Az oktatás olyan, mint a vasút

A jelenlegi kormányzat a centralizációban hisz, a korábbiak épp az ellenkezőjében. Ön szerint melyik a jobb verzió?

– Hadd kezdjem egy teljesen személyes élménnyel. 1962-63 táján történt, hogy feljelentett a postás a tanácselnöknél. A tanácselnök szólt a párttitkárnak, az pedig a megyei rendőrkapitánynak. A kiváltó ok: könyvtárközi kölcsönzés útján érkezett hozzám néhány külföldi könyv, amiket a szakdolgozatomhoz rendeltem meg Londonból. Úgy úsztam meg az ügyet, hogy az erről való döntés nem az ő kezükben volt. Igaz, akkoriban totálisan felülről volt kontrollálva az oktatás, minden mögött ott volt a párt. Érdekes módon attól, hogy fenti távolban volt minden döntési jog, volt egyfajta relatív szabadság helyben. Persze csak relatív, mert mindenkor a különböző függőségek bonyolult hálózatában éltünk. ’73-ban számolták fel a centralizált oktatást, és tértek vissza a háború előtti önkormányzatisághoz. De ekkor sem voltak önállóak, az általános iskolák a helyi tanácsokhoz, a középiskolák a megyei tanácsokhoz tartoztak. Én kissé csodálkozom a tanárokon. A ’90-es években komoly félelemmel léptek be abba, amiből most kilépniük kell. Mindezt úgy mondom, hogy én mégis inkább önkormányzatpárti vagyok! Ugyanis nagyon jó, ha van beleszólása a helyi társadalomnak, a szülőknek az iskola ügyeibe, viszont a pedagógusok sosem szerettek a polgármesterek befolyása alatt lenni. A túlzott kontrolltól való félelemmel kapcsolatban csak megemlíteném, hogy a lányomnak, aki évtizedek óta Angliában él és dolgozik pedagógusként, minden egyes tanítványáról részletes, fotókkal dokumentált jegyzőkönyvet kell vezetnie, amit rendszeresen ellenőriznek a szakmai felügyelő szervek. Ott, ha nincsenek megelégedve az iskola, a tanárok teljesítményével, megvonhatják az intézményüktől az anyagi finanszírozást! Tudni kell persze, hogy mindenből azonnal médiahír lehet akkor, ha minden konfliktus feljut a csúcsra, ahol a döntések születnek. Most ez várható, és nem látni, mi lesz a kimenete.

Van előttünk követhető külföldi példa, vagy teljesen speciális a magyar helyzet?