„A démonjaimmal táncolok, és már a határaimon járok. Viharfelhők gyűlnek körülöttem, és a hullámok átcsapnak fölöttem. Halluciná-ciók törnek rám, de föl akarok ébredni. Azt mondod, minden rendben lesz. Azt mondod, ma este megbocsátanak nekem, de engem senki nem menthet meg!” – ezzel a dallal búcsúzott a Linkin Park frontembere, Chester Bennington hatvanmillió rajongójától, akiket sokkolt a hír, hogy a fájdalmát és dühét velük éveken át közösen ordító sztár váratlanul felakasztotta magát saját otthonában. A gondosan kivitelezett és végrehajtott kiugrása a szerinte minden részletében élhetetlen világ süllyedő hajójából mérhetetlen zavart és értetlenséget okozott a közönségében, mivel eddig úgy tekintettek rá, mint aki erőt és harci szellemet ad az élet sötét „démonjaival” szemben. „Hát ez rohadt egy rémálom”, „Te adtál eddig erőt nekem, mit tegyek most?”, „Úgy érzem, mindenki elmegy körülöttem, és most te is, Chester!” – reagáltak sorban a
Facebook-oldalán a követői, akik egyszerre gyászolták és kérdezték maguk között: hogyan tehette ezt?
Pedig két héttel korábban még Birminghamben adott nagykoncertet, amelynek végén az őt körbefogó embertömeg karjai között énekelte bánatos hangon, hogy „Rémülten zuhanok a sötétbe”. A melankolikus hangulatban ringatózó stadion együtt hullámzott Chesterrel, akit sikolyok és éltetések között akart megérinteni a körülötte forgó közönség. Nem véletlenül nyilatkozta magabiztosan az MTV-nek, hogy „nekünk vannak a Földön a legjobb rajongóink”. Ezt tapasztalhatta meg Sopronban is, a VOLT Fesztiválon, ahova több évnyi várakozás után ment el élete utolsó, tragikus turnéja során. Bár életműve záró akkordja a rajongók és a kritikusok szerint is kifejezetten gyengén sikerült, a 45 ezres tömeg mégis büszkén feszített az együttes pólójában és festette arcára az ikonikus Linkin Park szimbólumot. „Ritkán látni annyi önfeledten boldog embert Magyarországon” – vonta le a következtetést a látványból a 444.hu
2017. 07.28. (XXI/30)
