Pályája ugyanúgy indult, mint bármelyik rangjabeli lányé. Csakhogy már kislányként is kilógott a sorból, babáit folyton gyógyítgatta, romantikus regények helyett pedig természettudományos munkákat olvasott. Anyját, aki tanulásra buzdította, viszonylag korán elveszítette. Kortársaihoz hasonlóan 18 évesen férjhez ment, és megszülte első gyermekét. Férjével, Szilassy György földbirtokossal egy ideig Vasadon, majd a férfi szülői házánál, Pándon laktak a kis Gyurkával együtt.
A fiatalasszony rengeteget olvasott. Ez önmagában nem zavarta a férjét, csak az, hogy orvosi, ismeretterjesztő könyvek érdekelték. Sőt, ennél is tovább ment: ahogyan – érdekes módon időnként egyes szám 3. személybe forduló – önéletrajzában kifejti: „Miért vágyódott éppen az orvosi tudomány iránt és miért nem a bölcsészet és a természettudomány iránt? Azért, mert mint földbirtokos neje gyakran ellátogatott a cselédlakásokba, valamint a parasztházakba, és ha beteget talált, azt elsősegélyben részesítette úgy, ahogy tudta, míg megérkezett az orvos.”
Bár önmagában a betegápolás nem ellenkezett a társadalmi konvenciókkal, férje és anyósa ferde szemmel nézték ezt a tevékenységét. Csak akkor fordult a kocka, amikor apósa elkapta a himlőt, és Vilma ápolta, míg a férfi felépült az egyébként alapvetően halálos betegségből. Bár a család innentől, úgymond, legalizálta orvosi érdeklődését, a nő súlyos árat fizetett: az apósa ápolásának idején nyolc hónapos terhes volt, és a hamarosan megszületendő második kisfia háromhetesen meghalt himlőben. Az asszony élete 1872-ben vett igazi fordulatot. „Azon időben szállingóztak a hírek Zürichből, illetőleg az ottani nő orvostanhallgatókról, és midőn egyszer felolvasta a férjem a napilapból a megfelelő jelentést, én felsóhajtva mondtam: »Ah, boldogok!« A férjem indulatosan kifakadt: »Ha oly boldogságnak tartja a tanulást, menjen és tanuljon, én nem állom útját!«” A férfi tartotta a szavát. Bár anyagi támogatást sem ő, sem a már elszegényedő apja nem nyújtottak, Hugonnai Vilma az addig kapott családi ékszereket eladta, és hatéves fiát hátrahagyva elindult Zürichbe. Egy német nyelvű levelében így ír erről: „1865-ben férjhez mentem, s rá egy évre szültem meg fiamat, akit Dilke és Tröbel metódusa szerint 6 éves koráig magam neveltem. Amikor 6 esztendős korában nevelő jött a házhoz, más szellemi izgalmat nem lelvén, elhatároztam, hogy tudományos pályára lépek.”
2015. 03. 20. (XIX/12)
