George Herbert Walker Bush 1924. június 12-én született Massachusetts államában. Édesapja, Prescott Bush háborús hős, Wall Street-i bankár, majd republikánus szenátor volt. Édesanyja, Dorothy elszánt keresztény asszony volt, aki rendszeres bibliaolvasást tartott a reggelizőasztalnál az öt Bush gyerekkel. Udvariasságra, nagylelkűségre tanította őket; versenyszellemet, ugyanakkor szerénységet oltott beléjük.
A fiatal George vezetői képességei már a középiskolában megmutatkoztak: amellett, hogy a helyi baseballcsapat kapitánya volt, megválasztották a „legsokoldalúbb diáknak”, a végzősök évfolyamelnökének és a diáktanács titkárának is. Nem csoda, hogy a tizenhat éves Barbara Pierce a földkerekség legszerencsésebb lányának érezte magát, amikor a népszerű fiú egy iskolai rendezvényen felfigyelt rá.
A humoros, éles nyelvű Barbara szintén jómódú angolszász protestáns család gyermeke volt, szinte tükörképe George-nak: magas, sportos kamasz, hasonló meggyőződéssel és világnézettel. A két fia-tal pillanatok alatt egymásba szeretett. Mivel mindkettőjüket szigorú erkölcsökre nevelték, Barbara később is komolyan mesélt arról, hogy ahhoz a fiúhoz ment feleségül, akivel először csókolózott (George is azt írta anyjának egyik levelében, hogy soha más lányt nem csókolt meg). Hamarosan eljegyezték egymást, ám a második világháború egy időre felfüggesztette a tündérmesét: 1942-ben, amint befejezte a középiskolát, George jelentkezett a hadseregbe.
Alig tizenkilenc évesen George Bush lett a haditengerészet legfiatalabb pilótája. Amikor 1944-ben Japán szigeteinél gépét eltalálta egy rakéta, a kigyulladt bombázóval Bush még befejezte a műveletet, majd sikeresen katapultált. Hazatérve,
a csendes-óceáni hadműveletek során tanúsított bátorságáért a fiatal katona számos jeles kitüntetésben részesült.
Amíg vőlegénye távol volt, Barbara szinte naponta írt neki. Közben beiratkozott a nívós Smith College-ba, de talán megérezve, hogy a főiskola leszbikus közösségéről válik majd hírhedtté, hat hónap után kimaradt. Ekkorra azonban
George is visszajött a frontról, a pár pedig nem sokat teketóriázott, két héten belül, 1945. január 6-án összeházasodtak.
Az újdonsült Bush családban a szerepek maguktól értetődőek voltak: a férfi dolga megvívni a világ veszedelmeivel, az asszonyé pedig, hogy rendet tartson a családban és a házban. Akkor még talán nem tudta, de George Bush tökéletes
közéleti társat választott. Olyan nőt, aki őrzi a magánélet szentségét, és az esetleges problémákat a házasságon belül tartja. A háború után a férfi elvégezte a Yale Egyetemet, ahol 1948-ban közgazdász diplomát szerzett. Ez idő alatt született meg első két gyermekük, George (1946) és Robin (1949).
A család a következő évben Texasba költözött – kacifántos életútjuk során összesen huszonkilencszer (!) költöztek –, ahol George belefogott az olajbizniszbe, és ekkor kezdett kacsingatni a politika irányába is. Szorgalmas munkával néhány éven belül nagy sikereket ért el az üzleti életben, és a republikánus párton belül is ügyesen alakította ismeretségi köreit. Barbara feladata volt, hogy számon tartsa egyre sokasodó barátaikat, de sohasem panaszkodott az otthonában szűnni nem akaró jövés-menés vagy a folyamatos költözködések miatt. A férje karrierje egyben az ő pályafutása is volt, amit mindig teljes erejével támogatott.
A diadalmenetet drasztikusan megszakította, hogy 1953-ban kislányuk leukémiában meghalt. A húszas éveiben járó Barbara azokban a hónapokban kezdett el őszülni. Hófehér hajkoronája később királynői megjelenésének jelképévé vált, és közeli hozzátartozói mindmáig szeretettel becézik Ezüstrókának. A tragédia közelebb hozta egymáshoz a Bush házaspárt, akiknek ezt megelőzően már kezdett egyre kevesebb idejük jutni egymásra. Barbara energiáit hamarosan lekötötték újabb feladatai, hiszen a következő években négy további gyermeknek adott életet (John 1953, Neil 1955, Marvin 1956 és Dorothy 1959), ráadásul George politikai pályafutása is kezdett kibontakozni.
A szenátusi választásokat Bush kétszer is elbukta, a képviselőházba azonban 1966-ban és 1968-ban is beszavazták.
A hetvenes években Bush az egyik ki-emelt vezetői pozíciót szerezte meg a másik után. Richard Nixon kinevezte ENSZ-nagykövetnek, Gerard Ford elnöksége alatt pedig Pekingben képviselte hazáját. A Bush házaspár szeretett Kínában élni, ahol szinte mindig biciklivel közlekedtek, hiszen – ahogy a politikus fogalmazott – „egy limuzinban üldögélve nem tudsz egy országot megérteni”. 1976-ban George-ot hazahívták Kínából, és megbízták a CIA igazgatói posztjával. Az ő érdeme volt a gyengélkedő titkosszolgálat megerősödése és morális helyreállása. Ronald Reagan győzelme pedig George Bush számára nyolcéves alelnöki munka kezdetét jelentette, míg végül 1988-ban, hatvannégy éves korában, biztos fölénnyel megválasztották az Egyesült Államok 41. elnökének.
Kis bepillantást nyerhetünk az elnöki pár magánéletébe Amerika legnépszerűbb evangélistája, egyúttal a Bush család régi barátja és lelkipásztora, Billy Graham egyik nyilatkozatából, aki 1990-ben a Timenak azt mondta, hogy „Bushsal könnyebb szellemi témákról beszélgetni, mint bármelyik másik elnökkel, akivel találkoztam. Nyíltan beszél arról, hogy elfogadta Jézust mint Megváltóját, újjászületett hívő, mindennap olvassa
a Bibliát, és így tovább. Magasabb erkölcsi elvei vannak, mint a legtöbb embernek, akit ismerek. A feleségével való kapcsolatuk olyan, hogy az szinte hihetetlen. Ha magánemberként van velük az ember, úgy viselkednek egymással, mint a szerelmesek. Esténként kéz a kézben beszélgetnek, vagy újságot, esetleg könyvet olvasnak.”
Billy Graham és felesége, Ruth már az 1980-as évektől kezdve rendszeres vendég volt Bushék kennebunkporti nyaralójában. Az ilyen meghívások alkalmával a két családfő vasárnaponként együtt ment istentiszteletre, utána visszatértek a birtokra ebédelni, lovagolni, teniszezni, kerékpározni, horgászni és motorcsónakozni – az ilyesmit maguk közt viccesen csak „férfias erőpróbáknak” nevez-ték. Barbara Bush és Ruth Graham között is mély barátság szövődött: a két erős akaratú, szókimondó, sziporkázó humorú asszony még hosszú évekig levelezett egymással.
A Bush házaspár Fehér Házban töltött négy évét nagyszerűen jellemzi Barbara egy későbbi elszólása is: „Amikor mi voltunk az elnök…” Az asszonyt „hivatalosan” nem érdekelte a politika, soha nem nyilatkozott politikai kérdésekben, azonban egyértelmű, hogy közvetlen befolyással bírt az elnökre. Nem akart szerepelni, mindig a férjét helyezte előtérbe, a zártabb körű megbeszéléseken viszont sokszor nagyon is részt vett. Gyermekeik addigra már vagy kirepültek, vagy továbbtanultak, így a First Lady teljes gőzzel az elnök segítésére és férje imázsának védelmezésére összpontosíthatott.
Ha egy-egy alkalmazott vagy a kampánystáb valamely tagja hibázott, bizony retteghetett, hogy eléri az „Ezüstróka dühe”. A siker receptje számára ez volt: „Dicsérd a férjed, és támogasd a politikáját, ahogy csak tudod!” A minden idők legkonzervatívabb elnökfeleségének tartott Barbara Bush még akkor is igen nagy népszerűségnek örvendett az amerikai társadalomban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy férjét nem fogják újraválasztani.
Jóllehet az 1991-es öbölháború után az elnököt még sokan támogatták, az ország belső, gazdasági problémáira nem tudott megoldást találni. 1992-ben döntően emiatt kellett Bushéknak búcsúzni a Fehér Háztól. A házaspár texasi, illetve maine-i rezidenciájára vonult vissza, ahol jótékonysági szervezetekben és a helyi episzkopális közösség munkájában vesznek részt. Gyermekeikre joggal lehetnek büszkék: sikeres politikusok, üzletemberek lettek belőlük, elsőszülött fiuk pedig nyolc évig az Egyesült Államok 43. elnöke volt. Amellett pedig, hogy feleségével sétálgat a tengerparton, vagy unokáival hajókázik, az „idősebb Bush” a mai napig sem veti meg a férfias erőpróbákat: 85. születésnapját például egy ejtőernyős tandemugrással ünnepelte.
2010. 06. 11. (XIV/23)
