Anna Eleanor Roosevelt az ország egyik legbefolyásosabb családjába született 1884. október 11-én. Apai nagybátyja Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok huszonhatodik elnöke volt. Szüleit korán elveszítette, őt és két öccsét anyai nagyanyja és magántanítók nevelték. Tizenöt éves korában egy neves angliai intézetbe került, ahol a lányokat haladó szellemű oktatásban részesítették, megtanítva őket arra, hogyan legyenek függetlenek és politikailag nyitottak. Az alapvetően csendes és szerény lány személyisége itt kezdett kibontakozni. Tizennyolc évesen tért vissza New Yorkba. Szociális érzékenysége ezekben az években már megmutatkozott: gyakran végzett önkéntes munkát a friss bevándorlók körében, és csatlakozott egy New York-i szövetséghez, mely a nők és gyermekek embertelen munkakörülményeit hozta nyilvánosságra.
A fiatal Eleanornak több udvarlója is volt, köztük a húszéves Franklin D. Roosevelt, a Harvard egyetem szépreményű hallgatója, aki ötöd-unokatestvére volt, és már gyermekkoruk óta ismerték egymást. Egy éven belül leánykérésre került a sor, és amikor a lány igent mondott, Franklin a világ legboldogabb férfijának érezte magát. 1905-ben ülték a menyegzőt, az arát „Ted bácsi” (Roosevelt elnök) kísérte oltárhoz.
A két fiatal természete nagyon különbözött, de korai levelezésükből egyértelműen kiderül, hogy rajongva szerették egymást. A következő években sorra jöttek a gyerekek: Anne,
James, Franklin (ő hét hónaposan meghalt), Elliott, majd a másik Franklin és John. „Tíz évig folyamatosan szoptattam vagy terhes voltam” – írja Eleanor visszaemlékezésében.
A családfő politikai karrierje 1913-ban indult, Roosevelték ekkor Washington D.C.-be költöztek. Az új életforma, az előkelő fogadások nem Eleanor világa volt, kényelmetlenül érezte magát ebben a közegben. Férjének azonban lételeme volt a szórakozás. Szeretett udvarolni, és jól érezte magát a protokolleseményeken. A házaspár sok időt töltött egymástól távol, különösen nyaranta, amikor Eleanor a gyerekekkel a család tengerparti rezidenciájába vonult vissza. Így eshetett, hogy 1918-ban az asszony egy köteg szerelmes levélre bukkant férje bőröndjében. A titkos szerető nem volt más, mint Eleanor saját fiatal titkárnője, Lucy Mercer.
Eleanorban egy világ omlott össze. El akart válni, de családi nyomásra, Franklin karrierjének érdekében beleegyezett a folytatásba, azzal a kikötéssel, hogy a férfi nem találkozik többet Lucyvel. Ez a házasság azonban már csak hivatalosan, amolyan munkakapcsolatként működött. Franklin és Eleanor partnerek maradtak a politikában, vállvetve harcoltak az országért, de a szerelmet és meghittséget soha többé nem hozták vissza a kapcsolatukba. Mivel a sajtó akkoriban még jobban tisztelte a közéleti szereplők magánéletét, a kívülálló átlagember mit sem sejtett a Roosevelt házaspár érzelmi eltávolodásáról.
1920-ban a nők alkotmányos választójogot kaptak az Egyesült Államokban. Ez az áttörés számos ambiciózus asszonyt arra bátorított, hogy aktívabb szerepet vállaljon a politikában. A csalódás után Eleanor is belevetette magát a közéleti munkába. Csatlakozott a Női Szavazók Ligájához, aminek keretében a polgári és emberi jogokért harcolt. Olyan szociális problémák szószólója lett, mint a gyermekmunka, a feketék helyzete és a munkanélküliség. Részt vett a demokrata párt munkájában, rendszeresen publikált különböző lapokban, egymást követték rádiószereplései. 1928-ra már ő volt a legismertebb női politikus az országban.
1921 nyarán Franklint, akinek karrierje éppen csillagként kezdett felívelni, hirtelen utolérte a paralízis. Lábai lebénultak, bár a férfi élete végéig küzdött a betegség ellen, a nyilvánosság előtt pedig nem volt hajlandó tolószékben megjelenni. Lábadozása után elszántan tért vissza a politikába. 1928-ban New York kormányzójává, 1932-ben pedig az Egyesült Államok elnökévé választották. Eleanor eleinte viszolygott a „First Lady” szerepkörétől. Mi sem állt távolabb tőle, mint az udvariassági
teadélutánok és a pompázatos estélyeken való bájolgás. Néhány éven belül azonban rájött, hogy többet tehet az elesettekért elnökfeleségként, mint addig valaha.
Szerette volna, ha a New Deal programja férfiakhoz, nőkhöz, fekete és fehér bőrűekhez egyaránt szólna. Részben Eleanor fáradhatatlan munkájának köszönhető, hogy a második világháborúban a feketék már mind a munkaerőpiacon, mind a hadseregben megjelentek. Valódi részvéttel fordult a munkanélküliek felé is, és rengeteget utazott szerte az országban, iskolákat, gyárakat látogatott, személyesen hordva a híreket az elnöknek a kormányprogram sikereiről.
Franklin Roosevelt az egyetlen az Egyesült Államok történetében, akit négyszer választottak meg elnöknek. Sikerrel vezette ki az országot egy súlyos gazdasági válságból, és felelős döntéseket hozott a második világháború idején. Ezalatt Eleanor mindvégig értékes munkatársként állt mellette, a közvélemény pedig felnézett rájuk. Dicsőséges politikai pályafutásuk azonban egyáltalán nem vált előnyére a gyermeknevelésnek: a csemeték féltékenyek voltak az idegen vendégekre, akik olykor több figyelmet és törődést kaptak, mint ők. Úgy érezték, hogy édesanyjuk jobban aggódik a világ gondjai miatt, mint gyermekei apró-cseprő ügyeiért. Édesapjukkal pedig alig találkoztak, gyakran időpontot kellett egyeztetniük vele, ha a társaságára vágytak. Habár a
Roosevelt fiúk kitüntetett háborús hősök lettek, mindnyájuknak problémákkal teli élete és félresiklott magánélete volt. Az öt Roosevelt gyerek összesen tizenkilencszer házasodott.
Roosevelt elnök hatvanhárom évesen, alig egy hónappal a világháborús győzelem előtt, agyvérzésben halt meg. Amikor Eleanor a helyszínre utazott, az a hír fogadta, hogy Lucy Mercer, az elnök egykori szeretője, jelen volt férje halálánál, sőt az utóbbi időben rendszeresen találkoztak. Néhány nappal a temetés után Eleanor kiköltözött a Fehér Házból, és visszavonult New York-i otthonába.
Megözvegyülése azonban korántsem vetett véget közéleti szereplésének. Nyolc hónappal később már Angliában volt mint az ENSZ amerikai küldöttje. Elszántan hitte, hogy az ENSZ majd segít elhozni egy szebb világot, és lázasan dolgozott olyan fontos dokumentumok létrejöttén, mint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. Hatvannyolc évesen lemondott posztjáról, és utazgatni kezdett, és előadásokat tartott szerte a világon. Utolsó éveiben visszavonult, bár otthona mindig nyitva állt barátok, unokák, politikusok és váratlan látogatók számára. Hetvennyolc évesen, tuberkulózisban hunyt el.
2010. 10. 01. (XIV/39)
