Pályaképe címszavakban: gazdag gyógyszerészhallgató - úri amatőr - munkaszolgálatos - hadifogoly - önmagát kereső író - betiltott író - gyógyszerész - jó író. Nem az utókor fölénye mondatja velünk, hogy Örkény későn talált rá saját hangjára, írói eszköztárát tényleg sokáig keresgélte, még ötvenévesen is kísérletező írónak nevezte magát. Téma volt bőven, ha csak az élettörténetét írja le, akkor is egy jó abszurd regény kerekedik belőle, inkább a forma és a hang megtalálása tartott sokáig.
Műveivel kapcsolatosan a legtöbbet hangoztatott elemzési szempont, hogy groteszk látásmód, hang jellemzi a drámákat és az egyperceseket is. Tehát egyszerre van jelen bennük a képtelenség és a realitás, a borzongás és a humor, a naturalizmus, a mély gondolatok és a hétköznapiság. Természetesen nem Örkény találta fel ezt az összetett esztétikai minőséget, a népmesében, a viccekben, Kafkánál, Karinthynál is megjelenik, de az biztos, hogy a magyar irodalomban ő használta legtöbbször - tökélyre fejlesztette. Gondoljunk csak a Tótékra, ahol a néző már a darab elején megtudja, hogy Tót Gyula meghalt a fronton, a család viszont az ő jövőbeli jobb sorsa érdekében fog eltűrni minden megalázást az őrnagy részéről. Valójában erről szól a dráma, a háború szülte képtelen, mégis valóságos és értelmetlen eseményekről.
Örkény szerint maga a kor groteszk, amiben élünk, olyan ellentmondásokkal, felfoghatatlan szituációkkal van tele, amit igazán jól visszaadni csak ezen a nyelven lehet: „A groteszk tulajdonképpen a 20. század válasza a 19. századra és az azt megelőző időkre. A múlt században az ember büszkén vallotta, hogy olyan világban él, amit minden ízében ért, és meg tud magyarázni... és az ember megtelt egy iszonyatos önbizalommal. S erre a határtalan önbizalomra kaptuk azokat a rettenetes élményeket, amelyekkel nekünk ez a század szolgált: két világháborút, Auschwitzot. ... A puszta tény, hogy a derült égből lecsaphat valami, ami robban és öl és gyilkol, olyan paradoxon, ami minden emberi realitással ellenkezik."
2012. 04. 27. (XVI/17)
