Immár ötödik éve blogol a hvg.hu-n szó szerint a nyomor széléről a berettyóújfalui, főleg roma gyerekek és családjaik mindennapjairól. Hogyan került kapcsolatba velük?
– Még a rendszerváltás előtt végeztem Nyíregyházán, majd visszakerültem ide, ahonnan származom, a berettyóújfalui kistérségbe tanítani. Akkoriban még nem ismertük ezt a szót, hogy integráció, ezért a nagyobb települések „C” osztályokba tették azokat a túlkoros és nehezen kezelhető, zömében roma gyerekeket, akikkel nem boldogultak. Elég hamar szembesültem azzal, hogy azok az oktatási módszerek, amelyekkel engem a felsőoktatás felvértezett, nem igazán működnek itt. Földrajzot, illetve rajzot tanítottam, és azt kerestem, hogyan lehet megszólítani ezeket a gyerekeket. Ez idő tájt a Soros Alapítvány karolta fel az olyan pedagógiai kezdeményezéseket, amelyek a romák tanulmányi előmenetelét segítették. Így kerültem bele olyan kapcsolatrendszerbe, ahol tudtam pályázni, eszközöket venni, és más pedagógiai módszerekkel kísérletezni. A képzőművészet ugyanis nagyon gyorsan tud pozitív megerősítést adni abban, amiben leginkább hiányt szenvednek ezek a gyermekek, a pozitív énképben, a sikerélményben. Ezt a szemléletet szerettem volna kiterjeszteni a többi tantárgyra is, de az iskola ebben nem volt partner, attól tartottak, hogy elcigányosodik az iskola. Ezért kiléptem az állami oktatásból, és létrehoztam az Igazgyöngy Alapítványt. Ennek már tizennégy éve.
Ma hat településen 650 gyermeket tanítunk, főleg képzőművészeti tevékenységre, komplex személyiségfejlesztési modellben. A mi iskolánk esetében 350 azoknak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek a száma, akik szegregátumokban élnek, és nagy százalékuk cigány.
2013. 05. 31. (XVII/22)
