Kerekasztal-beszélgetésünk résztvevői neves egyetemekre idén felvételt nyert hallgatók. Közös nevezőből ezúttal több is akad: a fiúk – Dálya Gergely, Cseke Zsombor, Galgóczi Gábor, Kalácska Dániel – az Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium frissen végzett tanulói, akik műszaki és természettudományos pályákra készülnek. Ketten közülük, Gábor és Gergely most érkeztek vissza a Rio de Janeiróban tartott Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiáról. És itt van a közös színházélmény, a Pesti Színház Punk Rock című előadása. A darab színreviteléhez előző nyáron egy kicsit ők is hozzájárultak, hiszen a lefordított szöveg szlengjeit – lévén a darab szereplői hasonló korú fiatalok – a fordító rajtuk „futtatta le”, mennyire valószerűek, életképesek ezek a bemondások a mai magyar ifjaknál. A dráma, amely egy angol középiskola (tanármentes) közösségi terében játszódik, a diákok nyers és barbár világát elemzi, ahol – meglepő módon – nem az okosak és szorgalmasok, hanem a többféle karaktervonásból összegyúrt „menők” a véleményvezérek, a suli kiskirályai. Az iskolai erőszak és megfélemlítés jelen van a magyar iskolákban is, bár az apáczaisoknál (belvárosi elitgimnáziumról van szó) ez nem jellemző, viszont kortársaik között mind hallottak ilyen eseményekről. Kalácska Dániel szerint a felnőttvilág és a diákvilág két külön univerzum, ahol a felülről jövő beavatkozás „megborítja az egyensúlyt” – ezért marad fenn sokszor évekig a „lúzerek” elnyomatása. Dálya Gergely hozzáteszi, hogy nincs eszköz a tanárok kezében arra, hogy beavatkozzanak a „másik” világba, az intők és az iskolából való kizárás a belső erőviszonyok felülírására alkalmatlan.
Vélhetően nem beszéltek össze a neves szociálpszichológussal, de hasonló megállapításra jut Elliot Aaronson a Columbine után című kötetében, ahol az első nagy amerikai iskolai tömeggyilkosság legfőbb magyarázatának az elkövetők megvetett közösségi státuszát találja. Ebben a sivár és kilátás nélküli élethelyzetben a diákok hirtelen, előjelek nélkül váltják át összes felgyűlt frusztrációjukat fegyveres erőszakra a külvilág, majd törvényszerűen önmaguk ellen. A Nyugaton sikerdarabként befutott színmű végén is ezt teszi az elnyomott fiú: bár önmagát nem öli meg, a „társait” szinte mind.
A darab persze most csak az apropó néhány – szerencsére nálunk aktuálisabb – kérdés megbeszéléséhez. Cseke Zsombor szerint már az is két külön csoportba kerül, aki szorgalmasan dolgozik, és aki megpróbál „trükközgetni”. Bár van átjárás az egyes csoportok között, azért a választóvonalak erősek, például a család, a vallás vagy éppen a drog, alkohol, dohányzás terén. „Alternatívát keresünk – fejtegeti Zsombor –, nagyon sok minden arról szól, hogyan ne engedelmeskedjünk. De hát az egész rapkultúra is annak a megtestesítője, hogy valamit nem akarunk és nem tudunk megcsinálni.” Gergely hallott olyanról, hogy egy hip-hop zenekar munkássága bekerült a választható érettségi tételek közé. „Idővel – összegzik a fiúk – rájönnek arra az egyes klikkek, hogy a »másik« tagjaival is együtt kell majd a »nagybetűsben« működniük.”
2012. 09. 21. (XVI/38)
