hetilap

Mustafa végül vallási iskolába került. Már itt kitűnt a többi gyerek közül, büszke volt, és öntudatos, aki nyíltan kimondta, amit gondolt. Egyik alkalommal felállt az órán, és közölte, hogy nem hajlandó tovább törökülésben tanulni, mert kényelmetlen. Az incidenst követően apja kivette a vallási iskolából. Nem sokkal később apja mindenét elvesztette, elkezdett inni, majd tüdőbajban meghalt. Zübeyde vidékre költözött a gyerekekkel, ahol bátyja farmján éltek. Anyja igyekezett tanárt keresni mellé, de Mustafa nem volt hajlandó vallási oktatótól tanulni, így Zübeyde visszaküldte fiát Szalonikibe. A köztisztviselőnek szánt Mustafa a katonai pályát választotta. Az iskolában nemcsak matematikatudásával tűnt ki, de kiváló eredményeket ért el az irodalomban is, és megtanult franciául. A szaloniki katonai iskolában matematikatanára adta neki a Kemal, azaz „tökéletes” nevet. Barátja, Ali Fethi segítségével ekkoriban kezdte tanulmányozni Voltaire, Montesquieu, Auguste Comte, Rousseau műveit, és éjszakákba nyúlóan vitatkozott Alival politikáról és filozófiáról. Az itt töltött idő alatt kezdett el formálódni benne az ellenérzés a vallásos fanatizmussal szemben.
1899-ben az isztambuli hadi akadémia növendéke lett, ahol más kadétokkal együtt gyakran tartott retorikaversenyeket, ahol adott idő alatt kellett a többieket bizonyos témában meggyőzni. Éjszakánként titokban tiltott könyveket olvasott. Barátaival gyakran gyűltek össze beszélgetni, ahol megvitatták az olvasottakat, és a napi eseményeket is. Többször nyíltan kritizálták a szultán politikáját. Egyik társuk azonban besúgónak bizonyult, és Mustafát, barátját, valamint két másik kadétot letartóztatták, és néhány hónapig fogva tartották, majd büntetésképpen Mustafát és Alit Damaszkuszba küldték. Számos katonai bevetésen sikerrel ténykedett, és részt vett a szultánt megbuktató puccsban is, amikor is csapatai élén vonult Isztambulba. Az első világháború idején rábízták a Dardanellákat védő 19. hadosztály vezetését. Részben az ő érdeme a törökök Gallipolinál aratott győzelme is, annak ellenére, hogy a hadjárat alatt végig maláriától szenvedett. A győzelem után ezredessé léptették elő. Többször is áthelyezték a háború folyamán, de minden fronton sikeresnek bizonyult. A háború után Kemal állást kapott a hadügyminisztériumban, majd a szultáni kormányzattal szembeszállva felhívást intézett a törökökhöz a nemzeti függetlenség megvédésére. Így esett meg, hogy míg a szultáni rezsim 1920-ban Sèvres-ben aláírta a békét, Kemal Ankarában saját kormányt hozott létre. 1923. október 29-én kikiáltották a köztársaságot, melynek első elnökévé Mustafa Kemalt választották.
A Török Köztársaság első intézkedéseinek egyike volt a kalifátus eltörlése. Megkezdődött az ország  szekularizálása: betiltották a dervisrendeket, megtiltották, hogy az oktatást vallási szervezet felügyelje, és létrehozták az Oktatásügyi Mi­nisztériumot. 1925-ben megtiltották a feznek (az Oszmán Birodalom jelképének) a viselését, és szorgalmazták az európai öltözéket, bár a nők hagyományos muszlim fejkendője ellen hivatalosan nem léptek fel. Elfogadták a Gergely-naptárt, vasárnap lett a hivatalos pihenőnap. Elkészült az új büntető törvénykönyv, svájci példa alapján pedig a polgári törvénykönyv, mely a törvény előtt egyenlővé tette a férfiakat és a nőket. Megtiltották a többnejűséget, a nők jogot kaptak a válásra, és megnyíltak előttük a felsőoktatási intézmények. Csak az anyakönyvvezető előtt kötött házasságot ismerték el törvényesnek. 1928-ban bevezették a török nyelv fonetikájának jobban megfelelő latin ábécét. Az országban mindenkinek kötelező volt megtanulnia az új írást, Atatürk maga is járta az országot táblával és krétával, és több településen is maga tanította a népnek az új ábécét. 1934-ben eltörölték az eddig használatos rangokat, címeket, és bevezették a családnévtörvényt: minden török állampolgárnak vezetéknevet kellett választania. Ekkor kapta Mustafa Kemal a török parlamenttől az Atatürk, „minden törökök atyja” vezetéknevet.
A kemalizmus hat alappillérét 1937-ben az alkotmányba is belefoglalták: 1. republikanizmus: a szultanátussal szemben a köztársasági rendszer bevezetése; 2. popularizmus: a nemzeti érzelmek megerősítése, minden olyan politikai irányzat szigorú tiltása, mely osztályokra alapoz; 3. etatizmus: az állam határozott szerepet tölt be a gazdaság irányításában; 4. reformizmus: a reformprogramban előírt változtatások megvalósítása az állam irányításával; 5. nacionalizmus: új nemzettudat kialakítása; 6. szekularizmus: az állam és a vallás kettéválasztása, a vallás teljes kiirtása a közéletből. Az atatürki reformok néhol annyira radikálisak voltak, hogy az államfő  saját barátainak és támogatóinak többsége is visszarettent tőlük. Sokan oszmán méltóságok leszármazottai voltak, akik számára túlságosan gyorsan történtek a változások. 1924-ben megalakult a Haladó Köztársasági Párt, huszonöt képviselővel, akik követelték, hogy a köztársaság tanúsítson nagyobb türelmet az iszlámmal szemben, és lassítsa le a reformokat. 1926-ban fény derült egy pokolgépes merénylet tervére, mellyel Atatürköt akarták meggyilkolni. Az összeesküvésben több magas rangú politikus és katona alvilági személyekkel szövetkezett. A vádlottakat látványos perben ítélték el, tizenhármat közülük felakasztottak. A kivégzések másnapján Atatürk a következő beszédet intézte a parlamenthez: „Én vagyok Törökország. Aki engem akar megsemmisíteni, az magát Törökországot akarja megsemmisíteni. (…) Népemet mindaddig kézen fogva vezetem, ameddig nem lesznek biztosak a léptei, és ameddig nem ismeri útját. Akkor majd szabadon választja meg vezetőjét, és önmagát is tudja kormányozni. Népem addigra már felkészült lesz, és én visszavonulhatok. Előtte azonban semmiképp.”
A demokrácia stabilizálása érdekében 1930-ban Mustafa Kemal rábeszélte régi barátját, Ali Fethit, hogy alapítsa meg a Szabad Köztársasági Pártot, amelyhez Atatürk kérésére több képviselő is csatlakozott. Az elégedetlenkedők megnyugtatására alapított „mesterséges” ellenzék azonban a vártnál nagyobb támogatottságot kapott a helyhatósági választásokon. Furcsa helyzet alakult ki, a hatóságok durván akadályozták az újonnan alakult párt képviselőit munkájukban. Az atrocitások miatt a csalódott Fethi feloszlatta pártját. Ugyanebben az évben újabb zavargás robbant ki. Kábítószer befolyása alatt álló dervisek egy csoportja az iszlám zászlaját hordozva követelte az iszlám törvények visszaállítását, a megfékezésükre küldött katonák közül többet brutális módon megöltek, parancsnokuk fejét zászlórúdra tűzve őrjöngtek. Statáriumot vezettek be, több mint kétszáz embert letartóztattak, huszonhét vádlottat kivégeztek. Ami a külpolitikát illeti, Atatürk jó kapcsolatot ápolt számos nyugati országgal éppúgy, mint az akkori iráni sahhal, Reza Pahlavival is, aki Atatürk rajongója volt. Az ő nyomdokain haladva próbálta modernizálni országát. Görögországgal is sikerült jó kapcsolatokat kiépítenie, olyannyira, hogy a görög államfő Nobel-békedíjra jelölte Atatürköt. Nyugatias reformjainak is köszönhető, hogy Törökország mindeddig jó kapcsolatokat ápolt Izraellel.
Kemalt haláláig minden választáson újraválasztották. Bár kísérletek történtek a többpártrendszer bevezetésére, Atatürk úgy látta, hogy „ezek a parlamenti tömörülések igen könnyen a »reakció«, vagyis a vakhit terjesztésének melegágyává, a reform ellenzőinek védőbástyájává válnak”, így önkényes eszközökkel, egypártrendszerben volt kénytelen irányítani az országot. Ő volt az ország egyetlen politikai pártjának az elnöke, a parlament első házelnöke, az első köztársasági elnök és az első miniszterelnök is. Atatürknek két nagy szenvedélye volt: a török ánizspálinka és a nők. Évekig élt együtt házasságkötés nélkül egy lánnyal, majd 1923-ban feleségül vette Latife Uşşakit, egy gazdag kereskedő lányát. Latife nehéz természetű, féltékeny típusú nő volt, aki rossz szemmel nézte férje férfitársaságban töltött italozásait, és gyanította, hogy Mustafa olykor-olykor szemet vetett más nőkre is. Atatürk, bár büszke volt művelt, nyugati módon gondolkodó, viselkedő és öltözködő feleségére, egyre nehezebben viselte, hogy Latife irányítani próbálta. Egy nagyobb veszekedést követően Mustafa hazaküldte Latifét İzmirbe, majd egy levélben közölte vele, hogy jobb, ha szétválnak útjaik. Latife 1975-ben halt meg, és haláláig titkon őrizte Atatürkkel töltött éveinek történetét. A barátok úgy gondolták, hogy a gyermekáldás segíthetett volna Mustafa és Latife házasságán, de nem született gyermekük. Az elnök úr azonban szerette a gyerekeket, többet is adoptált.
Első lánya, Sabiha (a családnévtörvény bevezetése után Sabiha Gökçen) lett a világ első női berepülő pilótája. Vezetéknevének jelentése is „égbolt”. Atatürk örökbe fogadott még hat másik lányt és egy kisfiút. Gondoskodott két másik gyermekről is, bár őket nem adoptálta. Atatürk kedvenc szórakozásai közé tartozott a lovaglás, az úszás, az olvasás és a tánc. Nagy magánkönyvtára volt: érdekelte a nyelvészet, a filozófia, az irodalom, a történelem és a politika. Folyékonyan beszélt franciául és németül. 
Az ánizspálinka végül megtette hatását: Atatürk májbetegségben halt meg Isztambulban. Ankarában, a számára épített, monumentális mauzóleumban helyezték végső nyugalomra. Atatürknek valóságos kultusza alakult ki. Nevét halála óta Isztambul nemzetközi repülőtere, az Aranyszarv-öböl felett átívelő egyik híd, és még számos dolog viseli. Óriás szobrai minden nagyobb városban megtalálhatók. Képe ott függ a legtöbb közfeladatot ellátó épületben, de gyakori a családi otthonokban is. Arcképe díszíti az összes pénzérmét és bankjegyet. A törökök atyjukként tekintenek Atatürkre, gyakran említik a következőképpen: Ata, azaz „apa”, illetve Atamiz, vagyis „apánk”. Atatürk emlékének megsértését Törökországban törvény bünteti.

„Vissza a gyökerekhez”

Törökország jelenlegi miniszterelnöke, Recep Tayyip Erdogan Isztambul polgármestereként szerzett magának hírnevet mint populista, hatékony ügyintéző, aki elősegítette Isztambul infrastruktúrájának és közlekedésének fejlesztését és a város szépítését. 1997-ben egy nyilvános megjelenés alkalmával egy nacionalista költő egyik ismert verséből idézett: „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.” Ezért 1998-ban Erdogant vallási gyűlölet szításáért tíz hónap fogházra ítélték, melyből négy hónapot töltött le. Ez idő alatt a török iszlamista politika válságba került. 1997-ben a Jólét Pártját alkotmányellenesnek minősítették, és betiltották, mondván, hogy a török állam szekuláris jellegét veszélyezteti. A párt új néven újjá­szerveződött, amit 1999-ben ugyancsak alkotmányellenesnek minősítettek. Erdogan és követői létrehozták az Igazság és Fejlődés Pártját. A párt 2002-ben megnyerte a parlamenti választásokat, köszönhetően annak, hogy az emberek nem voltak megelégedve a hatalmon lévő párt gazdaságpolitikájával. Erdogan pártja a szavazatok harmadát szerezte meg, a parlamenti mandátumok szétosztásának szabályai alapján pedig parlamenti többséget szerzett. Erdogan miniszterelnöki kinevezését el kellett halasztani, mert az alkotmány szerint a miniszterelnöknek parlamenti képviselőnek kell lennie, büntetett előélettel viszont nem lehet indulni a választásokon. Erdogan védelmében Abdullah Gül lépett fel, akit ideiglenesen miniszterelnöknek neveztek ki, és aki megszavaztatta az alkotmány módosítását, mely lehetővé tette, hogy Erdogan elnyerje az egyik tartomány megüresedett parlamenti mandátumát egy időközi választáson. Gül ekkor lemondott (megkapta a külügyi tárcát), Erdogant pedig kinevezték miniszterelnöknek. Abdullah Gül Törökország jelenlegi, tizenegyedik köztársasági elnöke. Megválasztása tüntetéseket eredményezett, mivel az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) politikusának felesége, Hayrünissa Gül, iszlám szokások szerint fejkendőt visel, amit az iszlamista politika szimbólumának tartanak Atatürk követői.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek