hetilap

Jean-Georges Noverre svájci származású szülők gyermekeként Párizsban látta meg a napvilágot. Pályája tipikusan felvilágosult művészpálya volt. Munkássága a francia felvilágosodáshoz és forradalomhoz hasonló fordulatot jelentett a tánc és a balett világában. Máig ható elismertségét életének fő műve, a Levelek a táncról és a balettekről (Lettres sur la Danse et sur les Ballets) című könyve jelentette, melyet először 1760-ban adtak ki.
„Elszántam magam, hogy új irányt adjak a táncművészetnek. Éreztem, hogy a balettben is lehet költőit alkotni, mellőztem a szimmetrikus alakzatokat, s a lábak és karok mechanikus mozdulataihoz az ember egész testi-lelki mivoltának mozgását kapcsoltam… A természetet választottam vezéremül, ez adott nekem mintát, ez tanított meg arra, hogyan kell a táncot beszéltetni, hogyan lehet a tánccal minden szenvedélyt megfesteni, és az utánzó művészet rangjára emelni” – számol be később, mintegy visszaemlékezésként barátjának, Voltaire-nek.
Nevéhez fűződik a dráma, a cselekmény bevezetése a balettbe, vagyis a „pas d’action”, egy olyan lépés, melyet a balett történetének kibontakoztatására és a pantomimre használtak.
Noverre szülővárosában, Párizsban kezdett táncot tanulni, a kor neves mesterétől, Duprétől. 1743-ban az Opera Comique-ban debütált. Majd egy hosszabb, német tanulmányút következett: Berlin, Drezda és Strasbourg, ahol megismerkedett feleségével, Marguerite Sauveur-rel. Táncolt Marseille-ben, majd Lyonba utazott, ahol Camargóval lépett fel és megkoreografálta első sikeres balettjét, a Kínai ünnepeket.
Marie de Camargo a kor híres balerinája volt. Ő és kortársa, Marie Salle is új reformokat vezettek be a forma és a kifejezés területén. A rokokó balerinája pompázatos, akárcsak a barokké, de már sokkal inkább az apró kecsesség, a finom nőiesség a jellemző. Díszítőelemként megjelennek a kagylók, füzérek a jelmezeken, és talán a legfontosabb, hogy a balerina már nem magas sarkú cipőben táncol. (A klasszikus balettet legfőképp jellemző spicc-cipő megjelenése még várat magára.) Mozgásformában sokkal virtuózabbak, mint elődeik, és hogy a kecses, pliés batüs gyors lábmozgásuk érvényesülhessen, a nehéz kosárszoknyát lerövidített finom, légies muszlinra cserélik.
Noverre, miután betáncolta Európát, letelepedett Angliában, ahol franciaként nem szívesen fogadták a hétéves háború miatt. Hamarosan a Londoni Operaház „titkos balettmestereként” kapott szerződést.
Az 1767 és 1774 közötti időszakban Mária Terézia udvarában Bécsben, császári és udvari balettmesterként dolgozott, ahol minden idők legkiválóbb koreográfusának és tánctanárának tartották. Járt Magyarországon is, ahol Esterházy Miklós birtokán lépett fel a Párizs ítélete című balettjével. Az Esterházy-birtok a versailles-i palota mintájára épült. Bár annak csak egy kicsinyített változata, mégis meglehetősen komoly – 18 méter mélységű – színpaddal is rendelkezett, ahol az előadásokat tartották.
Noverre újításai sajnos nem tudtak hatni a magyar táncművészetre, talán egész egyszerűen csak azért, mert ebben a korban még nem is  igazán létezett magyar táncművészet. 
Hatást gyakoroltak viszont a zenénkre és az irodalmunkra. Gondoljunk csak Csokonai Vitéz Mihályra (1773–1805) és Berzsenyi Dánielre (1776– 1836), akik mindketten a magyar felvilágosodás korának jelentős képviselői voltak.
1774-ben, a Milánói Scala megnyitójára megkoreografálja a Belton és Eliza című balettjét, melyben a kor napi aktualitását feszegeti. A rabszolga-felszabadításról szóló, tipikusan felvilágosult balettmű szembeállítja a civilizált „rossz embert” a természetben élő „vademberrel”, aki a tisztaságot, a jót testesíti meg, tehát ő a mű pozitív főszereplője. Ez a fajta témaválasztás addig teljesen ismeretlen volt a balettszínpadokon. Elődei (a még koreográfusoknak nem nevezhető táncmesterek) inkább mitológiai tárgyú témákat dolgoztak fel.
Gondoljunk például a XIV. Lajos korabeli (1643–1715) udvari balettre. Rendszerint mitológiai elemekhez nyúltak, és az előadások nem színházi formában valósultak meg, inkább felvonulásokra, ceremóniákra emlékeztették az embert. A táncelőadásokban fontos szerep jutott az etikettnek, illetve a Napkirály udvarában érvényes szigorú szabályok a művekben is tovább éltek, hiszen a „főtáncos” maga a Napkirály volt. Talán kevesen tudják, hogy honnan kapta XIV. Lajos a „Napkirály” elnevezést. Pedig ennek éppen táncos vonatkozása van. Az Éjszaka című balettben XIV. Lajos a Napot alakította. Az előadás azért tartott hajnalig, hogy a király a kelő Nappal egy időben fényes kocsin, aranyozva jelenhessen meg a versailles-i udvarban. A barokk túlbonyolított, látványos balettműveinek igen fontos és meghatározó részei voltak a különböző entrée-k (belépők). A fent említett történet is vitathatatlanul igazolja ezt. Tehát a Noverre előtti balettek a monumentális látványt tartották elsődleges szempontnak, olyannyira, hogy a tánc technikai része szinte teljesen a háttérbe szorult.
Talán éppen ez a pont lehetett, amikor Diderot azt írja: „a balett Zsenijére várok”.
A Noverre előtti kor egyik kritikusa szerint: „a tánc a színművészet bármely területén oly’ kevéssé vált kifejezővé, hogy a táncost akár bábuk vagy akár gépek is könnyedén helyettesíthetnék”.
Minden valószínűség szerint Noverre is éppen ezt ismerte fel. Ezért a táncról alkotott legfőbb elképzelése az volt, hogy egy történetet a lehető legközvetlenebb módon kell elmondani, a színpadképet pedig a cselekmény szolgálatába kell állítani. Ezzel ösztönözte a díszlet- és jelmeztervezőket arra, hogy ne akarják elnyomni a koreográfiát. Úgy gondolta, hogy a művészeteknek „egymás kezét kell fogniuk”. Továbbá fontosnak tartotta, hogy a balettmesterek széleskörű ismerettel, tudással rendelkezzenek mind a történelem, az anatómia, a geometria és természetesen a zene területén.
Életének utolsó két szakaszában  Párizsban és Londonban munkálkodott. Utolsó erejével egy saját társulatot szervezett, melyet 1794-ig vezetett. Szerény körülmények között, Saint-Germainben halt meg. Élete során közel 150 balettet koreografált, melyek közül egy sem maradt fent. Könyve, a Levelek a táncról és a balettekről 1955-ben jelent meg magyarul.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek