Czóbel Minka hatalmas
kertjében közös sírban nyugszik Büttner Helénnel, „Bob” becenevű irredenta,
festőművész barátnőjével. Az utókorra hagyott könyveikből sugárzik az erős
asszony tettrekészsége, aki csak látszólag visel abroncsos szoknyát.
2008. 11. 21. (XII/47)
