„Nemcsak a jelöltnek, de a feleségének is teljes elszántsággal kell küzdenie, ha azt akarja, hogy férjét megválasszák az ország vezetőjének. Az elnöki házaspárnak le kell mondania magánéletének nagy részéről és a családi élet számos vonatkozásáról, hogy beteljesítsék álmukat. Az elnök karrierje egyben a feleség karrierje” – írja a könyv hátoldalán Kati Marton. Kettejük házassága nem holmi kalandregény, egyenesen nemzeti ügy. Az elnökfeleség sikere azon múlik, képes-e megtalálni a korszak belső lényegét, befolyásának a mértéke pedig leginkább attól függ, milyen viszony fűzi a férjéhez. 
„Az elnöknek az a sorsa, hogy megszakad a kapcsolata a külvilággal, csak egyvalaki marad neki, a felesége” – mondja Jacqueline Kennedy. A média terjedésével a közönség egyre finomabb érzékkel tudta megítélni az elnök házasságának minőségét. Trumanékról például azt láthatta, hogy Bessnek sikerült megőriznie a kisvárosias hátország érzetét, ami az elnök lételeme volt, Pat Nixon azonban mindvégig egy megalázott másodhegedűs maradt, akivel a férje nem sokat törődött. Lányuk, Julie, később Eisenhower elnök fiának felesége lett, akivel először óvodásként találkozott a Fehér Házban. Lady Bird, Lyndon Jonson felesége képes volt szűk keretek között is úgy navigálni, hogy csillapította férje haragját, közben pedig kényeztette az egóját. Nancy Reagan: „legtöbb tanácsot személyi kérdésekben adtam.
A gazdasághoz és a katonai dolgokhoz nem sokat értek, de jó emberismerő vagyok”, az általa pozicionált emberek mind javára váltak az elnöknek. Idősebb George Bush legnagyobb erőssége Barbarától származott, aki miatt az ország pátriárkának látta, egy népes és rokonszenves család fejének.
Eleanor és Franklin D. Roosevelt (1933–1945)
2012. 10. 31. (XVI/44)
