Akik fogyatékkal élő vagy tartósan beteg hozzátartozót gondoznak, jobbára már szkeptikusak, megfáradtak, és komoly erőfeszítésükbe kerül, hogy elhiggyék: létezik számukra is valódi megértés és érdemi segítség. Mi vettük a bátorságot, hogy reménykedjünk: találunk olyan kerekesszéket, ami megfelel a személyes igényeinknek és főként megfizethető. Ezért megfogadtuk a tanácsot és ellátogattunk a Marczibányi térre, a MEREK-be, azaz a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjába.
Sorszámhúzás, sorban állás, sőt mindennemű hivatali adminisztrációs eljárás nélkül, stílusosan szólva: akadálymentesen bent találtuk magunkat a Guruló műhelyben, ahol öt „szaki” tevékenykedett roppant energiával. Andris – a hangadó – elegáns mozdulattal félredobva mankóit máris lehuppant az általunk hozott kerekesszék mellé, hogy tüzetesebben megvizsgálhassa a járgányt. Csaba a saját szivárványszínűre festett „dizájn” kerekesszékében ülve gurult közelebb, ő inkább a székben ülő sorstársával igyekezett barátkozni, míg az ikrek, Laci és Gábor fel s alá görögve szerszámokat hoztak. A rangidős Endre a munkaasztalnál ülve követte az eseményeket. Pár másodpercig csak álltunk, szájtátva. Igaz, említették a kórházban, hogy a budapesti Guruló műhelyben mindenki maga is „érintett”, azaz megváltozott munkaképességű, mégis lenyűgözött minket a fiúk jelenléte, intenzitása. Miközben próbáltuk elfogódottan eldadogni, milyen változtatásokat, újításokat szeretnénk a szóban forgó széken, ők máris ötletelni kezdtek, és csak úgy röpködtek a jobbnál jobb javaslatok és poénok. Azt hiszem, erre szokás azt mondani, hogy fergeteges volt a hangulat. Lassanként mi is belemelegedtünk, és negyedóra múlva már egy teljesen új, egyedi, még csak álmainkban látott szerkentyű terveit taglaltuk. Bevallom, nem szoktam hozzá, hogy falak és elutasítás helyett minden kérdésre választ, minden ötletre nyitottságot, minden problémára kreatív megoldást kapjak! Rögtön a fejembe vettem, hogy megfejtem a Gurulók titkát.
Zsuzsa, a budapesti Guruló műhely vezetője maga ugyan nem érintett, de szívügye a műhely, és persze a csapat. Közgazdászként se gyógypedagógiai, se műszaki végzettsége nincs, viszont tökéletesen tisztában van azzal, hogy egy jó segéd-eszköz, egy jó kerekesszék micsoda életminőség-javulást jelenthet mozgáskorlátozott embertársai számára. Afelől sincs kétsége, hogy ha nem jött volna létre egy kiemelt európai uniós forrásból a műhelyhálózat, akkor a rászorulók 99 százaléka nem tudna megfizetni egy ilyen szolgáltatást. Az 1,4 milliárd forintos uniós pályázat tette lehetővé, hogy hét régióban építsenek fel, rendezzenek be és működtessenek egy-egy Guruló segéd- és sporteszközjavító műhelyt. Itt, a budai központi műhelyben öten dolgoznak közalkalmazottként, a vidéki műhelyekben pedig hárman. Mindannyian (maguk is) megváltozott munkaképességűek, azaz vagy születési sérüléssel élnek, vagy betegség, illetve baleset következtében szenvedtek el tartós egészségkárosodást. Mindegyikük szakképzett, de a projekt keretében számos továbbképzésen, külföldi tanulmányúton is részt vehettek. A műhely nyitása óta már végigjárták a környező országokat is, hogy bemutassák a munkamódszereiket, eredményeiket. Persze az uniós támogatás is kevésnek bizonyult volna, ha az alapelv nem az lenne, hogy régi, „tébés” és használaton kívüli segédeszközöket építenek át, újítanak fel. Ez lehet az elképesztő kreativitás egyik titka. Zsuzsa a csapat másik fő erényének a töretlen jókedvet és a fékezhetetlen humort tartja, amit mi is tapasztalhattunk.
2013. 10. 25. (XVII/43)
