Mo Jen Nobel-díja nem volt meglepetés, a kínai író a japán Murakami Haruki mellett a legfőbb esélyesnek számított. Mo Jen az első Kínában élő kínai, aki megkapta az eszmei és anyagi értelemben is legértékesebbnek számító irodalmi díjat. Bár 1938-ban Pearl Buck kínai származású írónőt, 2000-ben pedig Kao Hszing-csient (Gao Xingjian) is díjazták, de az előbbi amerikai, az utóbbi pedig francia állampolgárként vehette át az elismerést.
Az irodalmi Nobel-díj elnyerése a bejelentést követően pár óra alatt a legvitatottabb téma lett Kínában, több millióan gratuláltak az írónak. A friss Nobel-díjast a legnagyobb újságok és internetes lapok is címlapjukon üdvözölték, a kínai nyelvű China Daily kétoldalas mellékletében mutatja be a szerzőt. A központi vezetés nevében pénteken Li Csang-csun (Li Changchun), a kommunista párt propagandát felügyelő bizottságának elnöke levélben gratulált a díjhoz, amely szerinte a kortárs kínai irodalom felemelkedését is tükrözi. Többen azonban szégyennek és hibásnak nevezték a Svéd Akadémia döntését, mely mögött politikai megfontolást is sejtenek. Nem egy irodalomkritikus úgy gondolja, a Nyugat ezzel olajágat nyújtott Kínának, hogy enyhítse azt a feszült viszonyt, mely azt követően alakult ki, hogy 2010-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) emberi jogi aktivistát, az 1989-es pekingi diáklázadás vezéralakját, akit 2009-ben az „államhatalom felforgatására való felbujtás” vádjával tizenegy évi börtönre ítéltek.
Mo Jen megítélése valóban kettős a mai Kínában. Bár neve többször tiltólistára került, s bár művei tükröt tartanak a kommunista vezetés elé, bírálói épp azt róják fel neki, hogy túl közel áll a párthoz, bátortalan a kormánnyal szembeni konfrontációhoz, mely keményen megbünteti azokat, akik nem engedelmeskednek. Sokan úgy vélik, hírnevével óvatosan bánik, kínosan ügyel arra, hogy ne keveredjen a másként gondolkodók oldalára. Szemére vetik, hogy a Kínai Írószövetség alelnökeként nem állt ki irodalomtörténész honfitársa, Liu Hsziao-po mellett. Legutóbb főleg azért került a kritikák kereszttüzébe, mivel májusban részt vett abban a megmozdulásban, melyben Kína száz meghatározó művésze kézzel leírta Mao Ce-tung 70 évvel ezelőtt elmondott azon beszédét, amely évtizedekre meghatározta Kína művészeti és kulturális életét, s melynek fő üzenete az, hogy a művészetnek és a kultúrának politikai célokat kell szolgálnia. A bírálatokra válaszul Mo Jen azt nyilatkozta, aki kritizálja azért, mert nem őszinte és szókimondó, az nem olvasta vagy nem értette meg a könyveit, és azt, hogy megírásukkal milyen kockázatot vállalt. „Kínában dolgozom, Kínában írok, a kommunista párt vezetése idején” – nyilatkozta az író.
2012. 10. 19. (XVI/42)
