A zenetörténet egyik legnagyobb egyénisége Eisenachban, 1685 márciusában született Johann Ambrosius és Elisabeth Bach nyolcadik gyermekeként. A családfő városi zenészként tartotta el családját, és az ősök között is legalább négy generációnyi muzsikust tartottak számon. Nem csoda, hogy a kis Bachtól sem állt távol a zene, négyéves korában már karvezetősdit játszott, és már ekkor elkezdett volna ismerkedni a csembalóval, ha szülei nem tartják távol tőle. Így hát hegedűn kezdett el tanulni, zenetanára pedig édesapja volt. Ekkor már első hallás után vissza tudta idézni a templom kara által énekelt többszólamú korált. Kilencéves korában meghalt az édesanyja, majd pár hónap múlva apját is elvesztette. Ezért tízéves korától legidősebb bátyja – aki szintén zenével foglalkozott – kezdte terelgetni a fiatal tehetség útját.
Mivel testvére Ohrdorfban élt, a kis Bach itt folytatta tanulmányait, és itt választotta az orgonát is hangszeréül. Innen legjobb barátjával együtt Lüneburgba került, ahol tanáruk ajánlására magas ösztöndíjjal felvették őket. Itt nemhogy a kórusba, hanem egyenesen az elitkórusba kerültek, ahol a fizetésük szinte az adjunktuséval ért fel. Johann Sebastian a kortársainál feltűnően nagyobb szorgalmat és törekvést mutatott, még tanuló utakra is vállalkozott, ahol megismerkedett az itáliai és a francia zenei kultúrával. Tizenöt évesen már a zenéből tartotta el magát, bár egyetemre nem tudott jelentkezni. A fiatal fiút ez nem zavarta, töretlen lelkesedéssel kutatta, hogyan képezheti magát minél magasabb szintre. Schweitzer szerint akár autodidaktának is tarthatjuk az ifjú Bachot. Karvezetőként, majd udvari zenészként és orgonistaként dolgozott, mielőtt Lipcsében a Tamás-templom karnagya lett, ahol főzeneigazgatói tisztséget is viselt egészen a haláláig.
Az ismeretlen zseni
2015. 06. 05. (XIX/23)
