De mit jelent nekünk Radnóti? Ki ő? Egy kötelező iskolai tananyag? Magyar zsidóként a holokauszt egyik legismertebb áldozata, akinek meggyilkolására emlékezve évente lerójuk kegyeletünket összes sorstársa iránt? Egy zsidó költő, aki magyarul írt? Az egyik legnagyobb magyar költő?
Egyáltalán kiről beszélünk: Radnótiról, Radnócziról vagy egyszerűen Glatterről? Ugyanis a költő Glatter Miklós néven született 1909. május 5-én Glatter Jakab és Grosz Ilona gyermekeként. Glatter Miklós egész életét végigkíséri az önmeghatározás dilemmája. Miklós tizenkét éves korában hal meg az édesapja, és ezután nem sokkal először hall arról, hogy akit addig édesanyjának vélt, valójában nevelőanyja, húga pedig csak a féltestvére. Ez a második trauma apja elvesztése után, amely megingatja gyermeki biztonságérzetét. És ezzel még nincs vége: hamarosan arra is fény derül, hogy édesanyja az ő születésekor halt meg, pontosabban a szülésbe halt bele, mégpedig Miklós ikertestvérével együtt. Vagyis mondhatni, az ő születése anyja és testvére életébe került. Erről az élményről Ikrek hava című önéletrajzi művében olvashatunk:
„– Hogy halt meg anya? – kérdeztem három év mulva egy alkonyatkor a nénit.
– Tanulj és ne kérdezz butaságokat! Meghalt!
– Hogy halt meg? miért halt meg? – A hangom megijeszthette, mert felémfordult és összekulcsolta a kezét.
– A szíve nem bírta, ikerszülés volt.
– Ikerszülés volt? – mondtam ámulva utána. – Mi mindent rejtegetnek ezek még! – csikordítottam össze a fogam s a kezem ökölbeszaladt… Micsoda család! Minden másképpen van, mint másoknál, rendes embereknél!
– Hol az ikertestvérem? – támadtam a nénire gyanakodva.
– Meghalt, gyönge volt, egy-két percig élt csak. Az is fiú volt.
– És?
– Mit és?
– És… és anya azért halt meg, mert ikergyerekei lettek?
– Azért – törölt ki gyorsan egy könnyet a szeméből a néni, – de ezen már úgysem lehet segíteni, ne kérdezgess és különben sem való ilyesmiről beszélgetni. Szégyeld magad!
– Dehogyisnem való! – dühöngtem – és apa!
– Hát nem hagysz békén? Apád nem volt Pesten, egy órával később érkezett meg. Tanulj és hagyj békén!
Egy nagy lélekzettel visszanyeltem torkomból a szívemet.
– Én a falhoz vágtam volna apa helyébe azt a kölyköt, tudja? – ordítottam az ajtón át.
– Bolond vagy? Milyen kölyköt? – nyílt ki hirtelen az ajtó.
– Engem, – sziszegtem összeszorított szájjal, – mindenki meghalt neki, csak én maradtam! És most azt se lehet tudni, hogy én haltam-é meg, vagy a testvérem. Ha ikergyerekek vannak, honnan lehet azt tudni?!
– Megbolondultál? – akadtak el a néni könnyei, – gyere, elmegyünk a moziba!
– Nem megyek a moziba! – tomboltam, – nem kellett volna engedni, hogy gyerekei legyenek anyának, ki volt az a hülye orvos, aki hagyta? Majd megölöm! – rúgtam bele a dívány sarkába és az utcára rohantam.
S akkor elkezdődött valami, amiről csak verset lehet írni…
A kiskamasz lelkében hirtelen összekeveredik az anya, az ikertestvér és saját maga élete, és elveszíti azt a minden ember számára alapvető hitet, hogy joga van az élethez.
Születéséről Huszonnyolc év című versében ezt írja például:
„úgy emeltek föl a fény felé, / akár egy győztes, kis vadállatot, / ki megmutatta már, hogy mennyit ér: / mögötte két halott.”
2016. 11. 04. (XX/44)
