Bár a szülei ’56-os menekültként előbb Ausztriába, majd a tengerentúlra emigráltak, Rónai Péter mégis japánul szólalt meg először. Az órákhoz kiválóan értő Rónai apuka ugyanis egy cég megbízásából Japánba költözött, ahová feleségét és újszülött fiukat is magával vihette. A kis Péter itt kezdett cseperedni, de természetesen a családi nyelv nem a japán volt, hanem a magyar. „Anyukám szerint már akkor feltűnhetett volna nekik, hogy kártérítési ügyvéd leszek, mert az egyik első összefüggő mondat, amit egy utcán sétáló idős hölgynek címeztem, így szólt: »Vigyázz, néni, elesel!«” – meséli Rónai Péter.
Eleinte azonban egyáltalán nem volt magától értetődő, hogy ügyvéd lesz. „Apukám sebész akart lenni, de a forradalom miatt félbeszakadtak a tanulmányai. Úgy volt, hogy én teljesítem be az álmát, de az egyetemen rosszul mentek a szükséges tantárgyak, ráadásul akkoriban láttam Al Pacino …And justice for all (Az igazság mindenkié) című kitűnő moziját, aminek hatására úgy döntöttem, hogy ügyvéd leszek. Egy gond volt csak: nem mertem megmondani apámnak. Végül az igazgató segített megtenni a vallomást, és bár apám kicsit mérges volt, de azt mondta, hogy végül is az ügyvédség sem rossz szakma” – emlékszik vissza Rónai Péter.
Az alternatívák között szerepelt az is, hogy beszáll apja jól menő óraüzletébe, amit még Japánból hazatérve alapított. „A spanyol negyedben nyitotta meg a boltot, és reklámnak kiültette anyukámat a kirakatba. Az volt a feladata, hogy egy kalapáccsal »szerelje meg« a már javíthatatlan órákat. Az emberek azt gondolták, hogy ha ez a csinos nő itt dolgozik, akkor ez biztosan egy jó üzlet, így sorra jöttek a vásárlók” – enged bepillantást a família jellegzetesen magyar–amerikai gondolkozásmódjába Rónai Péter. A családfő azonban nem akart társulni a fiával, aki egy időben szó szerint könyörgött neki ezért. Úgy volt vele, hogy mindenki csinálja meg a maga szerencséjét. „Mindig azt mondta, hogy az a baj a királyokkal, hogy ha akad köztük egy jó, akkor az biztosan elkényezteti a fiát, aki aztán mindent elront. Ennek megfelelően nekem mindenért meg kellett dolgoznom. Például gyerekkoromban nyertünk a lottón azokkal a számokkal, amit én mondtam, de ezt egészen negyvenéves koromig nem mondták meg! Annak ellenére sem, hogy közben keményen dolgoztam, egy kínai üzlet fölött laktam, és egy roncsautót vezettem. Persze apám mindig figyelt rám; ha éheztem volna, biztosan megsegít, de erre nem volt szükség. Ezt azért csinálta, mert azt akarta, hogy ember legyen belőlem” – mondja az ügyvéd, aki egy percig sem haragszik az apjára, sőt, a világ legnagyszerűbb emberének tartja.
2013. 01. 18. (XVII/3)
