A december végén százöt évesen elhunyt tervezőnőt magyar származása ellenére itthon csak szakmai körökben ismerik, pedig a The New York Times olyan zseniális és korszakalkotó formatervezők közé sorolja a személyisége és a munkássága révén, mint Mary és Russel Wright vagy Charles és Ray Eames. Azt gondolhatnánk, hogy a hírnévhez elég volt a tehetsége és a tudása, csakhogy a nemzetközi sikeréhez a történelem által felállított akadályokat is kellett még leküzdenie: börtönt, emigrációt, szegénységet.
Striker Amália Éva vagyonos és kiemelkedően tehetséges értelmiségi családba született 1906 novemberében. Az asszimilálódott zsidó család feje, Striker György, jól menő textilgyárat üzemeltetett, míg anyja, Striker Polányi Laura, történészként szerzett doktori diplomát a Budapesti Egyetemen, amivel nőként úttörőnek számított Magyarországon. Anyja később elismert történész, politikus és feminista lett az Egyesült Államokban. Nagybátyjai is nagyszerűen kamatoztatják tudásukat a természettudományok területein: Polányi Károly szociológusként és közgazdászként ér el eredményeket, míg Polányi Mihály fizikokémikusként és filozófiatudósként válik ismertté. Éva unokatestvére, Polányi János (Polányi Mihály fia) kémiai kutatását pedig Nobel-díjjal tüntették ki 1986-ban.
Az adott családi körülmények között azt hihetnénk, hogy a kis Éva szintén a természettudományok felé vonzódik, de érdeklődése más irányt vesz: festeni szeretne. Ezért a Szilágyi Erzsébet Fasori Gimnázium után a budapesti Képzőművészeti Akadémiára jelentkezik. Azonban egzisztenciális jövőjét szem előtt tartva, illetve a magyar népi kerámiaművészettől ihletetten három szemeszter után az akadémiát otthagyja, és beáll fazekasinasnak Karapancsik Jakab műhelyébe, ahol (az anyai tradíciót folytatva) ő lesz az első nő Magyarországon, aki fazekasszakmunkás-oklevelet szerez. Ezek után mindent megtesz, hogy látóköre bővüljön és formavilága gazdagodjon: 1925-ben ellátogat egy párizsi szakkiállításra, ahol az art decót felváltó modern irányzatokkal, és az akkor feltörő modern iparművészek és ipari tervezők munkáival találkozik. Végül nem is annyira az art deco díszítettsége, inkább a Bauhaus stílusa és Le Corbusier alkotásai keltenek benne nagy benyomást. Igaz, később az akkori letisztult modern stílust, amelyért akkoriban rajongott, túlságosan ridegnek tartja, és úgy érzi, hogy inkább gátolta saját kifejezőeszközeinek kibontakozását. Párizsból visszatérve, inspirációkkal feltöltődve több kerámiakollekciót készít és állít ki Budapesten, amellyel a magyar és külföldi majolikagyárosok érdeklődését is felkelti. 1928-ban meghívást kap Németországba, a Schramberger Majolikagyárba, ahol étkészleteket, asztali tárgyakat tervez.
2012. 01. 27. (XVI/04)
