Beethoven Bonnban, egy ősi flandriai parasztcsaládban látta meg a napvilágot. A zene varázslatos erejét és szeretetét még kisgyermekként szívta magába. Nagyapja, akit szintén Ludwignak hívtak, híres zenészként érkezett Belgium területéről a kölni választófejedelemség Rajna menti központjába, Bonnba, ahol karnagyként a választófejedelem egyik udvari zenekarát dirigálhatta. Apja, Johann, ifjúkorában tenoristaként énekelt a fejedelem udvarában, de közel sem volt olyan tehetséges, mint apja vagy mint később a fia. Ez a keserűség végigkísérte egész életét. Huszonhét éves korában feleségül vette a jómódú német polgári családból való, huszonegy éves Maria Magdalenát, a választófejedelmi szakács özvegy lányát. Hét gyermekük született, másodikként az ifjú Ludwig, azonban csak hárman érhették meg a felnőttkort. Beethoven zenei tehetsége már nagyon fiatalon megmutatkozott. Eleinte közepes tehetségű apja – aki gyakran verte – tanította őt zongorára és hegedűre, és Mozartékhoz hasonlóan megpróbálta csodagyerekként bevezetni a bonni társasági életbe. A gyermek sokat szenvedett és sírt, egyetlen vigasza édesanyja volt. Gyenge jellemű, iszákos apja előbb anyagi, majd erkölcsi romlásba taszította családját, ezért hamarosan a kis Beethoven lett a család igazi eltartója.
A második Mozart
A fiú tehetségét mások is észrevették: tízéves korától a bonni zenei élet legkiválóbb egyénisége, az udvari orgonista, zenekarvezető Christian Gottlob Neefe állt mellé, kezébe véve zenei nevelését. Ő nemcsak kiváló szakember, hanem irodalmilag is művelt, képzett mester volt, a legalkalmasabb arra, hogy az ifjú zseni útját egyengesse. Megismertette vele korának legkiválóbb zenei alkotásait, köztük Bach világát, és bevezette a gyakorlati zenei életbe is. A Magazin der Music című lapnak a következőket mondta egyszer róla: „Ez a fiatal lángész támogatást érdemelne, hogy utazhasson. Bizonyosan második Mozart lenne belőle, ha úgy haladna, ahogyan elkezdte.” Orvostanhallgató barátja révén pedig megismerkedhetett Waldstein gróffal, aki az első főúri barátja és pártfogója lett Beethovennek. Általa bejuthatott az arisztokrata körökbe, ahol kedvező fogadtatásban részesült.
Új környezetében felismerte tudás- és viselkedésbeli hiányosságait, ezért magasabb műveltségre törekedett, sokat olvasott, sőt az egyetemen is előadásokat hallgatott. 1787-ben választófejedelmi ösztöndíj révén lehetősége adódott Bécsbe utazni, hogy zenei eszményképének, Mozartnak a tanítványa lehessen. Azonban ekkor váratlan esemény történt: tizenhét éves korában elvesztette édesanyját, ezért haza kellett térnie Bonnba. Édesapja végérvényesen az alkohol rabjává vált, ezért két öccse taníttatása és a családfenntartás minden gondja újra rá nehezedett. Sokat dolgozott ebben az időben, és számos műve is ekkor készült el. Egyik alkalommal az akkor már európai hírű Haydn Bonnon keresztül utazott Londonba. Haydn látogatását kihasználva Beethoven udvari rajongói bemutatták a fiatal muzsikust a híres zeneszerzőnek. Az idős mester meghallgatta Beethoven egyik művét, és további tanulmányokra biztatta. Mikor 1792-ben újra lehetősége volt ösztöndíjjal visszatérni a császárvárosba, Mozart már nem élt. Három hónappal azelőtt halt meg, mint hogy Beethoven Bécsbe költözött. Második bécsi útját Waldstein gróf barátsága tette lehetővé. Ajánlóleveleivel megnyíltak a kapuk a város nemesi köreibe, ahol bizalommal fogadták az ifjú zenészt. Felkereste az idős Haydnt, hogy zeneszerzést tanulhasson tőle, de kapcsolatuk egyéniségük különbözősége miatt meglehetősen viharos volt, így mikor a mester 1794-ben Londonba utazott, végleg elváltak útjaik. Ezt követően is a kor ismert zeneszerzőitől tanulhatott, először Johann Albrechtsberger kezei alá került, majd még nyolc évig Salierinél tanult. A legtöbbet mégis önszorgalmának és hallatlan önművelésének köszönhette. Eleinte főleg tanításból kereste meg a kenyérre valót, mert zeneszerzőként csak lassan vált ismertté.
A siker szele és a mecénások
2011. 02. 04. (XV/5)
