Vitathatatlan: korunk (akció)hőse nem rozzant Peugeot 403 Grande Luxe Cabriolet-val, jegyzettömbbel, ceruzával, viseltes ballonkabátban és igazi üvegszemmel felszerelkezve száll szembe a rosszal. Columbo a televíziózás detektíveset játszó hőskorában volt hős, amikor a bűnüldöző szervek és egyének a hét során többször is főműsoridőben üldözték a bűnt, úgyszólván százszázalékos hatékonysággal, feszes cselekménnyel, hogy mindenképpen eredményesen lezáruljon a nyomozás, mielőtt a nézőt elnyomná az álom. Ki ne lett volna őreájuk kíváncsi, mikor a tévéhekusok egy hét alatt több fajsúlyos ügyet zártak le, mint amennyiről a helyi rendőrkapitányság esetleg hét év alatt beszámolhatott? Az efféle szerzeteket sokan látták szívesen a képernyőjükön, hiszen szupermenszériákat megszégyenítve oldották meg az életszerű bűnügyeket (jellemzően robbantás, lézerfegyver és patakvér nélkül), jóllehet Columbo egyenesen középtermetű, középkorú, sőt első pillantásra középszerű is volt - a néző pedig elnéző, hiszen Peter Falk még az apróbb szerepeket vagy a felejthető filmeket is képes volt emlékezetessé tenni.
Peter Falk 1927-ben született New Yorkban, bár felmenői révén a közép-európaiak teljes joggal érezhették közéjük tartozónak a színészt: a férfi apja félig lengyel, anyja orosz zsidó származású volt, a családfa leghíresebb hajtása éppen a magyar Falk Miksa dédpapa, aki író-politikus volt, a Pester Lloyd főszerkesztője, nem utolsósorban Sissi, azaz Erzsébet királyné magyarnyelv-tanára. Mi sem természetesebb ezek után, már Amerika földjén, hogy a dédunoka Hollywoodból induljon világhódító útra - egy olasz származású karakter bőrében. Pedig Peter Falk nem éppen szerencse fiaként kezdte: bár boltos és könyvelő szülei egy szem gyermekükként óvták, ám hároméves korában rák miatt kioperálták jobb szemét, s már üvegszemmel nézett a gazdasági világválság évei elé. Kiskorában kifejezetten gyűlölte a kérdezősködést, hogy mi is történt a szemével, bevallása szerint úgy tízéves korában jött a fordulat: „az áttörés az volt, amikor ráébredtem, hogy a szemem arra is alapot adhat, hogy megnevettessek másokat". Lehetett bármilyen hátrányos is a helyzete, volt, ami megkérdőjelezhetetlenül csakis a tizenkét éves Peternek járt: a kalózkapitány szerepe az iskolai színielőadásokon. Fiatalkorában a jó tanuló-jó sportoló mintája volt, bár igazságérzetének ott és akkor, kamerák híján is hangot adott: amikor egy baseballmeccs során vitathatóan kiállították, Peter mérgében a bíró elé állt, és odanyújtotta üvegszemét azzal, hogy „erre inkább Önnek van szüksége!".
Első szerepét a gimiben aztán úgy kapta meg, hogy beugrott egy iskolatársa helyett, hogy az előadás betegség miatt se maradjon el, s így éppen egy detektívet alakíthatott - nem utoljára. Visszaemlékezései szerint menő sportember és szorgalmas hallgató volt, az évfolyam mindenese, ugyanakkor „befelé forduló, gondterhelt és boldogtalan". Nemhogy diáktársainak, de még önmagának sem merte bevallani, hogy igazából hivatásos színész akar lenni, ezeket az ambícióit mélyen eltemette magában - túl bizarrnak tűnt számára, hogy éppen őbelőle legyen színművész. Mindenképpen ott akart lenni azonban, ahol izgalmas dolgok történnek. Mikor 1945-ben érettségizett, abban bízott, hogy még be tud szállni a világháborúba, ám erről már lekésett, ráadásul a szeme miatt be se akarták sorozni. Ezután fogta magát, vízre szállt, s egy tengerjárón szakácskodott egy álló évig az egyetem előtt. Alighogy adódott egy következő lehetőség akcióra, jelentkezett, hogy Izraelbe repül, és segít az egyiptomi konfliktusban, mire arról is lemaradt (nem csak őt érte meglepetésként, hogy csak ilyen rövid ideig tartott az a háború). „Egyszerűen több izgalomra vágytam" - vallott erről önéletrajzában. Mivel aktuálisan semmi számottevő hősi harci feladat nem akadt számára, csalódottan visszament tanulni.
2011. 07. 01. (XV/26)
