hetilap

A Tolsztoj grófok erős gyökerekkel kötődtek Oroszországhoz: a család történetét több száz évre vezették vissza, és nagy történelmi eseményekhez kapcsolták. A Tolsztoj vagyis „kövér” becenevet Vak Vaszilij nagyfejedelemtől kapta az író egyik őse – írja Hajnády Zoltán Lev Tolsztoj világa című könyvében.
Tolsztoj 1828-ban született Jasznaja Poljana faluban. Any­ját másfél, apját kilencéves korában veszítette el. Szülei jellemvonásai a Háború és béke című művének szereplőiben jelennek meg.
Jasznaja Poljana Tolsztoj életének kezdő- és végpontja, valamint fő ihletforrása is volt. A Tula melletti háromszáz lelkes falucska körüli táj filozofikus gondolatokat ébresztett benne, és örömöt okozott neki.
A kritikusok azt tartják, hogy Tolsztojnak nem volt kezdő korszaka, hanem azonnal eredeti hangú remekművet alkotott. Ez volt a Gyermekkor, amely 1852-ben, az orosz irodalom egyik „ősforrásának” tartott Gogol halálának évében jelent meg. Ebben nem idealizálja a gyermekkort, hanem a lelki élet titkos rezdüléseiről ír, és a műben fontos szerepet játszik az erkölcsi érzés. Az eredetileg négy részre tervezett műből végül csak a Gyermekkor és az Ifjúság készült el, a többibe már bele sem kezdett. Ennek ellenére az orosz irodalom élvonalába került.
Ekkor azonban még tudományos karrierről ábrándozott: arról, hogy Oroszország első és talán Európa legnagyobb tudósa lehet. Az álom és a valóság azonban kibékíthetetlen ellentétbe került: a házitanító keze alatt és az egyetemen is rosszul tanult. „Nem akar, és nem tud” – mondta róla első tanítója, egy Poplonszkij nevű diák. Az egyetemen sem volt sokkal nagyobb szerencséje. Előbb keleti nyelveket tanult, mert diplomata szeretett volna lenni, majd átment a jogi karra, de ezt sem fejezte be. A négy Tolsztoj fiú közül egyedül ő nem fejezte be egyetemi tanulmányait. Ehelyett tizenkilenc évesen hazatért Jasznaja Poljanába, hogy anyai örökségén gazdálkodjon. Az öntökéletesítés lett a legfontosabb életelve. Ebben azonban erősen hátráltatta környezete és saját hajlamai. „Valahányszor megpróbáltam kifejezni azt, ami a legbensőbb vágyam volt: hogy erkölcsileg jó akarok lenni, megvetésre és gúnyra találtam, de mihelyt átadtam magam az alantas szenvedélyeknek, mindjárt megdicsértek, sőt ösztönöztek is” – írja. Másrészt pedig megfigyelései szerint „könnyebb tízkötetnyi filozófiát írni, mint egy elvet a gyakorlatban alkalmazni”. Ugyancsak szavaival: a tivornyázás, a vadászat, a kártya és a cigányok korszaka következik. Ekkor csábított el egy Gasa nevű szobalányt, aki nénikéje házában élt. „Ártatlan volt, miután pedig elcsábítottam, elkergették és elpusztult” – számolt be „bűntettéről” maga az író. Ez a viszony szolgált később mintául a Feltámadás főhőseinek tragédiájához.
A tivornyák és kicsapongás korszaka után következett az aszketizmus és öntökéletesítés ideje, majd csatlakozott egyik bátyjához, és felcsapott katonának. A Kaukázusba menekült adósságai és rossz szokásai elől. Azt remélte, hogy Rous­seau tanítása nyomán kivonulhat a társadalomból, a természet közelében megszabadul bűneitől, és a kozákoktól megtanulja a boldogságot. A csecsenek elleni harcot azonban igazságtalannak érzi, a háborút pedig nem látja romantikusnak. Ráadásul egy kozák menyecskétől csúnya betegséget szed össze, amiből csak drágán és hosszadalmasan tud kigyógyulni, a tivornyákon pedig elkártyázza a vagyonát. Egyre inkább az irodalom lesz élete fő célja, bár naplójában még arról is ír, hogy képesnek érzi magát egy új vallás megalapítására.
A kaukázusi népekkel folytatott háborút követi a krími háború, amelyben Franciaország és Anglia ki akarta szorítani Oroszországot a Kaukázusból és a Krím-félszigetről. Tolsztoj hazafias érzésből az egyik legnehezebb helyen teljesít szolgálatot. A Szevasztopoli elbeszélések című művében a modern kor emberét ábrázolja a modern háborúban. Az elbeszélések végképp megalapozták írói hírnevét.
Elege lett a szabados életből, megállapodottságra vágyott. Párizsban és Luzernben tett tanulmányutat, amelyen kiábrándítónak tartotta az európai civilizáció hamis csillogását. Hazatérve azonban „gyötörte a hazája iránti undor”. Szeretett volna enyhíteni a bajokon, ezért alapított iskolát a parasztgyerekeknek Jasznaja Poljanán.
Harmincnégy évesen nősült, egy orvos tizennyolc éves lányát, Szofja Andrejevna Berszt vette el. Mindössze egy hét volt a leánykérés és az esküvő között.
A családi boldogság éveiben írta a Háború és béke re­gény­eposzt a napóleoni háborúkról. Tolsztoj nem a nagy elődök, például Walter Scott nyomdokain haladva írt történelmi regényt, hanem a történelmi eseményekbe ágyazott erkölcsrajzot. A kortársak számára eleinte idegen volt az aprólékos lélektani elemzés. Pártfogója és pályatársa, Turgenyev viszont már úgy fogalmazott, „ez a mű egy nagy író ha­talmas alkotása – hamisítatlan Oroszország”. És valóban: a Háború és béke 1805-től 1820-ig öleli fel az eseményeket, mint­egy hatszáz egyénített szereplője van, közülük kétszázan valós történelmi személyiségek, rengeteg életkép és húsz csatajelenet található benne.
A Háború és békétől az Anna Karenináig terjedő időszak (1869–1872) a lelki gyötrődés és a halál miatti szorongás időszaka volt. Nagy Péterről készül regényt írni, de végül megírja „élete első valódi regényét”, az Anna Kareninát. Tolsztoj azt a gondolatot fogalmazta meg benne, hogy az új családi boldogságot nem lehet a régi romjaira építeni. Ha valaki eldobja a házastársát, gyerekét, az bűnhődni fog – sugalmazza a regény.
A Feltámadás egy kicsapongó nemes spirituális újjászületésének (feltámadásának) regénye. Mivel Tolsztoj élesen bírálta benne a pravoszláv egyházat, ez jó ürügyül szolgált arra, hogy kiközösítsék. Valamennyi pravoszláv templom szószékéről egyházi átokkal sújtották Tolsztojt.
Alkotó korszakának egyik kései gyöngyszeme még az Ivan Iljics halála.
Tolsztoj az 1880-as években egyre inkább elidegenedett az irodalomtól, és erősödött „prófétai” elkötelezettsége. 1881-es „fordulata” után csak publicisztikai és vallásbölcseleti munkáit tartotta fontosnak, illetve az erkölcsi maggal rendelkező irodalmi műveket. A végletekig leegyszerűsítette szokásait és életmódját (vegetáriánus lett), és ezt egész háza né­pétől is megkövetelte. Bár sok ember vette körül, magányosnak érezte magát. Pályatársai azt terjesztették róla, hogy megtébolyodott. Egyre jobban nyomasztotta a magántulajdon: hogy háza és földbirtoka van (amelyeket a honoráriumokból vissza tudott vásárolni). Idealizálta a patriarchális faluközösségi életformát, elvetette az erőszakot (Ne állj ellene a gonosznak erőszakkal! – vallotta). Az őskereszténységet tartotta mintának, bár alapvető keresztény tanításokat nem fogadott el. Tagadta például a Szentháromságot.
Vallási anarchizmusát tolsz­tojizmusként szokták emlegetni.
Végül 1910 októberében örökre elhagyta családját. Ezt nevezik Tolsztoj „futásának”. Előbb egy remetelakba ment, ahol húga apácáskodott. Itt nem fogadta el a felajánlott cellát, hanem tovább ment. A nyolcvankét éves aggastyán a huzatos vonaton „futása” közben tüdőgyulladást kapott, és nem sokkal később meghalt.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek