Vajon mi tette ezt a törékeny testalkatú, tengeribetegséggel küzdő férfit ilyen eredményes hadvezérré? Az életrajzi adatok keveset árulnak el. Horatio Nelson 1758-ban született az angliai Burnham Thorpe-ban anglikán lelkészcsaládban. Viszonylag későn, tizennégy évesen csatlakozott a haditengerészethez, ahol azonban részint jó kapcsolatainak, részint vitathatatlan tehetségének köszönhetően gyorsan emelkedett a ranglétrán, 1777-ben hadnaggyá, 1779-ben kapitánnyá nevezték ki. Első harci tapasztalatait az amerikai függetlenségi háborúban szerezte, majd hosszabban állomásozott Nevis szigetén, ahol későbbi feleségét, Frances Nisbetet megismerte. A napóleoni háborúk kezdetén már a Földközi-tengeren volt sorhajókapitány, Korzika elfoglalása során jobb szemére megvakult. (Olyan „kalózkötést” azonban sosem viselt, mint leghíresebb filmbeli megszemélyesítője, Lawrence Olivier.)
Döntő szerepet játszott az 1797-es St. Vincent-foki győzelemben: látva, hogy az ütközet egy kritikus pontján az angol csatasor megkezdett irányváltoztatása lehetőséget ad a spanyol utóvéd menekülésére, figyelmen kívül hagyta a parancsot, és merészen elébük vágott. Így hajóját pusztító ágyútűznek tette ki, de személyesen vezetett rohamot egy a sajátjánál majd’ kétszer nagyobb spanyol sorhajó fedélzetére, elfoglalta azt, és ugyanazzal a lendülettel a mellé sodródott másikat is; ez megpecsételte a spanyol hajóhad sorsát. Nelsont lovaggá ütötték, szigorú felettese, Sir John Jervis pedig, aki ezért a győzelemért főnemesi rangot kapott, jó képet vágott a függelemsértéshez, és egyre felelősségteljesebb feladatokkal, többek között Nápoly védelmével bízta meg Nelsont, aki hamarosan ellentengernagy lett. Ugyanebben az évben sikertelen támadást vezetett a Kanári-szigetek ellen, melynek során jobb karját vesztette.
Nápoly mágnesként vonzotta Nelsont, amint tehette, visszatért oda, hogy az angol nagykövet gyönyörű fiatal feleségével, Lady Emma Hamiltonnal találkozzon. Nem titkolt, szenvedélyes viszonyuk véget vetett Nelson házasságának, és majdnem karrierjének is; dicstelen szerepet kényszerített rá a nápolyi belpolitikában, és elidegenítette tőle számos otthoni pártfogóját. (Jellemző a korra, hogy III. György angol király ötvenhat unokája közül egyetlenegy sem volt törvényes.) Nelson egész éle-tében ragaszkodott Emmához, aki egy kislányt szült neki.
Nagy győzelmek
És hamarosan eljött a nap, amikor mindenki kénytelen volt elismerni Nelson hadvezéri zsenialitását: a Napóleont és hadseregét Egyiptomban partra tevő francia flottára kiegyenlített erőviszonyok mellett olyan megsemmisítő vereséget mért az 1798-as nílusi csatában, amilyet sem azelőtt, sem azután nem ért el vitorlás hajóhad; és ezzel véget vetett Napóleon India elfoglalására irányuló terveinek is. A hősként ünnepelt Nelson rövidesen (1801-ben) Parker admirális beosztottjaként a Balti-tengeren vezetett hajóhadat a Koppenhágát védő dán flotta ellen. A dánok elszántan és felkészülten küzdöttek, a sekély vízben több angol hajó is zátonyra futott, és úgy látszott, hogy Nelson vereséget szenved. A lőtávolon kívül várakozó Parker már ki is adta a parancsot a visszavonulásra, Nelson azonban – tisztjei nagy megdöbbenésére – vak szeméhez tartotta messzelátóját, és kijelentette, hogy nem látja a jelzést. Folytatta a harcot, és megnyerte a csatát; vicomte-i címet kapott jutalmul, nevezetes gesztusát pedig egy népszerű balladában is megénekelték.
A rövid életű amiens-i békét követően újra kitört a háború, és Nelsont, aki ekkor már altengernagy volt, a földközi-tengeri flotta főparancsnokává nevezték ki. Hamarosan lehetősége nyílt rá, hogy pályafutását újabb döntő tengeri csatával teljesítse be. Amikor 1805. október 21-én a Victory fedélzetén a dél-spanyolországi Trafalgar-fok közelében szembeszállt az övénél jóval nagyobb egyesült francia–spanyol flottával, hazáját védte a francia invázió ellen, melynek ez a flottaegyesítés volt az első lépése.
Gondosan készült az összecsapásra, jó előre két támadó oszlopba rendezte hajóhadát, hogy két helyen áttörve az ellenséges csatasort, biztosítsa a döntő győzelmet. Kockázatos vállalkozás volt ez, mert az így támadó hajók hosszan ki vannak téve az ellenség ágyútüzének anélkül, hogy viszonozhatnák azt, abban a gyenge szélben pedig a Victory – és a többi angol hajó – mindössze egy sétáló ember sebességével haladt.
Ahogy a flották lassan megközelítették egymást, Nelson a kabinjában imádkozott, majd felvonatta azokat a zászlókat, melyek leghíresebb biztató üzenetét közvetítették a hajósoknak: „England expects that every man will do his duty”, vagyis: „Anglia bízik benne, hogy mindenki megteszi kötelességét.” És nem kellett csalódnia: a beálló heves csatában az angolok tizennégy hajót foglaltak el anélkül, hogy egyet is veszítettek volna. Nelson azonban ezt már nem láthatta: az ütközet kezdetén halálos sebet kapott, egy francia mesterlövész golyója ütötte át a gerincét. Mélyen a hajó belsejében, a kötözőhelyen még megérte a győzelem hírét, majd elköltözött ebből a világból. Testét Londonba szállították, és ünnepélyes szertartás keretében a Szent Pál-katedrálisban temették el.
2010. 10. 22. (XIV/42)
