A Színész, aki az életével játszott

Jávor Pál 1902. január 31-én Aradon látta meg a napvilágot Jermann Pál ötvenhárom éves városi pénztáros és Spannenberger Katalin tizenhét éves cselédlány szerelemgyermekeként. A hamarosan háromgyerekessé növő család rendszeresen anyagi gondokkal küzd, sokszor költözködnek lakbérgondjaik miatt. Édesapjuk korai halálát követően édesanyjuk fűszer- és gyümölcsboltot nyit, így Pali az aradi reállíceumban kezdheti meg tanulmányait. Gyorsan kiderül, hogy az iskolapad helyett szívesebben koptatja az aradi mozik székeit. Édesnyja úgy dönt, ebből elég : „Paliból vasutas lesz, mivel vasutasnak lenni a legszebb dolog a világon" - de a pályaválasztásról a nyugtalan Palinak merőben más volt az elképzelése.

Az első világháború alatt mindössze tizennégy évesen kiszökik a frontra, és leveleket kézbesít a katonáknak. Hónapok múlva a tábori csendőrök szállítják haza kétségbeesett édesanyjához. A háború végén az Aradi Hírlap újságíró-gyakornoka lesz, főleg színházi híreket szerkeszt, de nyugtalan természete minduntalan többre ösztökéli. 1919-ben, tizenhét évesen, mindenáron világgá akar menni, az első adandó alkalommal kiutasíttatja magát az újdonsült Romániából azzal a szándékkal, hogy Dániában telepedjen le. Hogy miért éppen Dánia, arra az akkoriban legtöbb filmet gyártó dán Nordisk Filmtársaság a magyarázat, hiszen főhősünk minden álma, hogy a neves vállalatnál filmszínészi szerződéshez jusson. A tapasztalatlan Jávor dániai vonatjegyét Kőbánya-felsőn érvénytelenítik, így a Keleti pályaudvarról szomorúan kullog egyenesen a Duna irányába. Útközben beleütközik az Uránia moziba, majd az Országos Színművészeti Akadémia épületébe. A folytatás mesebeli: bemegy, elszaval egy verset, és azonnali felvételt nyer. Ám ettől még „a koszt és a kvartély"nem oldódott meg. Erről az időszakáról így vall életrajzi regényében: „Esténként beosontam a Nemzeti Színházba, és a háziszínpadon a függöny alatt aludtam. Ha ez nem sikerült, éjjel egy óráig a Nyugati pályaudvar várótermében egy padon. Egy órakor átmentem a Keletibe, ahonnét háromkor ment az utolsó vonat. Azután gyalog átmentem Kelenföldre az összekötő vasúti hídon keresztül. Itt fejeztem be az éjszakát. Másnap reggel nyolckor ébredtem fel a padon.

A pályaudvari vízvezeték csapjából kiömlő vízben megmostam az arcomat, a kezemet, és újból átgyalogoltam Budapestre."