Rubin Tibor 1929-ben született Pásztón egy hatgyermekes zsidó család sarjaként. Az idilli gyermekkor nem adatott meg számára, családjával együtt náci haláltáborba szállították, 1945-ben pedig az ausztriai mauthauseni koncentrációs táborban egyedüli Rubin-túlélőként várhatta a felszabadításukra érkező amerikai 11. páncéloshadosztályt. A csontsovány, de szellemében meg nem tört fiatalember ekkor megfogadta: ha az Úr is úgy akarja, átszeli az óceánt, és magára ölti az Egyesült Államok hadseregének egyenruháját. Szívós kitartására ebben az időszakban is szüksége volt, majd’ három évébe telt, míg sikerült az USA-ba jutnia, és további két év telt el addig, míg leküzdötte a nyelvi akadályokat, és végül 1950-ben végre G. I. Joe-vá válhatott.
Éppen csak befejezte alapkiképzését, amikor alakulatát – az 1. gépesített hadosztályt – a koreai frontra vezényelték, ahol megismerhette régi-új ellenségét: az alakot öltött antiszemitizmust. Ezt az alakot Artice Watson őrmesternek hívták, aki minden „önkéntes” és nem mellesleg a legnagyobb halálos fenyegetéssel járó küldetésre beosztottját, Rubin Tibor szakaszvezetőt küldte. Rubin saját bevallása szerint nem akart hőssé válni, ehhez ironikus módon az antiszemita őrmester segítette hozzá, mivel minden halálos küldetés után egy újabb várta. Ő azonban konokul mindig példás helytállást tanúsítva visszatért. A pásztói fiú legnagyobb haditettét akkor hajtotta végre, amikor 24 órán át egyedül fedezte alakulatának visszavonulását az észak-koreai csapatokkal szemben. Nem sokkal később, még 1950 vége előtt ádáz harcokat követően súlyos sérüléssel került hadifogságba, ahol újabb 30 hónapnyi szenvedés várt rá. A „Halál völgyének” is becézett pukchini, majd később a pyoktongi fogolytáborban állandó vendég volt az éhség, a szenny és a betegség. Rubin Tibor visszautasította a kínai ajánlatot, mely szerint szabadon hazatérhet a kommunista Magyarországra, majd több mint két éven át éjszakánként kiszökött, hogy élelmet és gyógyszert szerezzen bajtársainak. Cornier őrmester így emlékszik vissza ezekre a hónapokra: „Egyenlően osztotta szét a katonák között az ételt. Gondoskodott rólunk, ápolt minket, sőt, ha kellett, még a latrinákhoz is elvonszolt bennünket. Rengeteg jótett köthető a nevéhez, melyeket ő a zsidó hagyományoknak megfelelően micvának hívott… igazi vallásos zsidó volt, aki legfontosabbnak az embertársai megsegítését tartotta.”
A fogolytábort végül 40-en élték túl, azok akik Rubin mellett haltak meg, mind megkapták a végtisztességet. 1950 és 1953 között nem kevesebb, mint négyszer terjesztették fel a Becsület érdeméremre, illetve még számos más elismerésre, de Watson őrmesternél mindig elakadtak ezek az indítványok. Harold Speakman őrvezető, Rubin bajtársa később így nyilatkozott: „Úgy érzem, hogy Watson őrmester akár a saját testi épségét is kockára tette volna, ha ezzel megakadályozhatja, hogy egy zsidó származású katona vegye át nemzetünk legrangosabb elismerését.”
2015. 09. 11. (XIX/37)
