hetilap

Alexander Korda az alföldi Túrkevén született Kellner Sándorként 1893-ban. Az olvasott, de további tudásra szomjas és tehetséges fiatal srác hamar Budapesten kötött ki, ahová idővel édesanyja és öccsei is követték. Kinőtt ruhákban és éhesen tengette napjait a lüktető városban, mely hamar magával ragadta. Előbb a Barcsai utcai gimnáziumba, majd a Mester utcai kereskedelmi iskolába járt, ahol egyik tanára beajánlotta a Független Magyarország című napilaphoz. Mivel kiskorúként nem publikálhatott, nevét egy katolikus szófordulat után (sursum corda: felemelt szív) Kordára változtatta. Egyetemre nem volt pénze; a főváro­si századforduló robbanássze­rűen fejlődő kulturális élete jelentette számára a felsőoktatást.

A budapesti kávéházak, színházak előkelő­sége és színpadiassága lenyűgözte. Mozgóképet először a Velence kávéházban látott, ahol azon nyomban el is döntötte, „ez lesz az ő mestersége”. Édesanyja segítségével Párizsba utazott, ahol egy év alatt a nyelvet, illetve alapvető filmké­szítői készségeket is elsajátított a Pathé filmstúdió környékén. Budapestre visszatérve egy rövid ideig titkárként, majd a reklámrészleg vezetőjeként dolgozott az első magyar filmtársaságnál. Közben film­kritikákat írt és megalapította a Pesti Mozi című filmes újságot, hogy az általa új művészeti ágnak tartott mozinak vitafórumot nyisson. A filmkészítésbe az első világháború elején fogott bele, amikor Zilahy Gyula, az ismert színész megalapította a Trikolór nevű filmtársaságot, és felkérte rendező­nek. Korda belevágott a rendezésbe, és hamarosan elkészítette első híres filmjét, a Tiszti kardbojtot, melyről a főszereplő, Rajnai Gábor következő­képp mesélt: „Kint a pályaudvaron megvárunk egy menetszázadot, mint őrmester hozzá csatlakozik, és megvan, hogy elindul a háborúba. Tényleg jött egy felvirágzott menetszázad. Én odaslisszoltam a század mellé. Szitkovszky fotografált. Remekül ment. Egyszerre csak megszólal mellettem egy tiszt, mi az, művész úr is jön velünk? Igen, mondom, filmfelvétel! Óriási! Mi is rajta leszünk? Hogyne! No, akkor gyerünk! Nagy búcsúzást csinálunk a bevagonírozásnál, sírás, rívás!” Majd jött a harctéri, meg a lövészárok-jelenet, aztán pedig a szuronyroham. 1916-ban a Projektograph Michael Curtiz (Kertész Mihály) után megüresedett igazgatói posztjára került, majd egy éven keresztül a filmgyár kolozsvári Corvin Stúdióját igazgatta, amit azután meg is vett. Ezt követően Budapest első számú filmproducerévé vált. 1918-ban Károlyi Mihály kinevezte a „filmgyártás kormánybiztosának”. Még ebben az évben elkészült a mára nemzeti kincsként számon tartott Aranyember, melyet az eredeti helyszíneken vettek fel. Károlyi kormányának bukása után Korda Bíró Lajossal együtt elfogadta a Népbiztosok Tanácsa által alapított Filmmű­vészeti Tanács meghívását, és rövid idő alatt készített néhány propagandafilmet is. A Tanácsköztársaság bukása után Korda ajánlatot kapott Svédországból, de nem akarta elhagyni Magyarországot. Horthy is hallott róla, ezért kérte, hogy vetítsék le neki Korda néhány filmjét. Szerencsétlenségére nem a korábbi, hanem a kommün alatt készített filmjeit mutatták be Horthy­nak, aki a filmek megtekintése után kijelentette, hogy „aki ezeket a filmeket csinálta, annak börtönben a helye”. Kordát még aznap este letartóztatták és a Gellért Szállóba vitték, ahonnan a nemzetközi hírnevű színésznő felesége közbenjárására szabadult. A Korda házaspár 1919-ben elhagyta Magyarországot, és Bécsbe költözött. Kordát itt sem hagyta el az életére oly jellemző szerencse: bécsi tartózkodásuk második hetében megismerkedett Szasha Kolowrat-Krokovskival, egy filmkedvelő gazdag gróffal, akivel közös filmvállalkozásba fogtak. Korda Bécsbe hozatta Bíró Lajost – aki majdnem teljes pályafutása során egyfajta dramaturgszerepet töltött be mellette –, és filmre vitték Mark Twain klasszikusát, a Koldus és királyfit.

A film óriási sikert aratott, amelyre még az az „apróság” sem vetett árnyékot, hogy elfelejtették megvenni a megfilmesítés jogát. Rövid berlini és hollywoodi kitérő után Korda 1931-ben Londonba költözött. Alex Korda ezúttal is jóbarátjával, Bíró Lajossal vágott neki szerencséje megcsinálásának. Végigtanulmányozták az angol történelmet, Shakespeare-t és a többi angol klasszikust egy jó „történelmi sztoriért”, míg végül úgy döntöttek, hogy VIII. Henrik­ről készítenek filmet, VIII. Henrik magánélete címmel. A film, amelyet Korda zseniálisan időzítve először az Egyesült Államokban mutatott be 1933 októberében, hatalmas sikert aratott: heteken át minden korábbi kasszasikert megdöntött, a Henriket alakító Charles Laughtonnak pedig meghozta az Oscar-díjat. A VIII. Henrik magánélete volt az első olyan angol film, amelyik meghódította az amerikai és a világpiacot is, és szinte kizárólag magyarok készítették. Hazai pályán verte Hollywoodot. A pár hét alatt forgatott, ötvenezres bü­dzsével készült film már az első bemutatók során félmillió fontot hozott. Korda hatalmas sikert aratott, és Anglia első számú producerévé nőtte ki magát. Megalapította a London Film Studiót, ahol annyi magyarnak adott munkát, hogy a város mellett lévő Cole folyót Londonban már csak Dunának hívták, emellett pedig olyan brit színészek keresték a kegyeit, mint Laurence Olivier, Ralph Richardson, Valerie Hobson, Vivien Leigh, a szakma legnagyobbjai. Hollywooddal való első találkozásakor még senki nem ismerte az új világban, kissé ki is nézték előkelő modora miatt.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek