Az egyetem évei alatt kezdtem egy felsőbbéves fiúval – későbbi férjemmel – nevelőotthonba járni, illetve minden gyakorlatomat, nyaramat a gyermekvédelem különböző területein töltöttem, kezdve a nyaraltatástól egészen a rendőrség gyermekvédelmi osztályáig. Az érzékenységem talán annak köszönhető, hogy az édesapám állami gondozott volt, és mind ő, mind én örökké hálásak leszünk – a szakmában legendának számító – György Júlia néninek, aki pszichológusként patronálta abban az időszakban, és akinek köszönhetően nem vált belőle fiatalkorú bűnöző!
A családja nem sínylette meg ezt a szakmai elhivatottságot?
– Persze ez a fajta elszántság együtt jár sok konfliktussal és mérlegeléssel. Az egyetem utolsó évében, amikor Oroszlányba mentünk a férjemmel dolgozni egy nevelőotthonba, már nekünk is volt saját gyerekünk, és egy idő után úgy éreztem, hogy túl sok áldozatot kíván tőlem ez a munka, nem vállalhatom, hogy a saját lányom háttérbe szoruljon. Persze az a felsőbb döntés is belejátszott a dologba, hogy a fél csoportomat egy tollvonással áthelyezték Pestre. Akkoriban ez így működött, a gyerekeket ide-oda helyezték, senki nem foglalkozott azzal, hogy ez mit jelenthet a gyerekeknek.
2013. 08. 30. (XVII/35)
