A szomszédok szerint a King család Beverly Hills-i tizennyolc szobás villája fölött már évek óta gyülekeznek a vészjósló viharfelhők. Nem volt ritkaság, hogy reggel Kingék csúnya veszekedése háborgatta az elit lakónegyed nyugalmát, ám ezúttal a házaspár benyújtotta a válókeresetet. A nyilvánosságnak nem először kell beérnie az egyébként közlékenységéről ismert King szűkszavú nyilatkozatával. Több esetben, amikor magát a világhírű riportert interjúvolják meg, családjáról – ahol neki kellett (volna) a férj és apa szerepét betölteni – csak módjával akar beszélni, és talán nem is tud. A tengerentúlon tavaly megjelent, életútját minden eddiginél mélyebben bemutató könyvében beismeri, hogy hiába próbálta legalább írásban feldolgozni, így is képtelen válásaira magyarázattal szolgálni. „Brooklynból való zsidó fiú vagyok. Úgy neveltek, hogy aki tetszik, azt nőül kell vennem.” S tény, hogy egyre gyakrabban és erőteljesebben törnek elő belőle azok az emlékek, amelyeket egy életre elraktározott abban a családban, ahol ő volt gyerek.
A világ vezető talkshow-jának házigazdája egy Oroszországból bevándorolt ortodox zsidó házaspár gyermekeként született 1933. november 19-én. A mélyen hívő szülők elsőszülött fiukat tragikus módon elvesztették, az apa akkor újabb fiúért fohászkodott, sikeresen, s az újszülöttnek jiddis nevet is adott: Leibel, amely oroszlánt jelent. Az apa szemében fia maga volt az áldás, a fiú pedig bálványozta apját; kölcsönös ragaszkodásuk kirítt még a brooklyni negyed jellemzően összetartó családjai közül is. Bár az apa mulatságos és melegszívű ember volt, két dologban nem ismert tréfát: „Sose hazudj, és ne állj szóba idegenekkel!” – kötötte fia lelkére. Azok az idők jártak, amikor a kisfiúk híres baseballjátékosnak készültek. Larry szintén rajong a spor-tért, ám ötévesen inkább arról ábrándozik, hogy rádiós műsorvezető lesz: „Magam sem tudom, miként, de teljesen elvarázsolt a rádió.” A tanulásra nem kellett nógatni a szüleinek, korán szokásává vált, hogy egy rakás könyvvel masírozzon a könyvtár és a házuk között. Így volt azon a napon is, amikor kilencéves volt, hóna alatt pedig kilenc könyv – erre a mai napig jól emlékszik. Hazaérve közölték Larryvel, hogy apja belehalt egy szívrohamba, mire a fiú megkövült az ajtó előtt, a könyvek pedig szerteszét szóródtak a lépcsőn. „Úgy vélem, a legrosszabb korban voltam egy apa elvesztéséhez – emlékezik vissza. – Addig jó tanuló voltam, azután lettem rossz diák. Nem érdekelt többé az olvasás, sem az iskola.” Haragudott az egész világra, legfőképpen az apjára, hogy elhagyta; de sírni sosem sírt, és a temetésre sem ment el. Felnőve egyetlen dolgot őrzött meg gyermekkorának felhőtlen éveiből, hogy egy napon műsorvezető lesz. A családfő halálával Larryre és öccsére ráköszöntött a szegénység, anyjuk keresete nem óvta meg őket a nélkülözéstől. A középiskolát felejthető záróeredményekkel elvégezve azonnal munkát vállal, hogy anyját segítse. Kifutófiúként egyszer egy CBS-bemondóba botlik, meg is ragadja a lehetőséget, és nyomban tanácsot kér tőle, hogyan futhatna be. A tapasztalt öreg róka Miamiba küldi a srácot, ahol asszisztensként araszolgat a mikrofon felé.
1957. május elsején, a gyerekkori álmát beteljesítő napon végre mint a rádióadó bemondója ült a stúdióban – csakhogy tökéletesen lefagyva, képtelen volt csak egy szót is szólni. A kirúgás veszélyével járó adáscsendet csak a szobába berontó főnök törte meg, akinek ellenállhatatlan instrukciója, mellyel beosztottját egyből világkörüli pályára is állította az éterben, így szólt: „Ez itt egy kommunikációs munka, a fenébe is, beszélj!” Larryben fény gyulladt, s rögvest tájékoztatni kezdte a rádióhallgatókat, hogy először van adásban, iszonyúan beijedt, a főnöke pedig az imént teremtette le, amint hallhatták. Főnöke „keresztapja” is lett, a Lawrence Harvey Zieger név helyett ő javasolta a jól csengő Larry Kinget. A hallgatók hamar megkedvelték a kellemes hangú, tréfásan évődő és közvetlen fiatal bemondót. King először zenei műsorokat vezetett, de korán bebizonyosodik, hogy a sportközvetítésben és a politikai témákban érzi igazán elemében magát. Büszkén állítja, hogy páratlan karrierjét annak köszönheti, hogy állandóan szakított a bevett szabályokkal. „Ha úgy éreztem, szeretnék valamit kimondani, azt ki is mondtam. Ha valami izgatta a kíváncsiságomat, hát megkérdeztem. És soha nem féltem kimondani azt, hogy »nem tudom«.” Azért emlékezetes bakik is előfordultak a több téren tudatlan újonc riporter életében. Larry a maga egyszerű módján érdeklődött egy riportalanyától, hogy hány gyermeke is van – válaszul egy felettébb elképedt arcot lehetett látni, az arc alatt pedig egy körgallért.
A zöldfülű King így megtanulta, hogy ezt az ártalmatlan kérdést katolikus papoknak nem javallott feltenni. Fáradhatatlan tempóban olykor provokatív, de mégsem támadó kérdések özönével árasztotta el vendégeit, akik King őszinte stílusát visszatükrözve fesztelenül megnyíltak az interjúk során. Növekvő népszerűségével elérte, hogy egyre komolyabb rádióadók kapkodtak utána, idővel ő lett Amerika legnépszerűbb rádiós talkshow házigazdája, szerzőként hamarosan újságok oldalain is szívesen látták nevét, sőt a televízió is felfedezi. „Manapság a legfontosabb dolog a társadalomban ez a kis kapcsoló” – mutat rá King sikerének legfőbb kovácsára, a tévé-távirányítóra.
A televíziós műfaj rendkívüli előnyének tartja, hogy az újságírók szubjektivitását kiiktatja egy helyzet leírásakor: „Amikor gyerek voltam, és azt olvastam az újságokban, hogy »a nyúzott és fáradt Truman elnök belépett a szobába«, akkor az újságíró véleményén kívül nem állt más rendelkezésemre annak eldöntésében, hogy az elnök tényleg nyúzott és fáradt volt-e. Most viszont magam láthatom a vendégeimet. És ha nem néznek ki fáradtnak, akkor nem azok. Én így értelmezem a dolgokat.” A médiavilágban eltöltött
ötvenhárom év és a levezetett negyvenezer interjú után is megőrizte az igazán profi kommunikációs szakemberek ritka becses érdemét, a hallgatásra való képességet: „Minden reggel emlékeztetem magam arra, hogy amit csak mondani találok aznap, abból az ég egy adta világon semmit nem tanulok. Ha valamit tanulni is akarok, akkor hallgatnom is kell.” Véleménye szerint „infotainment”, azaz szórakoztató tájékoztatás, amit művel, s amire a munka szót ódzkodik is használni. Lesújtó véleménnyel van az újgenerációs „éntalkshow-műsorok” önmagukat előtérbe toló házigazdáiról; Larry King szerint a riporter feladata jól és röviden kérdezni, hogy aztán hagyja kibontakozni, azaz beszélni a vendégét. „Vannak jegyzeteim és elképzeléseim, de előre megírt kérdésem egy szál sincs.” Előnyben részesíti az emberi kérdéseket, és gyakran emlegeti, hogyan nem készül egy interjúra. Váltig állítja, hogy eredményeinek alapja a tehetség, s hogy azt nem szerezte vagy kifejlesztette, hanem ajándékba kapta.
Az új szakmai elvek kitűnő műsorvezetővé teszik már fiatalon, ám nem garantálják a családi boldogságot, és nem helyettesítik a kiegyensúlyozott életvitelt sem. Tekintélyes fizetése mindig alulmúlja költekezéseit, a talkshow-k ígéretes fiatal királya sok autót és sok feleséget tart – egyiket a másik után. Általában nincs szerencséje, s ezt még szerencsejátékokkal is súlyosbítja. Tetemes adósságot halmoz fel, majd pénzügyi csalásra is vetemedik – felejtve a másik atyai intelmet is, hiszen idegenekkel már régóta szóba áll. Az amerikai közéletben való szerepvállalás szemszögéből letartóztatása és bírósági ügye felért a szakmai öngyilkossággal. Évekig úgy bűnhődött, hogy diszkvalifikálta magát a floridai médiakörökből és a jó hírnévből. Amikor arról mesél, hogy egy „oroszlán küzdőszellemével” verekedte vissza magát a kommunikációs iparba, elismeri szüleinek a névadásakor megmutatkozó bölcsességét is. Hét év kemény munkájába kerül, hogy Miamiban visszavegyék a rádióba. Larry Kinget mindig is bántotta, hogy édesanyja csak megszégyenüléséig kísérhette figyelemmel a karrierjét, édesapja pedig egyáltalán nem láthatta sikereit. 1978-ban indította el éjféltől ötig tartó rádiós műsorát – ez volt az első olyan élő műsor, amelybe a nézők betelefonálhattak. 1983-ban újra képernyőre kerül, 1985-ben a huszonnégy órás csatorna, a Cable News Networks feje, Ted Turner igazolja le csapatába. A Larry King Live interjúműsor szélsebesen a CNN népszerűségi mutatójának élére került. A hírszolgáltatásban végzett tevékenységét mára számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el. A CNN-nel egészen 2011-ig szerződésben áll, de utána sem tervezi, hogy nyugdíjba vonul: „Ha nem dolgozhatnék, fogalmam sincs, mihez kezdenék magammal.” A kilátásba helyezett újabb válás pedig végképp felszámolni látszik az idős férfi visszavonulásához szükséges hátországot, a családi élet utolsó esélyét is.
Hogy kiből válhatott Mrs. King? Lehetett gimnáziumi iskolatársnő, Playboy-nyuszilány, rádiós kollegina, matematikatanár és akár üzletasszony is – de csakis csinos nő. Az aranyköpéseiről híres Larry Kingnek a házassági kudarcsorozatát érintő nyilatkozataiban csupán a közhelyekre futja: „sosem értettük meg igazán egymást”, „mindig rivalizáltunk”, „se veled, se nélküled állapot volt”, „csak hétvégén találkoztunk” – és így tovább. „Azt hiszem, nem való nekem a házasság. Túlságosan önző vagyok egy párkapcsolathoz” – nyilatkozta 1989-ben alig két hónapos, hetedszerre újdonsült férjként. A házasságról alkotott sajátos, cinizmussal elegyített véleményét az össznépi képmutatásra és saját keserű élettapasztalataira építi, a boldog párok létezésére nincs is racionális magyarázata: „Elfogadom, hogy vannak emberek, akik huszonévesen egy életre megütik a főnyereményüket, de ezek különleges esetek” – állítja kesernyésen. Jelenlegi feleségével 1997-ben kötik meg a frigyet zsidó–mormon szertartás keretében, tekintettel a nő vallására is. Ez a házasság minden eddiginél hosszabbnak bizonyult, pedig az egykori modell-tévészínész-háttérénekesnő Shawn Southwick több mint húsz évvel fiatalabb, és kevesebb, mint húsz centivel magasabb Larry Kingnél. Felbomlott házasságait ugyanakkor nem bánja a férfi, „elvégre nagyszerű gyerekekre tettem szert általuk” – összesen hatra, a jelenlegi állás szerint. Larry King esetében ezt sosem lehet tudni. Legidősebb fia például már harmincas éveiben járt, mikor először találkoztak. Larry King rossz viccnek vette, mikor második neje anno a váláskor terhességre célzott, s a nő csak halálos ágyán mutatta be Kingnek az ifjabb Larryt. Miután büszke örömében a fiát alapítványa igazgatójának is megtette, így nyilatkozott: „Nincs semmi, ami az apasághoz fogható volna”, bár eközben legidősebb lánya nincs is King nevén, a lányt egyik mostohaapja fogadta örökbe.
Jóllehet Larry King ma is szívesen él zsidóként kulturálisan, s Jeruzsálem a kedvenc városa (amikor először járt ott, úgy érezte, hogy „hazaérkezett”), hitgyakorlása a rós hasana és a jom kippur megünneplésével ki is merül, s csak szülei felé érzett tiszteletből teszi. Bevallása szerint apja halálával veszítette el a hitét – vagy inkább ekkortól áll Istennel haragban. Nincs elragadtatva a moralistáktól és a vakhitűektől (nem véletlen, hogy ma is kedvenc története A nyomorultak című klasszikus, ahol a főhős törvényszegő tette bocsánatot nyer, s ez elindítja a jótevés lélekemelő útján), de a műsorába invitált spirituális vezetőkről mély tisztelettel, sőt Billy Graham evangélista személyéről szeretettel beszél. Graham amúgy mindennapos programjaként nézi a Larry King Live-ot, „mert sokat tanul belőle”. A show vendégeként az idős, azóta megözvegyült Graham a rendkívül baráti hangvételű interjúban fontosnak tartotta elmondani: „A műsora után a feleségemmel mindig imádkozunk – önért is, Larry. És soha nem térek anélkül nyugovóra, hogy ne mondanám neki, hogy szeretem.” Amikor az Államok legsikeresebb fiatal prédikátora, Joel Osteen volt a talkshow vendége, Larry King azt firtatta, mehet-e valaki a mennybe, aki nem hisz Jézus Krisztusban.
Az interjú végén Osteen pásztort és feleségét mint „a legboldogabb emberek, akik valaha megfordultak a műsorban”-díj várományosaiként méltatta. Ha pedig magával a Mindenhatóval üthetne nyélbe egy interjút, csak a következő egyszerű kérdést tenné fel: „Volt neked fiad?” – mondta egyszer Larry King pajkos mosoly kíséretében, és csillapíthatatlan kíváncsisággal. Miután 1987-ben szívrohamon esett át, az addig erős dohányos férfi felhagyott a füstöléssel és az egészségtelen életmóddal. Noha nem sokáig lebegett élet-halál között, arra jutott, hogy az élet már csak azért is jobb, mivel „a halál dögunalmas, ahonnan nem lehet többé kérdezni”.
Larry King személyes kommunikációját ugyanakkor makacs kérdőjelek kísérik. Feleségeivel nem igazán értett szót, gyerekeivel alighanem többet is beszélgethetett volna, miközben minden adottsága megvolt, hogy világhírességek első számú hivatalos beszélgetőpartnere legyen. Miután benyújtotta a válókeresetet, Larry King ment is a dolgára: kérdezni. Aznap este a volt Playboy-nyuszival, Pamela Andersonnal készített pikáns interjút – élő adásban, mint mindig. Rutinos show-manhez illően nem tűnt nyúzottnak, csak a nevetése hatott valamivel fáradtabbnak a szokásosnál.
2010. 04. 23. (XIV/16)
