Hirsch Zoltán apró alakját sokáig nem tudták feledni a magyar gyerekek. Valahányszor Zoli bohóc porondra lépett, óriási ováció fogadta, és szűnni nem akaró tapsvihar. A Kis Zolit egész Magyarország a szívébe zárta, hosszú éveken keresztül az egyik legünnepeltebb cirkuszi előadóművésze volt hazánknak, csak úgy emlegették, Zoli, a gyerekek öröme. A két világháború között népszerűbb volt Pesten, mint akármelyik színészsztár.
A legendás artista-bohóc neve ma már sokak számára teljesen ismeretlen. Nagyszüleink talán még homályosan emlékeznek rá, a második világháború rémsége azonban sok jót és szépet elfeledtetett velük a régi világból. Antikváriumokban nagy ritkán rá lehet bukkanni Hirsch Zoltán Kis ember nagy élete című önéletrajzi ihletésű könyvére, melyet önköltségen 1942-ben adott ki, hogy kis jövedelemhez jusson, hiszen az akkor érvényben lévő zsidótörvények miatt már nem léphetett fel többet egyetlen cirkuszban sem.
Hirsch Zoltán 1885-ben látta meg a napvilágot egy szegény, nagycsaládos zsidó kereskedő harmadik gyermekeként. Háromesztendős koráig egy speciális klinikán feküdt ízületi bántalmai és apró termete miatt, ahol különféle gépezetekkel próbáltak segíteni rajta, mindhiába. Az angolkór gyógyíthatatlan. Később családjával Pécsre költözött. Önéletrajzában mély szeretettel vall nagyapjáról, akinek szeme fénye volt, nem véletlen. A bátaszéki öreg zsidó kocsmáros megkülönböztetett bánásmódjával próbálta ellensúlyozni mindazt az emberi gonoszságot, ami törpenövésű unokáját társaitól érte. „Apró termetem miatt sokszor gúnyoltak, tréfák célpontja lettem, és ezek a sérelmek hosszú ideig nyomot hagytak a lelkemben” – írja emlékezésében a világhírű artista.
Szülei szerették volna iskoláztatni, de Zoli nem érzett kedvet a tanuláshoz. „Sokat bánkódtam kis termetem miatt, és sok keserűség volt a szívemben. De Pécsett játszott a híres Schmidt cirkusz…” A cirkusz világa mágnesként vonzotta az apró pécsi legényt. Naphosszat őgyelgett a sátrak körül, és valóságos kis bennfentes lett az artisták között. Önszorgalomból takarította az öltözőket, vizet hordott, és mindenkinek, aki a cirkuszhoz tartozott, boldog lelkesedéssel állt szolgálatára. „Szinte mágikus erővel vonzott magához ez a különös, festett világ, és én boldog voltam, ha bármi áron is az artisták közelében lehettem.”
Zolinak azonban évekig kellett még várnia, míg végre színpadra léphetett. Bádogosinasként kereste kenyerét, de úgy érezte, ez a munka csak kényszer. A szíve továbbra is a cirkusz világába húzta. 1907-ben bátor lépésre szánta el magát. Pécsről a fővárosba ment. Kalandos és nehéz utazás vette kezdetét a mindenre elszánt fiatalember életében. Budapest, Bécs, Amszterdam. Sokszor kellett nélkülöznie; utazott idomított kutyákkal szalmakupacon, fagyoskodott és éhezett, de kitartását és szorgalmát siker koronázta. 1909-ben a Pécsi Napló a Zolika és a trónörökös gyermekei című vezércikkel tisztelgett Hirschnek, vagy ahogy a zsurnaliszta nevezte: „a mi jó humorú törpénknek”. Frigyes királyi herceg családját valósággal elbűvölte a magyar Zoli bohóc. Olaszország, Moszkva, Anglia, Franciaország, Németország, Norvégia után Dél-Amerikában is fellépett. Külföldön Fips Mesterként ismerhette meg a nagyérdemű.
Zoli bohócból hungarikum lett. Felkapták a lapok, és ünnepelték az emberek. 1914 és 1938 között majdnem minden fellépéséről tudósítanak, és számtalan riportot készítenek vele az újságírók. Zoli nem jön zavarba egyetlen provokatív kérdéstől sem. Mindenre van egy humorral fűszerezett, frappáns válasza. Elmondja, hogy negyvennégy kiló, a cipője harmincnégyes, a kesztyűje hatos, még azt se titkolja, hogy érdeklik a nők, sőt tervezgeti a házasságot is. Nem tér ki az elől a kérdés elől sem, hogy miért maradt törpe, azt sem szégyelli, hogy púpos.
„Ha valaki most növesztő port adna, melytől azonnal megnőne, bevenné-e?” – pimasz kérdésre a válasza ennyi: „Ki van zárva! Miből élnék akkor? Húsz éve játszom. Az egész világon ismernek.”
Zoli bohócot némafilmekben is viszontláthatjuk. Páratlan játéka és sajátos karaktere a mozivásznon is megállta a helyét. A magyar arisztokrácia kiválóságai is szívesen invitálták magukhoz egy-egy estélyre, hogy szórakoztassa a jelenlévő tekintetes urakat és méltóságokat. Zoli örömmel tesz eleget a felkéréseknek. Leginkább arra büszke, hogy a gyerekek nagyon szeretik. Gyerekzsúrokra hívják, ahol nagy üdvrivalgással fogadják, az utcán is felismerik, igaz, nehéz észrevétlennek maradnia. „Ez a nagyság/kicsiség átka” – tréfálkozik a népszerű bohóc. Gyakran látogatott haza gyermekkora helyszínére, Pécsre, szüleit, testvéreit mindvégig támogatta. Hálás volt, hogy felnevelték.
Kis ember nagy élete című memoárjában kalandos művészi pályáját, sikereit és kudarcait, örömét és bánatát osztja meg az olvasóval. Önéletírását egy szokatlan történettel kezdi.
„De mielőtt hozzákezdenék mozgalmas életem történetéhez, engedjék meg nekem, hogy elmondjak valamit, egy kis történetet, amely vagy tizenöt évvel ezelőtt esett meg velem, és amit soha-soha nem tudok elfelejteni. Ha valaha kétségek gyötörnének, érdemes volt-e élnem, alkottam vagy teremtettem-e valamit az évek alatt, melyeket ajándékba kaptam Istentől, úgy erre a kis történetre fogok gondolni, amely első szavától az utolsóig fájóan és boldogan igaz.”
Hirsch Zoltán késő esti fellépéséről igyekezett haza a cirkuszból, amikor a művészbejárónál elé állt egy sovány, rosszul öltözött férfi. A legnagyobb alázattal arra kérte a művész urat, hogy jöjjön el vele angyalföldi lakására, ahol a kisfia, Gabi haldoklik. „Apuka, kérem, tessék elhívni hozzám Zolit a cirkuszból… Zolit a cirkuszból, és akkor én nagyon boldog leszek. Ezért vártam én meg művész úr, ezért jöttem el ide a cirkuszhoz. Ne tessék rám haragudni, én tudom, hogy a művész úr fellépését meg szokták fizetni… Nekem nincs miből, Zoli úr kérem. Nekem nincs semmim, csak Gabi, és az is reggelre meg fog halni. Megkérem a művész urat, kivételesen tessék eltekinteni a fellépti díjtól, és tessék eljönni velem a Gabihoz, akinek ez az utolsó kívánsága.”
Zoli bohóc elment. Az angyalföldi nyomorúságos szobában, petróleumlámpa szomorú fényében bolondozott Gabinak. „Ez volt életem legnehezebb fellépése. Sírni szerettem volna, amikor arra gondoltam, hogy ez a kisfiú ma éjszaka örökre elmegy. Ezekben a nehéz percekben eszembe jutottak műsorom legjobb számai, eszembe jutott mindaz, amin felnőtt és gyerek szívből nevetni tudott, ha megjelentem a cirkusz porondján.” Zoli igyekezetét siker koronázta, mert a kis Gabi egyszer csak alig hallhatóan felnevetett, a kisfiú kacagását követte a többi: „Később már velem játszott, velem élt, velem komédiázott a csíkos dunna alatt, a szomorú kis munkáslakásban.”
Zoli bohóc egy egész éjszakát virrasztott át Gabi mellett. Egészen addig maradt, amíg a kisfiú elaludt. Másnap nehéz szívvel indult a cirkusz felé, mert arra gondolt, hogy a gyermek reggelre már nem él. A bejárat előtt a rongyos alak várta: „Művész úr, csak azért jöttem, hogy megmondjam, maga csodát tett! Gabi jobban van! Délben ott volt az orvos, és azt mondta, Gabi meg fog gyógyulni…”
A német megszállás után Hirsch Zoltánt tiltott könyvárusítás és a sárga csillag szabálytalan mérete miatt internálták. Mikor a szemére hányták, hogy miért viselt olyan icipici csillagot, azt felelte: „Azt hittem, kérem, törpének kisebb csillag is elég.” Zoli bohóc 1944-ben a náci pribékek kegyetlen tréfáitól elgyötörve Auschwitzban vesztette életét.
2011. 12. 02. (XV/48)
