„Egy játékos általában vagy támadó, vagy inkább védekező szellemű. Federer mindkettő. Ő olyan jó támadó játékot folytat, amilyet kevés teniszező tud, és ugyanilyen a teljesítménye védekezésben is. Hogy lehet az ilyet megverni?” – hangzik a kérdés az egykori világklasszis teniszezőtől, John McEnroe-tól. Nos, a választ egyelőre nem sokan tudták kideríteni.
A svájci Roger Federer 1999-ben robbant be a felnőtt teniszezők mezőnyébe, s az azóta eltelt egy évtized varázslatos diadalmenetet hozott számára a sportágban.
Federer 1981-ben a Bázel környéki Binningenben született. A svájci apától és dél-afrikai anyától származó „King Roger” szinte előbb tanult meg teniszezni, mint beszélni, ugyanis már hároméves korától ütőt adtak a kezébe. Pályafutására ennek ellenére az apró lépésekben való előrehaladás volt jellemző, játéka fokozatosan vált összetettebbé és színvonalasabbá. Persze ez nem is csoda, fiatalkorában ugyanis állítólag egy-egy vereség vagy hiba után ütőit a földhöz vagdosta, és sokszor még az edzésekről is kizavarták a hisztirohamok miatt. „Rájöttem, hogy az ütődobálás nem segít…” – árulta el később bölcs sikerreceptjét a svájci világelső. Federernek pályafutása érdekében már egészen fiatalon felelős döntéseket kellett hoznia: a tenisz miatt tizenkét évesen szakított másik „szerelmével”, a focival, majd tizenöt évesen kiiratkozott az iskolából. Bár ez utóbbi döntésével vélhetően sok fiatal srác „dédelgetett álmát” valósította meg, utólag mégis elmondható, hogy tanulmányainak félbehagyása nagyon kockázatos lépés volt. Azonban számára ez meglehetősen profitáló döntésnek bizonyult… Hamarosan ugyanis kiemelkedő eredményeket ért el a juniorok korosztályában, sőt, tizenhét évesen már a legkomolyabb tornákat is megnyerte a fiatalok között. 1999-ben aztán már nem volt visszaút, belépett a felnőtt férfi teniszezők legendás, úrias világába. Pályafutása évről évre egyre szebben ívelt felfelé: bekerült a legjobb 100, majd a legjobb 50 teniszező közé.
A levegő végül 2001-ben, egy szép nyári napon „forrósodott fel” Federer körül, amikor tizenkilenc évesen legyőzte az akkori teniszkirályt, Pete Samprast, ráadásul a rangos wimbledoni Grand Slam tornán (így nevezik a legnagyobb teniszviadalokat, amelyekből évente négyet rendeznek összesen, egyet-egyet Ausztráliában, Párizsban, az angliai Wimbledonban és az Egyesült Államokban). A szóbeszéd úgy tartja, hogy a mérkőzés után Sampras, miután kezet fogott Federerrel, és gratulált neki, még egy mondatot is a fülébe súgott: „Te leszel az utódom!” És ez így is lett…
„Már gyerekkoromban Sampras játékát figyeltem, s a híres fonákütéseit próbáltam utánozni. Órákig tudtam nézni őt a képernyőn” – árulta el később a már világ-sztárrá vált Federer a gyerekkori példaképéhez fűződő emlékeit. Sampras legyőzése után a még mindig csak húszéves talentumnak már nem kellett bocsánatot kérnie azért, hogy a legjobbak között tartsák számon. Az elkövetkező három évben egyre kiemelkedőbb játékot nyújtott, rangos viadalokat nyert meg, 2003-ban pedig a híres, nagy presztízzsel bíró wimbledoni Grand Slam-tornán is sikerült eljutnia a döntőig, ahol végül simán legyőzte a nála jóval rutinosabb ellenfelét, Mark Philippousist. Ezután a győzelem és a Federer név elválaszthatatlanná vált egymástól, és nem sokkal később már a világ legjobb teniszezőit jegyző ranglistán is ő került az első helyre. Az elmúlt években olyan sikereket tudott begyűjteni magának, mint a párosban szerzett olimpiai bajnoki cím 2008-ban Pekingben. Emellé ez év februárjáig 16 Grand Slam-győzelmet szerzett meg, amellyel a korábbi csúcstartó és egyben példakép, Pete Sampras 14-es rekordját döntötte meg. A nagy menetelés miatt a „Roger Király” és a „Federer Expressz” beceneveket aggatták rá. Később még kitüntették az „ötvenmillió dolláros férfi” névvel is, ezúttal már az általa megkeresett pénzösszegekre utalva. Lehet találgatni, melyik kedvesebb számára… Egyébként csak az elmúlt egy évben több mint húszmillió fontnak megfelelő összeget teniszezett össze.
A svájci világelső legnagyobb riválisának a nála öt évvel fiatalabb Rafael Nadalt tartják. Ez a spanyol fiatalember az egyetlen, aki árnyékot tudott vetni a federeri imázsra: az eddigi 20 találkozójukból 13-szor ugyanis ő győzött. 2008-ban a fentebb említett Wimbledonban, a torna döntőjében, a tenisztörténelem egyik legnagyobb mérkőzésén, amely öt (!) órán át tartott, Nadal felaprózta Federert. Ez megismétlődött egy évvel ezelőtt Ausztráliában is. Az utóbbi találkozó után a díjátadón a svájci nem is bírta türtőztetni érzelmeit, és elsírta magát a vereség miatt. „Ez volt a legutolsó dolog, amit kívántam volna: hogy az emberek rosszul érezzék magukat miattam. Rafa sikerének kellett volna örülniük” – magyarázta később bánkódva Federer, akit éppen Nadal vigasztalt meg.
Federer pályafutásában egyébként nagy szerepe van felesége kitartó segítségének. A korábban szintén teniszező Miroslavát még 2000-ben ismerte meg a svájci „teniszgép”. „Ő a legfontosabb ember az életemben, és persze a szüleim. Amíg arra ébredhetek minden reggel, hogy »Mirka« ott van mellettem, addig ez minden, ami nekem számít” – vallotta később Federer Miroslaváról, aki nemcsak lelki társként segíti a fiatalembert, hanem egyfajta ügyintézőként is párja mellett áll. Kapcsolatukat 2009-ben erősítették meg házasságkötéssel, s nem sokkal később Miroslava két ikerkislánynak adott életet. A büszke apa egyébként hetente osztja meg képeit családjáról a világhálón keresztül, ráadásul annyira félti őket, hogy kiadta az ukázt: ezentúl minden versenyen maga mellett akarja tudni kis családját. Federer egyébként szereti védelmezni a fiatal tehetségeket, ezért 2003-ban létrehozta alapítványát, amely anyagilag próbál segíteni a rászorult gyermekeken, legutóbb pedig a Haitin történt katasztrófában károsult gyerekek megsegítésére hozott össze egy jótékonysági mérkőzést.
Ez évi januári győzelmével pedig, amelyet Ausztráliában szerzett, a szakértők szerint a teniszvilág olyan magaslataira ért fel Roger Federer, amelyet a folyamatos, kitartóan magas szintű versenyzésre csak ritkán képes riválisok talán soha nem tudnak majd megdönteni. „Azt hiszem, elég jól ütöttem a labdát” – hangzott Federertől az emlékezetes mondat.
Hát, ami azt illeti, tényleg elég jól üti.
2010. 02. 12. (XIV/6)
