Felnőttkoráig szinte azt sem tudta, hogy néz ki egy könyv, mivel lakásukban egyetlenegy sem volt fellelhető. Sokáig tele volt gátlásokkal, mert kommunikációjában is előjöttek a nevelési hiányosságok. Képtelen volt az illedelmes társalgásra. Édesapjától rendszeresen csakis nőkről készült tisztességtelen fényképeket kapott, ami nem volt jó hatással a kis Eros fejlődésére. Kiskorától kezdve már erős vonzódást érzett a zene iránt. Ezt még nem túl figyelmes édesapja is észrevette, és megajándékozta első gitárjával. Eros hétévesen már önálló dalokat és dalszövegeket is írt. Az iskolai tanulmányaira azonban nem fordított túl sok energiát, kizárólag a zenélés éltette. Ezért is jelentkezett a római konzervatóriumba, ahova viszont nem vették fel. Egy darabig könyvelőnek tanult, de hamar rájött, hogy ez nem neki való, mivel továbbra is a zene vonzotta.
Első fellépése tizennyolc éves korában volt a „Castrocarói Új Hangok” versenyén, ahol Rock 80 című saját szerzeményével bejutott a döntőbe, és megszerezte első lemezszerződését. Az igazi hírnevet azonban a híres San Remó-i fesztivál hozta meg számára, ahol Terra promessa (Ígéret földje) című számával elnyerte az „Év Hangja” díját. Ez a dal egyébként egész Európában átütő siker lett. (A San Remó-i dalfesztivált 1951 óta rendezik meg évente a liguriai San Remó városában. Számos olasz énekest itt fedeztek fel, például Andrea Bocellit is. A fesztivál ötlete alapján született meg az Eurovíziós Dalverseny is.)
Eros egy év múlva újra indult a San Remó-i fesztiválon, ekkor viszont csak a döntősök közé jutott be, a következő évben azonban ismét rámosolygott a szerencse: Adesso tu (Most te) című dalával megszerezte az első helyet.
Zenészkarrierjének első négy évében négy albumot adott ki. Ötödik albumát több mint kétszáz külföldi újságíró előtt tartott sajtótájékoztatón mutatta be Velencében. Ekkor indult el rohamtempóban a világhírnév felé, ugyanis hamarosan felfedezte egy amerikai lemezcég főnöke, Clive Davis, aki New Yorkba hívta meg egy fellépésre. Ezzel ő lett az első olasz előadó, aki felléphetett az igencsak rangos Radio City Music Hallban, méghozzá telt ház előtt.
A karrierjét meghatározó és sikeresnek mondható ’91-es évet egy hosszú turnéval zárta, miközben dupla albumát 20 ezer fős tömeg előtt Barcelonában is bemutatta. A koncert teljes bevételét a barcelonai és a milánói rákkutató intézetnek adományozta.
A kilencvenes évek közepére Ramazotti már visszavonhatatlanul világsztárrá vált Tutte storie (Történetek) című albumával. Az amerikai filmrendező, Spike Lee, aki arról volt híres, hogy még egyetlen fehér művésznek sem készített videoklipet, Erosszal kivételt tett, és megrendezte új albumának legsikeresebb dalát, a Cose
della vitát (Az élet dolgai).
Annak ellenére, hogy Ramazotti dalainak nagy része a szenvedélyes szerelemről szól, házassága mégsem bizonyult tartósnak. 1998-ban feleségül vette a svájci modell-színésznő Michelle Hunzikert, az ekkor már kétéves közös gyermekük, Auróra édesanyját. Az álomesküvőt a festői 15. századi Orsini kastélyban rendezték meg – ahol egyébként néhány évvel később Tom Cruise esküdött örök hűséget harmadik feleségének. Néhány év múlva Ramazotti mesébe illő esküvővel kezdődő házasságának egy boszorkány vetett véget. Michelle édesanyja is megerősítette, hogy lánya tehet arról, hogy az olasz énekessel való kapcsolata ennyire megromlott. Elmondása szerint Michelle a hajhullását próbálta egy parafenomén hölggyel kezeltetni, aki meggyőzte a lányt arról, hogy férje nem hozzá való, sőt régi barátai és menedzsere is negatív személyek, akiket „nagyszerűbb emberekre” kellene lecserélnie. Michelle végül beadta derekát: 2002-ben elvált Erostól, és összeköltözött a boszorkány fiával, aki egyben új menedzsere is lett. A szakítás és kislányának hiánya nagyon megviselte Erost.
Karrierje ennek ellenére töretlen maradt. Számos világturné következett, melynek során 2001-ben ellátogatott Kelet-Európába, többek között Magyarországra is, ahol teltházas koncerteket adott. Egyedülálló hangjával és olaszos, romantikus lírai dalaival a moszkvai Kremlben is átütő sikert aratott.
A 2007-ben kiadott e2 című válogatásalbuma tízszeres platinalemez és az év legnagyobb számban elkelt lemeze lett.
Pár év szünet után 2009 májusában adta ki új lemezét, az Ali e radici (Szárnyak és gyökerek) című albumát, amelyről a Parla con me (Beszélj velem) című dal azóta is a toplisták élén szerepel.
Magánéletében azonban nem ennyire sikeres: kevés igazi barátja van, ami sokak szerint gyanakvó természetének tudható be.
Negyed évszázados karrierje nem mindennapi sikertörténet: 11 stúdióalbum, 2 best of lemez, 2 élő album és 35 kislemez. Ezek közül szinte kivétel nélkül mindegyik előkelő helyezést ért el a zenei népszerűségi indexeken. Ez idő alatt több mint 50 millió lemezt adott el, és számos neves zenésszel jelent meg duettje; többek között Andrea Bocellivel, Tina Turnerrel, Anastaciával, Luciano Pavarottival és Ricky Martinnal. Jellegzetesen olasz stílusú zenéje különösen népszerű Németországban, Svájcban, Ausztriában, Franciaországban és a legtöbb spanyol nyelvű országban, mivel lemezeit nemcsak olaszul, hanem rendszeresen spanyolul is kiadják.
A világhírű olasz énekes novemberben hazánkba is ellátogat egy koncert erejéig.