Európa első női miniszterelnöke 1925. október 13-án Margaret Hilda Roberts néven látta meg a napvilágot az angliai Granthamben, Albert és Beatrice Roberts második lányaként. Édesapja vegyesbolt-tulajdonos volt, a család az üzlet fölött lévő lakásban élt. Mivel a családfő Grantham polgármestereként aktívan politizált, Margaret fiatalon megismerkedhetett a közélettel, hiszen édesapja rendszeresen vele is megtárgyalta a helyi ügyeket. A szülői házban nem csupán a politika ismeretét sajátította el, hanem erős hitbéli meggyőződését is, amely később legfontosabb döntéseit is befolyásolta. Szülei metodista szellemben nevelték, így nagy hangsúlyt helyeztek a jótékonykodás, az őszinteség és szavahihetőség alapvető értékeinek átadására. Ezenkívül (későbbi visszaemlékezései szerint) beoltották a kor szocialista, „gondoskodó állam” mintája ellen, hiszen édesapja vegyeskereskedésében, valamint metodista közösségükben nap mint nap meggyőződhetett a kapitalizmus és az öngondoskodás alapelveinek működőképességéről.
Az általános és középiskolát a helyi állami iskolában végezte, ahonnét felvételt nyert az Oxfordi Egyetemre, ahol – meglepő módon – vegyésznek tanult a későbbi Nobel-díjas Dorothy Hodgkin tanítványaként. Miután elvégezte az egyetemet, különböző brit élelmiszeripari cégekné l dolgozott kutatóként, és a fagylalttartósítási módszerek fejlesztésében segédkezett.
A kémia azonban csak másodlagos szerephez jutott Margaret életében, miután belépett a politika világába. Már Oxfordban is tagja volt a Konzervatív Szövetségnek, a Konzervatív Párt 1945-ös történelmi veresége után pedig a pártvezetés előtt is ismertté vált. 1950-ben, majd 1951-ben már jelöltként indult. Ekkor még csak huszonéves volt, így ő lett az ország legfiatalabb női képviselőjelöltje, ami sajtónyilvánosságot is hozott számára.
Bár mindkét alkalommal vereséget szenvedett a Munkáspárt fellegváraként ismert Dartfortban, óriási tapasztalatra tett szert a kampányolás során. A fiatal politikus ekkor szembesült a munkásosztály kiszolgáltatottságával, akik mind a háború utáni racionalizáció és megszorítások, mind a növekvő adóterhek miatt szenvedtek. Sok konzervatív politikussal ellentétben Margaretre a munkásosztály is odafigyelt, mert könnyedén, mégis erővel és magabiztosan beszélt azokról az ügyekről, amelyek fontosak voltak a választóknak.
Ekkoriban ismerkedett meg későbbi férjével, a tehetséges üzletember hírében álló Denis Thatcherrel, akivel 1951-ben össze is házasodtak. 1953-ban Margaret kétpetéjű ikreknek adott életet: Mark és Carol Thatchernek.
A gyermekek újabb kihívást jelentettek Margaret számára, hiszen a kor felfogása szerint a kisgyermekes anyáknak nem a munkában és különösen nem a parlamentben volt a helyük, hanem otthon. Denis és egy dada segítségével azonban tovább építhette politikai karrierjét, míg végül 1959-ben parlamenti képviselőnek választották. Az ezt követő időszak az alapozással telt. Ám kitartó és minőségi munkája 1970-ben meghozta gyümölcsét: Edward Heath kormányában oktatási miniszterré nevezték ki.
Thatchernek nem volt könnyű dolga. Népszerűtlen intézkedései miatt a sajtó rágalmaival, valamint beszédeinek folyamatos megzavarásával kellett szembesülnie. Amiért megvonta az ingyenes iskolatejet az idősebb gyerekektől, ráragasztották a „Milk snatcher”, vagyis „Tejrabló” nevet. Bár a Heath-kormány csúfos kudarcot vallott, és távozásukkor csak óriási inflációt és küszködő ipart hagytak maguk után, Thatcher a
vereségből is győztesen került ki. 1975-ben ugyanis saját pártelnökének kihívójaként indult a Konzervatív Párt vezetői posztjáért, majd mindenki (köztük ő maga) legnagyobb meglepetésére megnyerte a versenyt, így ő lett a Képviselőházban az ellenzék vezetője, valamint az első nő a történelemben, aki politikai pártot vezetett egy nyugati társadalomban.
Az 1975 és 1979 közötti időszakot az angol történelem legkritikusabb érái közé sorolják: a munkáspárti kormányzat gyakorlatilag csődbe vitte az államot, így a nemzeti valuta összeomlását követően az állam kénytelen volt a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulni hitelért. A hitel feltételeként az IMF szigorú költségkorlátozást rótt a kormányra, ami érdekes módon végül a Munkáspárt pozícióját erősítette. 1978–79 telén azonban a szakszervezetek bérkövetelései óriási sztrájkhullámhoz vezettek. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány nem ura a kialakult helyzetnek, így a közvélemény szembefordult a kormánnyal, és a Konzervatív Párt megnyerte a választásokat, Margaret Thatcher pedig az Egyesült Királyság miniszterelnöke lett.
A győzelem ízét azonban nem igazán élvezhette az újdonsült kormányfő, hiszen sürgősen meg kellett állítania a gazdasági hanyatlást. Rövid távon fájdalmas intézkedéseket helyeztek kilátásba. Bár a közvetlen adóterheket ösztönzés céljából csökkentették, a költségvetés egyensúlyának érdekében a közvetett adókat emelni kellett. Hogy az inflációt kontrollálni tudják,
a részvényárfolyamokat is növelni kellett, és bezárták a nem megfelelő hatékonysággal üzemelő gyárakat. Thatcher első ciklusának végére a munkanélküliség elérte a lélektani hárommilliós határt, s ez a szám csak 1986-tól kezdett csökkenni. De a kitartó, már-már könyörtelen gazdaságpolitika hosszú távon meghozta a várt eredményeket: az infláció mérséklődött, és idővel a részvényárfolyamokat is csökkenteni lehetett. Megindult a gazdaság helyreállása, majd a növekedés is.
Bár az erőskezű kormányzás eredményes volt, az újraválasztás lehetősége csak egy váratlan esemény, a Falkland-szigeteki háború folytán vált bizonyossá. Amikor 1982 áprilisában Argentína lerohanta a brit fennhatóság alatt álló Falkland-szigeteket, Thatcher a leghatározottabban lépett fel. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a konfliktust amerikai közbenjárással sem lehet diplomáciai útra terelni, a brit haderőt a helyszínre vezényelték, hogy visszaszerezzék a szigetek fölötti uralmat. Az akció gyors és sikeres volt, ami Thatcher számára a teljes politikai győzelemmel ért fel. A választókat lenyűgözte az általa képviselt új, határozott és független brit külpolitikai irányvonal, így az 1983-as választásokon Thatcher pártja elsöprő győzelmet aratott, ő pedig megkezdhette második ciklusát a miniszterelnöki székben. Ez sem indult kihívásoktól mentesen. A bányászok szakszervezete ugyanis egyéves agresszív sztrájkot folytatott az őket érintő reformok ellen, ami milliós károkat okozott a kormánynak. A tiltakozásokra a brit történelem egyik leghosszabb és legerőszakosabb sztrájkjaként emlékeznek. Az eredmény sokáig kérdéses volt, de végül Thatcher reformjai kerültek ki győztesen a párbajból.
A sztrájkok még javában zajlottak, amikor 1984 októberében az Ír Nemzeti Hadsereg (IRA) terroristái merényletet követtek el Thatcher és kormánya ellen brightoni konferenciájukon. Bár ő maga sértetlenül túlélte, legközelebbi munkatársai közül többen megsérültek vagy meghaltak a robbantásban.
A merényletet bosszúból követték el amiatt, hogy több bebörtönzött IRA-terrorista meghalt a brit börtönökben éhségsztrájk közben, függetlenségi követeléseik ugyanis süket fülekre találtak Thatchernél.
A stabilizálódott gazdaság és a külpolitikai sikerek ellenére pártjából is egyre több bírálat érte vezetési stílusát. Az igazi botrány 1986-ban robbant ki, miután védelmi minisztere tüntetőleg kivonult egy megbeszélésről. Egyre erősödtek azok a hangok, amelyek szerint a miniszterelnök asszony már fáradt, és messzire ment. A kritikákra adott reakció azonban igazán jól tükrözi Thatcher jellemét: bejelentette a harmadik ciklusra vonatkozó terveit is. Mivel a gazdaság rendkívül megerősödött, kifejezetten jó esélyekkel indult a választásokon, amit ismételten sikerült megnyernie.
1987-ben Margaret Thatcher megkezdte harmadik, egyben utolsó miniszterelnöki ciklusát, amire leginkább az ellentmondásos döntések voltak a jellemzőek. Oktatási reformot hajtott végre, az ország történelmében először vezette be a nemzeti tantervet, majd az egészségügyi rendszert alakította át, végül pedig az önkormányzatok adózását vette kezelésbe. Mindhárom intézkedése rendkívül heves vitákat szült, különösen ez utóbbi, ami aztán teljességgel meg is hiúsult. Az oktatás és az egészségügy terén véghezvitt újításaira azonban az őt követő kormányok is építkeztek, mára pedig a brit rendszer elemi részeivé váltak.
A hidegháború lezárásából is kivette a részét a brit kormányfő. A nyolcvanas években teljes mellszélességgel kiállt Reagan védelmi politikája mellett, majd az enyhülés beálltával a békés megoldásra buzdította a feleket. A „Vaslady” elnevezést a szovjetektől kapta keményvonalas, antikommunista beszédeiért. Erre a becenevére többször is büszkén utalt. Egyszer például így nyilatkozott: „Ha olyan országot vezetsz, mint Nagy-Britannia, egy erős országot, amely mind a jó, mind a nehéz időkben vezető szereplője volt a világ eseményeinek, amely mindig megbízható, akkor természetes, hogy van benned valami vas-szerű.” 1984-ben Angliában vendégül látta az új szovjet vezetőt, Mihail Gorbacsovot, akiről később mint „alkalmas tárgyalópartnerről” beszélt, 1989 és 1991 között pedig aktív szerepet vállalt a Szovjetunió felbomlását meggyorsító diplomáciai folyamatokban.
Ezt követően a viták középpontjába az Európai Közösséghez való viszony került. Bár Nagy-Britannia 1973-ban csatlakozott az integrációhoz, Thatcher egyre kritikusabban fogalmazott, végül az egykor Európa-párti konzervatív vezető
euroszkeptikussá vált. Amikor a híres euroszkeptikus beszédét követő napon Londonba utazott, válaszul pártja vezetőségének több tagja is bejelentette lemondását, így nem maradt más választása: 1990. november 28-án lemondott miniszterelnöki posztjáról.
1990 után Lady Thatcher két életrajzi könyvet és egy tanulmánykötetet jelentetett meg, és egy évtizedig a világ különböző pontjain előadásokat tartott. 2002 után azonban orvosainak tanácsára kivonult a közéletből, miután több kisebb stroke érte. Lányának elmondása szerint az egykori Vaslady már nincs szellemi képességeinek teljes birtokában. A múlt héten egy londoni klinikára vitték be, miután nem tudott felgyógyulni az influenzából. A volt kormányfő már jobban érzi magát, de betegsége miatt elmarad 85. születésnapi partija, amit a Downing Street 10.-ben, a kormányfői rezidencián tartottak volna.
Denis Thatcher 2003-ban hunyt el. Több mint ötvenévnyi házasság után Margaret így beszélt férjéről: „Miniszterelnöknek lenni magányos feladat. Ez valahol szükséges is, nem vezethet a tömeg. De Denisszel az oldalamon soha nem voltam egyedül. Micsoda ember! Micsoda férj! Micsoda barát!”
Margaret Thatcher támogatói és bírálói is egyetértenek abban, hogy a thatcheri kormányzás meghatározó jelentőséggel bírt a brit történelem alakulására. Kiemelkedő életművével a kormányfő képes volt kivívni leghangosabb kritikusainak elismerését is. Ráadásul a Tony Blair-féle új Munkáspárt sem jöhetett volna létre az általa bevezetett elvek és újítások nélkül.
Egy angol újságíró így fogalmazott: „Nekünk ő nem Vaslady. Nekünk ő csak a kedves, drága Mrs. Thatcher.”
2010. 10. 29. (XIV/43)
